A nagyszülők sorsa és öröme, hogy az unokát hosszabb- rövidebb időre vendégül láthatják. Misi még alig tudott beszélni, mikor megérkezett hozzánk. Csekély szókincsével és némi mutogatással már az első félórában tudtunkra adta a számára legfontosabb eseményeket.
A fejére csapott és jelentőségteljesen hozzáfűzte:
– Zsuzsika verte!
Belemarkolt a hajába:
– Zsuzsika húzta! Zsuzsika tépte! Megrémültem.
– Csak nem bántotta valaki ezt a gyereket? Talán csak fantáziál, mesél… kitalálta az egészet.
– Bizony, igaz minden szó – mesélte Misi édesanyja. – Zsuzsika a szomszéd család kislánya. Egyidős a két gyerek, de Zsuzsika jóval fejlettebb Misikénél, nagydarab, dundi kislány. Nem tud szépen, nyugodtan játszani. Legfőbb szórakozása, hogy Misikét csépeli. Nem akartam a szüleit megsérteni azzal, hogy megtiltom neki, hogy bejöjjön hozzánk, mert nemcsak szomszédok vagyunk, hanem, a drága jó édesanyja, még kollégám is! Féltem, hogy veszekedés lesz belőle, vagy a munkahelyemen kellemetlenkedik, inkább beadtuk Misikét az óvodába. Nagy nehezen vették fel a kiscsoportba, hiszen még beszélni is alig tud, de megértették a körülményeket. Minden hiába… Zsuzsika szinte leste, mikor érünk haza, azonnal átjött és kezdődött a goromba játék. Misike pedig megadóan tűrte a hatalmaskodást. Beláttam, hogy el kell választani egymástól ezt a két gyereket! Ezért is hoztuk el Misikét pár hétre.
Előszedtük a régóta őrzött játékokat, hogy ne unatkozzon a gyerek. Volt itt maci, kutya, bohóc – még az apja gyerekkorából. Kezdődhetett a játék.
– Mi legyen a bohóc neve?
– Zsuzsika! – vágta rá kicsi unokám, szinte gondolkodás nélkül.
– Adjunk nevet a kutyusnak! No, hogy fogjuk hívni?
– Zsuzsika!
A mackó nevét már meg se mertem kérdezni.
Húsvétra egy élő nyuszit hoztunk kölcsönbe. Úgyse kell sokáig. Hozzá se mert nyúlni. Egy simogatásra se lehetett rábírni, etetni se akarta.
– Zsuzsika, Zsuzsika! – bizony a nyuszinak is Zsuzsika lett a neve.
Másnap vissza is vittem a gazdájának.
Nem lesz ez így jó! Járjon óvodába itt is, talán a sok gyerek között feledésbe merülnek Zsuzsika gonoszkodásai, és a kislány is leszokik a hajtépésről, mire az unokám haza utazik.
Így lett Misiből letenyei óvodás. Már a beszoktatás első napján jól érezte magát az új oviban. Ragyogó idő volt és mindenféle szabadtéri játékból lehetett választani. Sok szórakozási lehetőség várta: hinta, csúszda, mászóka, homokozó, gyerekkézbe való, műanyag ásóval, lapáttal. Minden gyereknek jutott játék kedvére.
Misi rögtön a csúszdához szaladt, amire éppen egy másik kisfiú akart felmászni.
Misike azonnal félrelökte egy határozott csatakiáltással:
– Most én vagyok a Zsuzsika! – és ő mászott fel elsőként a csúszdára.
De nem is Misikéről, hanem a kutyáinkról akartam írni. Elsősorban Pirosról, a menhelyi kutyáról. Mikor először megláttam, egy fedetlen kennelben ült egy kis kutyaház tetején. Lakótársa egy, fél szemére vak, fekete puli, keverék kan volt, aki uralta a területet. Övé volt a kis kutyaház, mert ő volt a régebbi lakó. Előjogait ki is használta, így Piros a kutyalak tetején vészelte át a telet. Megküzdeni a meleg szállásért nem tudott, mert törött lábát nemrég foltozták össze.
Piros, nagyon szép, zsemleszínű, ivartalanított szuka volt. Azonnal megakadt rajta a szemem. Ahogy mondani szokták, ezt, vagy semmit, és azonnal örökbe fogadtuk. Hamarosan kiderült, hogy a balesete, a hideg tél, és még ki tudja, mi minden, amiről nem is tudtunk, alaposan tönkretette az egészségét, ezért benn alhatott a lakásban, pedig a méretei nem éppen szobakutyaságra predesztinálták.
Két év telt el, közben gyógyszerezés, műtét, mindent türelmesen viselt. Na, de valakinek a házat is őrizni kell! Így került hozzánk Brutus, a fiatal kan. Övé lett az udvaron álló kutyaól.
Piros, akinek jó helye volt eddig a lakásban, új szokást vett fel. Ha kiment az udvarra, azonnal elfoglalta a kutyaházat, amire eddig rá se hederített. Talán felrémlett neki a múlt, a menhely, a hiába vágyott kutyaóllal… Mintha azt mondaná: – Itt most végre én vagyok előnyben… Most én vagyok a Zsuzsika…!
Emberek, kutyák, egyre megy… mindenki felül akar kerekedni valamiben, le akar győzni valakit, mindenki Zsuzsika szeretne lenni…
Bizony, így adódnak tovább az elszenvedett sérelmek. Szomorú.
Hozzászólások