Játszd újra, Sam! • Hetedhéthatár

Színház

Játszd újra, Sam!

Woody Allen sajátos humorú színdarabját 2016. május 27-én mutatta be Szurdi Miklós rendezésében a Pécsi Nemzeti Színház a 2015/16-os színi évadának utolsó napján. A nyár folyamán a Pécsi Nyári Színház tűzi műsorra a produkciót, majd a nyári szünetet követően szeptember végétől az új évad műsorán szerepel.

jatszd_ujra_sam_pA darab ősbemutatóját 1969-ben tartották New Yorkban, majd 1972-ben film is készült belőle a színházi előadás szereplőivel. A főszereplő Allan Felix, a Woody Allen filmjeiből jól ismert esetlen, kissé neurotikus értelmiségi figura, akinek magánélete teljes csőd. Példaképe a negyvenes évek legférfiasabb hollywoodi sztárja, Humphrey Bogart. Az iránta érzett rajongás kezdi uralni hősünk egész életét, minden tettét az határozza meg, vajon Ő mit tenne ebben a helyzetben. Fantáziálásai során Bogart tanácsokkal látja el Allan-t, főként a nőkkel kapcsolatban, ám a randevúk sorra kudarcot vallanak és közeleg a teljes katasztrófa. Végül kiderül, a legjobb amit Allan tehet, hogy saját szívére hallgat, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, rájön, hogy a vágyott nő végig ott volt a közelében.

A pécsi előadás szereplői: Lipics Zsolt (Allan Felix), Györfi Anna (Linda Christie), Vidákovics Szláven (Dick Christie), Stubendek Katalin (Nancy), Rázga Miklós (Humphrey Bogart), Kulcsár Viktória (Sharon Lake, Vanessa, Öngyilkos lány), Vlasits Barbara (Sharon, Gina, Orosz lány, Barbara). A díszletet Bátonyi György, a jelmezeket Fekete Mónika tervezte.

Az alább megtekinthető felvételeket az előadás szerdai próbáján Komlós Attila készítette. Az összes kép ide kattintva tekinthető meg.

 

Jatszd01

Jatszd02

Jatszd03

Jatszd04

Jatszd05

Jatszd06

Jatszd07Jatszd08

Jatszd09

Jatszd10

Jatszd11

Jatszd12

Jatszd13

Jatszd14

Jatszd15


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS