Nagy Imre gyűjtése
Az Újság kiadása, 1928.
„A jó viccek százait azzal a boldog tudattal bocsátom megint útjukra, hogy mindenkinek használnak ebben a szomorú világban. Nem volna helyes cselekedet, ha megtartanám őket magamnak, miután én már jól kimulattam magam velük. Hadd menjenek, vidítsanak, kacagtassanak. Erős hitem, hogy az a könyv, amelyik ma mulattatni tud, rossz könyv nem lehet.”
Budapest, 1928 május havában.
A bölcs rabi
(válogatta és megosztja: Vasi Ferenc Zoltán 2015. májusától – Dr. Kálmán Szabolcs, Amerikát megjárt református lelkipásztor, egyetemi tanár adta könyvtárából 2008-ban)
36.
Kohntól kérdezi, hogy milyen ember Grün, az ő társa?
– Hogy milyen ember, – mondja Grün – az egy előkelő ember.
– Előkelő?
– Igen. Ahhoz előkelő, hogy a vonaton harmadik osztályon utazzon, viszont mindig elsőosztályon utazik harmadik osztályú jeggyel.
37.
Kohn bemegy a régiségkereskedőhöz, aki mutat neki egy régi görög vázát.
– Nézze, uram – mondja a kereskedő – ha az ember ezt az utcán találná, fel sem venné. Pedig ez egy értékes ritkaság: kétezer éves.
– Aber, – mondja Kohn – maga tréfál, hisz mindössze csak 1928-ban vagyunk.
38.
Gün, gabonabizományos lejön az árutőzsdéről és találkozik Kohnnal, ki azt kérdi tőle:
– Na, még mindig olyan rossz a tőzsde?
– Máma elég barátságos volt. Egy pár embernek ajánlottam két vagon búzát, mire mindannyian nevettek.
39.
A Markó-utcai fogház udvarán két rab séta közben lopva diskurál.
– Mennyi? – kérdi az egyik.
– Öt év.
– Miért?
– Kiraboltam az Első Magyar Kurzus-Bankot. És maga?
– Tíz év.
– Miért?
– Mert azt a bankot én alapítottam.
40.
A frissen kinevezett báró hazaérkezik és a felesége megkérdi:
– Nos, megbíztál-e egy tudóst, hogy az őseidet kikutassa?
– Igen.
– Kikutatta?
– Igen.
– És mit fizettél neki?
– Ötszáz pengőt, hogy ne árulja el senkinek.
Hozzászólások