– Smelka Sándor!
– Itt vagyok!
– Jöjjön be, kérem!
– Itt valami félreértés lesz, nekem négyre van időpontom.
– Négy óra van, ön következik, a doktor úr már várja.
– Talán félreértett: én négyre kaptam időpontot.
– Igen, ön a négyórás.
– De most még csak négy óra van.
– Valóban.
– Ön szerint nem furcsa, hogy a négyórás négykor megy be?
– Hát… most hogy mondja… Nekem is olyan furcsa érzésem van. Nem mindennapi helyzet, az biztos! Akárhogy is: ön következik, Smelka úr!
– Még akkor is, ha a négyórás vagyok?
– Igen, akkor is, ha ön a négyórás.
– És menjek be négykor?
– Igen.
– Ne tessék velem kiszúrni! Olyan sok mindent elterveztem erre a néhány órára, amit a folyosón fogok tölteni. Fél ötkor például találkozóm lesz egyik rég látott barátommal, aki ugyancsak itt ücsörög a rendelőintézetben. Most végre lenne időnk kidumálni magunkat, elvégre neki meg három órára van időpontja. Aztán be kell még vásárolnom ezt-azt, röpke félóra az egész. Máskor nincs időm erre. Hét előtt ne tessék engem behívni!
– Talán a kezelés után is tudna vásárolni.
– Kezelés után?! Lehetséges ez?!
– Hát… Nem is tudom… Ritka eset, az biztos. De jöjjön, Smelka úr, mert feltartja a sort.
– Legalább egy félórát adjon. Meg kell írnom egy abszurd jelenetet, valamilyen rövidebb közéleti tárcafélét, de még témám sincs hozzá, pedig estére le kell adnom a szerkesztőmnek a cuccot.
– Abszurd jelenetet?
– Igen.
– Például olyant, amibe a négyórás beteget négykor hívják be?
– Például. Egyébként ez nem is olyan rossz ötlet, mondjuk abszurdnak elég abszurd!
– Na, jó, Smelka úr, adok önnek még húsz percet, hogy megírja, de fél ötkor erőszakkal fogom beráncigálni a doktor úrhoz, megértette?!
(Íródott egy pécsi rendelőintézet kihalt, neonfényes folyosóján, este hat és hét óra között, miközben szemben, a szépséges, vágyva-vágyott Tudásközpontban Krasznahorkai dedikált.)
Hozzászólások