Elie Wiesel halálára

John Kerry amerikai külügyminiszter sajtónyilatkozata,
Washington DC, 2016. július 2.

Teresa és én szomorúan értesültünk Elie Wiesel, az igazság és az emlékezés egyik legélesebb és legszenvedélyesebb szószólójának haláláról, aki azt hirdette, hogy a sötét múlt tanulságait levonva kell kialakítanunk egy jobb jövőt. Bárki, aki valaha is találkozott Elievel, csak ámulva gondolhat arra, amit átélt, és amin keresztül ment, valamint arra a képességére, hogy a szeretet iránti elköteleződéssel és az együttérzés egyetemes üzenetével válaszoljon a gyűlöletre. És valóban, ha megszólalt, a világ kénytelen volt figyelni, hiszen szavai a tapasztalat súlyával bírtak, melyeket nem lehet és nem is szabad elfelejteni – egy tapasztalás, melyhez mai világunkban a megelőzés céljából fordulunk.

Elie üzenete mindenkit megérintett, a különböző vallású embereket, a családokat.   Figyelmeztetett minket a közöny és az intolerancia veszélyeire. Az emberiség történelmének legsötétesebb időszakát élte túl, de nem vágyott bosszúra, sokkal inkább az előítéletek és a fanatizmus okozta heves ellentétek lecsillapítására, a remény ügyét szolgálva, igazságra és békére törekedve.

Elie Wiesel mondta azt is, hogy „Egyetlen becsületes ember is képes változást hozni”. Nála hitelesebben senki nem képviselhette volna ezt a meggyőződést:  ő maga volt a becsületesség; ő hozott változást, és ő adta a legerőteljesebb választ a gonosz elkövetőkre, akik szétrombolták ifjúsága világát – hosszú, teljes, jelentőségben és célokban gazdag életet élt.

Legyen áldott az emlékezete.

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.