Gebauer Ernő emléktáblájánál, a pécsi Bessenyei utca 2. szám alatt március 24-én Komlós Attila köszöntötte az emléktábla megkoszorúzására egybegyűlteket. Borsós István tárogatómuzsikáját követően L. Csépányi Katalin beszélt Gebauer Ernőről, a 2012-es Gebauer-emlékévről és annak folytatásáról.
L. Csépányi Katalin és Komlós Attila
Gebauer Ernő – 135 éve született, és ma 55 éve, hogy elhunyt. Egykori tanítványok, barátok és tisztelők jöttünk most össze, hogy rá emlékezzünk – annál az emléktáblánál, melyet a Gebauer-emlékévben, éppen öt évvel ezelőtt, 2012-ben avattunk.
Ki volt Gebauer Ernő? Szóljon a leghitelesebb forrás: az 1951. január 5-én, 69 évesen írt önéletrajzának utolsó bekezdésében ő maga foglalja össze az értékrendjét: „Életemben csak három egyesületnek vagy társaságnak voltam tagja, amelyek a művészet, az állatok és a természet iránti mély szeretetemnek megfeleltek: a Képzőművészek Társasága, az Állatvédő Egyesület, s a Mecsek Egyesület. Gebauer Ernő okleveles rajztanár, festő”
De nézzük az önéletrajz elejét: „Alulírott 1882. január 17-én születtem, Hartbergben (Stájerország), magyar állampolgár vagyok Pécs illetőséggel.
Borsós István a tárogatójával
Középiskolai tanulmányaimat Grazban és Pécsett végeztem. Itt is érettségiztem. Érettségi bizonyítványom kelte 1901. június 20. Tanulmányaimat Budapesten folytattam, a képzőművészeti főiskolán, hol négy év után rajztanári oklevelet kaptam 1905-ben. Mint továbbképző folytattam művészeti tanulmányaimat. Ugyanez évben azonban megbízást kaptam az ábrázoló mértan és perspektíva előadására a technológián.
Dacára, hogy az igazgatóság részéről dicséretben részesültem, tanítványaim pedig nyilvánosan megtiszteltek – a művészet iránti szeretetem serkentett, hogy megpályáztam a festészeti mesteriskolán megüresedett helyet, s ezt megnyerve folytattam tanulmányaimat 1906-1910-ig. Tanárom Székely Bertalan volt. 1910-ben külföldi ösztöndíjat nyertem, s Olaszországban tartózkodtam.
Hazajövet megbízásaim voltak főként falfestményekre. 1914-ben ismét kaptam ösztöndíjat, de az első világháború kitörése miatt nem utazhattam külföldre. Bevonultam, de az ezrednél művészeti irányban ténykedtem, főként jótékony célú akciókban.
Háború után Pécsett maradtam, rajziskolát szerveztem, falfestményeket készítettem – Pécsett az összes mozikban, máshol is mozikban, templomokban, magánházakban, kiállítottam Budapesten a Műcsarnokban, Nemzeti Szalonban – mindkét helyen kitüntetésben részesültem, sikerrel vettem részt külföldi kiállításokon, arcképeket festettem, kiviteleztem terveim alapján sok dekoratív dolgot, s illusztrációt. Jelenleg aktuális dolgokat készítek, s havonta néhány órát két rajztanfolyamon tanítok.”
Ezt követi a már idézett utolsó bekezdés, Gebauer Ernő ars poetica-ja, a művészet, az állatok és a természet mély szeretetéről. 1951-ben írta ezt az önéletrajzot. Még 11 év következett az életéből, igen nehéz anyagi körülmények között.
A pécsi polgároktól kapott felkérést családi portrék festésére (ezek jelentős része látható volt az emlékév Gebauer-kiállításán), továbbá egy-két állami megrendelést kapott (a Nagy Lajos Gimnázium, valamint az úgynevezett Nagycsemege faliképeinek elkészítésére). A pécsi Belvárosi templom altemplomának faliképei 1951-ben, a liptódi templomé 1954-ben, a Bács-Kiskun megyei csengődi templomé 1960-ban, a palkonyai és a kátolyi templom faliképei pedig 1961-ben készültek. Még elgondolni is nehéz, hogy 1961-ben, 79 évesen a beállványozott templom kupolájára festett. Micsoda fizikai állóképessége és szellemi frissessége lehetett! Kissé korábban, 1957-ben felesége, Ingeborg szülőföldjére is meghívták, Norvégiába, ahol Hvasser település templomának oltárképét festette.
1962-ben hunyt el. 1969-ben, az általa 50 évvel korábban alapított pécsi festő- és rajziskola jubileumán szerveztek egy kiállítást a Zsolnay Művelődési Házban. Ekkor felesége, Ingeborg beszélt a Mesterről és a munkásságáról. Csak egy rövid részt emelek ki a beszédből: „A szegény emberekhez és az állatokhoz nagyon mélyen érző szíve volt. A végtelen szerénység jellemezte. Egy ennyire hiúság nélküli emberrel még soha nem találkoztam.
És életében hiába vonult el szerényen az ünneplés elől, halála után a legszebb megemlékezések jelentek meg, dicséretekkel és a legnagyobb elismerésekkel tele a Művészet című lap több példányában, utcát neveztek el róla Pécsett, ami mutatja munkásságának, életének nagyrabecsülését.
Közismert volt és nagyon népszerű. Mindenki szeretettel emlékezik rá vissza, nem voltak haragosai, ellenségei.
L. Csépányi Katalin és Borsós István
Felvetek végül egy gondolatot, munkásságának, életművének közelebbi megismerésére: érdemes lenne egy vasárnapon autóbusszal felkeresni és megnézni egy pár templomot, amelyeket ő festett: Kárász, Szilágy és Versend, amely utóbbiról mondta a kiváló műépítész, Gosztonyi Gyula: „Kár, hogy ez a templom nem Budapesten áll.”
Aztán évekig alig lehetett hallani Gebauer Ernőről, egészen 1997-ig, amikor is Pandur József nyugalmazott főiskolai tanár, festőművész a Jelenkor 1997. szeptemberi számába írt tanulmányt Gebauer Ernőről – ebből idézek:
„Nehéz azt az életművet áttekinteni, amelynek értékes dokumentumai elkallódtak, szétszóródtak, s a művek egy része elpusztult. Ez történt Gebauer Ernő hagyatékával is, aki a század első felében Pécs ismert, közkedvelt, sokat foglalkoztatott „udvari festője” volt. Falra került művei állták ki legjobban az évtizedek viharát, igaz, megfogyatkozva, megkopva ugyan, de a meglévők vizsgálati anyagként, elemzésre alkalmasnak bizonyulva tárulnak elénk középületekben, templomokban, Pécsett, Baranyában és másutt is. A freskó-, illetve a seccofestés alapos, gondos előkészületet igényelt. Gebauer sok vázlatot, sokféle tervet készített. Ezeket követték a tanulmányok és mozdulatvázlatok rajzai.
Szemtanúk szerint sajátos munkamódszere volt. Az állványon elhelyezkedve tenyérnyi kis vázlattal a kezében dolgozott, a többi a fejében volt – mondják.
A kis vázlat csak emlékeztető volt, segítette a korábban megérlelt, kigondolt kompozíció végleges megoldását. A Gebauer Ernő alkotói pályáját vizsgáló kutatók hatvan olyan templomot említenek, ahol tevékenykedett, szerintük tíz középületben láthatók falképei.”
És eljött tizenöt év múlva 2012 – a Gebauer-emlékév. Tényleges elindítója, ötletadója Leidecker Lajos volt, a férjem, aki a Bessenyei utcával szomszédos Kaposvári utcában élt kisgyerekként, és minden nap látta az idős Mestert, testvéreivel hozzájuk jártak át barackot venni, és Ingeborg mindig megtoldotta egy-két plusz gyümölccsel a kért mennyiséget.
Az akkori kisgyereket mélyen megérintette, hogy Gebauer Ernő hazafelé tartva a kopott táskájából kivett egy ollót és egy jókora kolbászt szeletelt fel a lába körül gyülekező éhes kutyahadnak. Ötven év elteltével is ez a jelenet fel-felmerült beszélgetéseink során, és 2011-ben meg is fogalmazódott: e méltatlanul elfeledett művész emlékét fel kellene éleszteni. Még abban az évben sikerült a nyomára bukkanni a Gebauer-hagyatéknak, ebben a családi levelezések, a bizonyítványok, fényképek, festmények voltak. És már meg is született az elhatározás: 2012-ben a Mester születésének 130. és halálának 50. évfordulóján szervezzünk egy emlékévet!
A partnerek könnyen adódtak: Márkus István könyvtáros és Komlós Attila kommunikációs munkatárs, aki földrajz szakon végezte az egyetemet, és én, a közgazda végzettségű újságíró-szerkesztő – vagyis három, úgymond dilettáns fogott neki az emlékév és a kiállítás szervezésének. Tehettük ezt azért, mert olyan társakat találtunk az ügyhöz, mint a már említett Pandur József tanár, festőművész – ő adta a művészettörténeti hátteret. A kiállításrendezésben nagy tapasztalattal bíró Nőt házaspár: Ilona és Béla pedig a kiállítás konkrét megvalósításában segédkezett. Nőt Béla egyébként a Mester tanítványa volt. Ugyancsak az emlékév sikeres lebonyolításában nagy érdemeket szerzett Kozári Piroska, az egykori Gebauer-tanítvány, aki megőrizte azt az önéletrajzot, amelyet felolvastam, és egyéb hagyatéki anyagok, köztük remek fotók is hozzá kerültek, ezeket Ingeborgtól kapta a Mester halála után.
Az emlékév számtalan eseménnyel zajlott: márciusban egy kiállítás volt a Tudásközpontban Márkus István és könyvtáros kollégái szervezésében, Gebauer Ernő a könyvtárban címmel, bemutatva a grafikáit, könyvillusztrációit. Ezt követte az emléktábla-avatás március 24-én.
Fábián János egy Gebauer-festmény fotójával lepte meg a szervezőket: Gergely János vájár 1954-ben omlás következtében hunyt el Vasason, Petőfi-aknán. A festmény fényképről készült, 1955-ben. Tulajdonosa Fábián Jánosné Gergely Rozália, az elhunyt vájár lánya
Az emléktábla jelentős összefogással készülhetett el időre, Gebauer Ernő halálának a napjára, március 24-re. Kezdve a tervezéstől, az engedélyezésig és a kivitelezésig, valamint az épület tulajdonosának beleegyezéséig mindenki az ügy mellé állt: Szabó Tamás ingyen megtervezte, Illa Gábor elkészítette az emléktáblát.
A kulturális bizottságnál Páva Zsolt polgármester segédkezett, hogy az engedélyek időben meglegyenek. Nagy Imre professzor és felesége pedig egyetértett az emléktábla elhelyezésével a Bessenyei utca 2. szám alatti házuk falán. Ebben az épületben élt Gebauer Ernő a feleségével, Ingeborggal. Az emléktábla elhelyezését az Erdélyiek Klubja is támogatta, Gebauer Ernő édesanyja ugyanis nagyváradi születésű volt.
Itt említem meg Borsós Istvánt, aki minden Gebaueres rendezvényen megszólaltatta a tárogatóját mindannyiunk örömére – mint ahogy most is!
Felhívásunkra február-március-áprilisban sorra jelentkeztek a pécsiek, akik a lakásuk falán féltett kincsként őrizték Gebauer Ernő festményeit. Felkerestük a festménytulajdonosokat, mintegy harmincat: István, Attila és én, hogy lefotózzuk a képeket – beengedtek a lakásukba, leakasztották a festményeket, a kiállításra odaadták, nagy bizalom volt ez.
Ausztráliába is eljutott a hír a Gebauer-emlékévről: Polgár Ágnes onnan jelentkezett interneten, hogy a nagynénje is látható a Park mozi faliképei egyikén. Sajnos ez lefedett állapotban van, így nem tudtuk lefotózni.
Május-júniusban volt a kiállítás a Dóm Múzeum karzati részén. A kiállításhoz pécsi polgárok ajánlották fel a legtöbb festményt és vázlatot, több mint hatvanat, nagy részük gyermekként, szülei által személyesen is találkozott a Mesterrel; ezen kívül kaptunk még a Janus Pannonius Múzeumtól is festményeket.
Komlós Attila és Márkus István megkoszorúzza a Gebauer-emléktáblát
A kiállítást követően több mint négy évtized múlva megvalósult Ingeborg 1969-es javaslata: három buszos kirándulást szervezett Komlós Attila és Márkus István, Bandi András közreműködésével 2012 nyarán a Gebauer által festett templomok megtekintésére Baranyába, majd Kaposvárra is egyet, valamint pécsi séta is zajlott a helyi Gebauer-freskós templomok felkeresésére.
Volt rajzpályázat általános iskolások számára, Így látjuk Pécset címmel, az 1940-es albumra emlékezve, a Káplár László Kulturális Alapítvány és a pécsi Mecsekaljai Óvoda és Általános Iskola működött ebben közre. A Tudásközpontban Élő Gebauer címmel az egykori tanítványok emlékeztek a Mesterre két alkalommal. A beszélgetéseket a Csorba Győző Megyei Könyvtár rögzítette, így az utókornak is megmarad ez a visszatekintés.
Az emlékév támogatói közül ki kell emelni a Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesületet, ugyanis nélkülük a kiállítási katalógus nem valósulhatott volna meg.
A Gebauer Ernőre emlékezés nem fejeződött be az emlékév végeztével. Komlós Attila interneten megtalálta Gebauer Ernő mellszobrát, a szobrot megvásárolta az Ausztráliában élő Scheer Judit opálművész, akinek a férje, Keresnyei József szobrászművész készítette a már eltűntnek hitt mellszobrot. A Gebauer-szobor 2013 augusztusában a Civil Közösségek Házában kapott helyet.
Befejezésül azt foglalom össze: mit jelent nekünk, szervezőknek ez az éteri barátság?
A Gebauer-vonal megszűnt, Gebauer Ernő, majd Ingeborg, és bátyja, Gebauer Gusztáv, valamint Gusztáv lánya, Nórika elhunytával. Ugyanakkor fél évszázad múlva létrejött az új Gebauer-család!
Nagyon népes, hiszen a festményeket a kiállításra kölcsön adók, a támogatók minket Gebauer-családdá egyesítettek. A mai napig érkeznek megkeresések, újabb Gebauer-festmények kerülnek elő, természetesen ezeket is dokumentáljuk, elsősorban Komlós Attila.
Nagy Imre professzor köszönti a megjelenteket a Bessenyei utca 2. kertjében
Nekünk, a szervezőknek Ernő bátyánkat jelenti Gebauer Ernő. A sásdi Császti Jenőék, az egykori tanítvány és felesége által rendbe hozott síremlékét rendszeresen felkeressük a pécsi temetőben. Nemcsak friss virágot, hanem az emléktábla-koszorút is elvisszük a sírjához, az emléktáblán pedig elhelyezzük az újat. Mindig figyelve arra, hogy csak természetes anyagból készüljön a koszorú, és szerény legyen, mint amilyen ő maga volt. Lelkiekben nagyon megerősített minket az emlékév, és az azóta is meglévő, már
hagyománynak mondható események – Gebauer Ernő a mindennapokban is velünk van. Erőt ad, mintát: hogyan éljünk, hogyan gondolkodjunk!
A Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány és a Gebauer-emlékév személyei között jelentős átfedés van. Most, az emléktábla-koszorúzást követően lesz a Káplár László Jó Ember-díjról a döntés, egy pécsi étteremben. A 11 fős döntéshozó testületből kilencen itt vagyunk (Bandi András, Bandi Szabolcs, Borsós István, Borsós Zsófia, Gungl Miklós, Káplár Zsuzsa, Komlós Attila, L. Csépányi Katalin, Márkus István), csak a siklósi és a debreceni társunk nem kapcsolódott be a Gebauer-emlékévbe. Nem véletlen, hogy a döntéshozás időpontja és a Gebauer Ernőre emlékezés egy napon van: ugyanis, ha Gebauer Ernő ma élne, nagy valószínűséggel jelölték volna a Jó Ember-díjra, és arra méltó lett volna. Nekünk ő így is Jó Ember-díjas.
—–
A koszorúzást követően két pécsi család is jelezte, hogy sajnálatos módon nem értesültek 2012-ben a kiállításról. Viszont most megvan a kapcsolat, így a tulajdonukban lévő festmények is bekerülnek a Gebauer-dokumentációba.
Fotó: Smelka Sándor
Hozzászólások