„A végtelenbe
mégy folyton, s jó, ha eljutsz
megint a kertbe.” (Bertók László)
A természet nyújtotta élmények gyakran ihletői képzőművészeti alkotásoknak. Grincsisin Artúr alkotói világa mostani kiállításunkon az évszakok változásából természetesen következő változást mutatja be, mely változás az emberek többségéhez – különösen a családi házban élőkhöz – nagyon közel van. Hiszen naponta szembe találhatjuk magunkat kertünk változásaival. A kert jelentheti kinek-kinek a „paradicsomi” állapotot, de jelentheti a naponkénti kötelező gondoskodást, a szépséget, a pihenés élvezését, s ugyanakkor azt az örömöt is, mely az ember munkája révén a betakarított gyümölcsben, terményben mint értékben megmutatkozik.
E gazdag témát járja körül Grincsisin Artúr. S bár jelenleg emeletes házban lakik, hol növények csupán a lakásban vagy az utak mentén, parkokban vannak, ő magában hordozza a szülőföld meghatározó élményeit, ahol a kertek világa töltötte be érzéseit. Most nagybátyjának Pécs környéki szőlőskertje is felidézi számára ezt a hangulatot. Ezek a kertek – mint minden kert – magukban hordozzák állandó változásukkal azt a sokféle látványt, mely az alkotót megragadja. A kert változása egyfelől a természet változásának következménye, ugyanakkor e változás különleges motívumokkal szolgál annak, aki benne él, és annak is, aki úgy szakadt ki belőle, hogy hatását magában hordozva tehetségével, képzettségével elsősorban önmagának, másodsorban a tárlatlátogatóknak fel tud villantani ebből a gazdag motívumvilágból valamit.
Grincsisin Artúr nagyon szereti a fákat, a gyümölcsöket: az almát, barackot és másokat. A természet megújulása fogva tartja. Ezért tudja erős színekre épülő anyagszerű művein felmutatni ezt a változást. Az erőteljes színeknek, a nyári napsütésnek felidézésével, a kert fényeinek, fényhatásainak kifejezésével válik élővé mindaz, ami őt a kertben fogva tartja. A változó kert organikus szervezet a maga teljességével, és ez az organikus jelleg marad meg az elkészült műveken még akkor is, ha azt látjuk, vagy úgy érezzük, hogy Grincsisin Artúr fái, gyümölcsei nem olyan formájúak, mint amelyek emlékezetünkben élnek. Vagy úgy érezzük, hogy színei: a narancssárgák, zöldek, barnák, kékek másképpen ragyognak nála, mint bennünk. Formái, színei többértelműek, így magukban hordozzák a változás varázsát. Kertjei mutatják a természet rendje szerinti változást, és ő festményein újra és újra megragad egy pillanatot, mely életre kelve már a tárlatlátogatóé is lehet. Ezeken a képeken érezzük az alkotói pillanatnak az örömét.
Láthatjuk, hogy Grincsisin Artúrnak személyes ügye a kertek varázsa. Ezért festi a Varázsló kertje sorozatot, mert úgy érzi, hogy nemcsak a mesék világában lehetséges a varázslás, hanem a legnagyobb varázsló a természet, mely körülvesz bennünket. Megelevenedik ebben az alkotói világban a gyermekkor őszintesége, az az egyéni látásmód, mely létrehozza ezt a személyes formavilágot és mindazt, ahol a változás csodája történik a természet „varázspálcájával”.
Fák, madarak, kaktuszok, csillagok játékos kedvűen vagy szigorúan, líraian vagy keményen sorakoznak előttünk. Mindezeknek sajátos hangulatuk van. Álarcokat véve magukra, megváltozhatnak, ha jön a nagy varázsló, akié a kert, és átalakítja az egészet.
Grincsisin Artúrt persze nemcsak a kert fái izgatják, hanem a csillagok fényei és változásai, a tópart nyújtotta élmény és a vizek mozgása, a havazás és a hóvihar is. Beszélgetés közben elmondta, hogy órákig tudja nézni a hóesést. Legszívesebben kiülne egy park közepére, hogy közvetlenül legyen részese az élménynek, és még vállalná azt is, hogy befedje a hó. A hóviharról talán többünknek eszébe juthat Jókai Mór A kőszívű emberi fiai című regényének leíró része, melyben olvashatjuk, milyen veszélyes és félelmetes természeti jelenség ez. Grincsisin Artúrt a hóviharban az foglalkoztatja, hogy észrevétlenül változnak a formák: szebbnél szebb rajzolatokat adnak, melyek hasonlóak az ablaküvegen a téli napokon keletkezett jégvirágokhoz. Annyiban azonban különböznek, hogy a szél sodrában percről percre változnak. S e változás is varázslat, valami emberfeletti nagy varázsló cselekedete.
Grincsisin Artúr a tájat, a kertet, a természeti jelenségeket mint motívumokat csak kiindulópontnak tekinti. Így egy
szebb világ vízióját vetíti előre, s közben igyekszik elfelejteni azt, amiben él, hogy megragadhassa, utolérhesse mindazt, ami lelkünket, gondolatainkat formálja, alakítja, és talán művei révén környezetünket is szebbé teszi.
A kiállított műveken át valamennyien megérezhetjük az ember, a növény, a fák, a természeti jelenségek közötti bensőséges találkozás élményét. Ezek a műalkotások gyönyörködtetve hatnak gondolkodásunkra és alakítják a többi emberhez és környezetünkhöz való viszonyunkat.
Grincsisin Artúr kitűnő szakmai ismeretek birtokában életre kelti és játékosan újraírja a kert neki nyújtott élményeit; jeleket és jelzéseket ad abból a csodából, mely egy számunkra láthatatlan, megfoghatatlan „varázspálca” közbejöttével kel életre a kiállítás képeiben. Gyönyörködjünk bennük!
________________________________
(Elhangzott Pécsett a Mirázs Kávézó és Teaházban, 2006. december 8-án)
Hozzászólások