Az öreg pásztor • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Az öreg pásztor

Várj, kérlek, ártatlan gyermek,
gagyogj, s szopd az anyatejet,
barmok vigyázzák álmodat,
körülállják a jászladat,
ontják az akol-meleget.

Maradj, hidd el, a kinti világ
kegyetlen, s reád se nem vár
csak kín, szenvedés és tövis,
meg sem érdemled, és mégis
neked szánják a kínhalált.

Hallod, kinn már kopognak és
kincseket hordanak eléd,
napkeleti bölcsek jönnek,
de fiai a népednek
sosem állnak bátran melléd.

Egyedül élsz majd közöttük,
s egyet sem találsz közülük,
aki kiáll majd melletted,
mikor hurcolod kereszted.
Te ezt ne is várd el tőlük.

A vak pásztor térdről felállt,
feltette öreg kucsmáját,
s elindult tapogatózva
birkáihoz az akolba.
Senki sem értette szavát.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS