Már áll a karácsonyfa. Szépen, feldíszítve. Körülötte pár apuka-anyuka piciny gyerekeikkel. Élvezik a látványt és a „mediterrán telet”. A zöld árusító bódék is állnak. Jó párban vásárfia, másikakban valami enni-inni való. Forralt bor illat a levegőben. Közelebb lépek, felteszem a szemüvegem. Így látok. Csak így látom az árlistát. Igen, most már értem, miért nem tolonganak az emberek. Osztok-szorzok, és arra jutok, hogy egy közmunkás bére itt pillanatok alatt eltűnne. És még jól sem laknánk, és vásárfiát is alig vinnénk haza. Nem is ők ténferegnek a tömegben. Inkább a fiatalság. A rögtönzött színpadon egy iskolás csoport műsora megy. Gyér közönség előtt. De megtapsolják őket, és szaloncukrot kapnak ajándékba. És ennyi. Elindulok a fényfüzérekkel díszített fák között egy rövid belvárosi sétára. A főtérből nyíló utcák árnyékosak, kihaltak. Pár idegen megnézi a „lakatfalunkat”. Érdekes – állapítja meg egyikük – aztán tovább mennek. A leszálló ködben kihalt sétatér képe fogad. Elhaladok az újragondolt „lakatfal” művészi alkotása mellett. Alig pár lakat árválkodik rajta. A tervező fiatalember munkanélküli – hallottam nemrég – lehet, külföld felé tekintget. A sötétből kibontakozik a Székesegyház tömbje. Impozáns. De valami mégis hiányzik. Később jövök rá, talán a díszkivilágítás. De vajon csak ennyi? Nem, valami más is. Tovább ballagok. Kodály mögött a sötétben hajléktalanok isszák a „tabist”. Itt emelkedett a hangulat. Szinte azt mondhatnám, hogy ma este az egyetlen helyszín, ahol nevetést hallok, jókedvet vélek felfedezni. Talán ilyen a „karácsonyi hangulat” itt nálunk? Visszatekintek a Székesegyház felé. A ködben röpködő angyalok sziluettjei tűnnek fel. Kezükben harsona. De nem hallatszik ide a hangja.
Hozzászólások