Ha most arra gondol az Olvasó, hogy a márciusi ifjak forradalmi gyülekezőhelyéről, a történelmivé lényegült pesti kávéházról szándékozom beszélni – téved! Azaz nem egészen, csak más megközelítésben, a mai korra, városunkra, ahogy mostanában mondani szokás, „régiónkra” vonatkozik mondandóm.
Érdemes erről szólni, mert a Hetedhéthatár a közelmúltban ünnepelte egyéves születésnapját, így nem tekinthető elkésettnek, idejétmúltnak.
A pécsi helyszín – bár nem kávéház – hangulatában, a környezet melengető fészekszerűségében, már a kezdetek kezdetén és azóta egyre inkább pilvaxosítja azt a helyet, ahol minden második héten, mint a visszatérő vándormadarak óramű pontossággal megjönnek azok, akik oda, „együvé” tartoznak.
A jó bornak nem kell cégér, mondja a régi magyar közmondás, ezért nem tekinthető reklámnak, ha elárulom, az Iparos Kisvendéglő az a hely, ahol az egyre jobban eggyé-kovácsolódó szerzőgárda eltölt néhány órát, ahol kötetlen hangulatban zsibong, gondolatot, szellemi sugárszikrát, ötletet hoz, visz, kap, ad és átad.
Amikor először kezdtünk összejárni, összeszokni – még kevesen voltunk. Most már hiányérzetünk támad, ha valaki elmarad a „családból” – mégha időlegesen is.
A zsigereinkben van az indulási „késztetés” és még akkor is felpattanunk ebéd utáni szendergésünkből, ha nem nézünk naptárunkra, vagy éppen óránkra. Valahogy ebből az indíttatásból született meg a pécsi „Pilvax” – úgy is, mint fogalom, és úgy is, mint a „pilvaxolás”… kedves szokása.
Valami azért emlékeztet a történelmi múltú Pilvaxra, annak szellemiségére. És ez nem más: mint abefogadás, elfogadás, egymásmellettiség hiánycikként megélt jelensége. Akárhonnan, akármelyik „hullámsávról” érkezett az itt megfészkelt kis csapat, vitázik, érvel, egyet vagy egyet nem ért valamiben, valakivel, sosem torzul ez „haragszomráddá”, elválasztó vonallá. Tudomásul vesz, érteni, értelmezni akarja, amit lát vagy hall, és saját nyelvi, gondolati hangszerén továbbjátssza, de ebből sosem támad hangzavar, viharos kakofónia.
A lap hasábjain békésen megférnek egymással és egymás mellett a kemény és lágy hangok, a kritikus tárcák, bírálatok, a lírai, már-már irodalmi szintre hangolt gondolatok.
Eltűnnek az életkorok különbözőségéből eredő ellentétek – amelyek valójában nincsenek is –, mert a fiatal belecsodálkozik az idősebb gondolati kincsestavába, s a korosabb megmártózik az ifjúság üdítő forrásvizében.
Valami isteni szikraként pattant elő a Pilvax elnevezés (a szerző feleségétől származik – a szerk.) és a „pilvaxolás”, mint valami remény-színű szalag, ami átfon, átölel.
Így érzem én az első pillanattól és szeretném hinni, hogy ez a „helyi” pilvaxolás megmarad, bővül, s ha majd a fészekre, az élet könyörtelen rendje szerint mások szállnak, akkor is fennmarad, mint a szivárvány szín-hídja, mely sosem választ el, csak összeköt embert, kort, eszmét a szép mívű mondatok virágaiból – tarka csokorrá!
Szóljon hozzá!