A kert végében állt, és a rozsdás kerítésdróton tátongó lyukakat nézegette. Arra gondolt, hogy az is olyan, mint az ő élete. Ki-be járkál rajta mindenféle kóbor kutya, idegen macska, meg így húsvét környékén akár még az eltévedt húsvéti nyuszi is. Nem is rossz ötlet a húsvéti nyuszi, amelyik csokitojást tojik. Kisgyerek korában mindig itt, a kert végében rejtette el a nagyanyja a csokitojásokat, amelyeket neki, az egyetlen Zsigámnak kellett megtalálnia. Direkt úgy taposták ki az utat, hogy bármerről közelít is, el ne tudja kerülni. Jól elszórakoztak a tojáskereséssel. Közben az anyját locsolgatták a környékbeli mik is? Ismerős férfiak, csibészek, trógerok? Lehet válogatni a megnevezések közül. Már akkor is részegek voltak, amikor becsöngettek. Akkor aztán a mama kihozta őt nyuszitojást keresni, ezek meg odabent a franc tudja mit csináltak az anyjával. Mindenesetre jól szórakozhattak, mert idáig kihallatszott a viháncolásuk.
Fátylat reá, elmúlt! Csak a lyukas kerítés maradt az egészből. Nem sokba telne befoltozni, de ki tegye? Az öreg, a pótnagyapja nem lát tovább a pálinkás butykosnál. No, legföljebb a söröskorsóig. Pedig állítólag fiatal korában rátarti legény volt, nyakkendős, meg vasalt nadrágos feltörekvő proletár. Manapság már ezt a szót se ismerik… Vasgyári öntőmester. A május elsejei felvonulásokon ő vitte a gyári zászlót. Kapott is a gyártól erkélyes panellakást, meg kiváló dolgozó kitüntetést. Nem ő dicsekedett vele, hanem a Dénes, az osztálytársa mondta, akinek a nagyapja együtt dolgozott vele a vasgyárban. Aztán elmúlt a vasgyár, az asszony meg kirúgta a panellakásból, és itt csövezett az erdőben, meg az utcákat járta a nejlonszatyorba csomagolt vagyonkájával. No, meg a kocsma előtt leste, hátha meghívja valamelyik régi haver egy pofa sörre. Nem tudni, honnan ismerte a nagyanyja. Lehet, hogy a gyárból, vagy valami régi bálból, vagy diszkóból. Tutira mindegy. Befogadta a kisházba. Aztán meg az ágyába is. Nem az ő dolga, maguknak csinálják a műsort a vén majmok.
Az apjára nem emlékszik, pedig azt mondják, elég sokáig itt lakott az anyjánál. Lehet, hogy az ő születése előtt? A fene tudja. Erről nem beszélnek. Olyan verziót is hallott, hogy vidéken dolgozott és ritkán járt haza. Állítólag nagy bunyós volt. Mesélik, hogy többször szétverte a kocsmát. Ha felturbózták az idegeit, még a bárpultot is szétverte puszta kézzel. Jó lenne egyszer elbeszélgetni vele. Megtanulni tőle egy-két fogást, mert már nagyon unja, hogy rászálltak az utcabeli csibészek, meg a suliban is a srácok. Jó, ott lapul a zsebében a bicska, de még soha nem szúrt meg senkit. Csak ijesztgeti vele a taplófejű bunkókat. Mesélik itt a vének, hogy az apja is ezért ült öt évet. Egyetlen szúrásért. Igaz, hogy az ürge belehalt, de magának kereste a bajt. Becsülettel leülte érte mind az öt évet, aztán többé nem látták ezen a környéken. A mama azt állítja, hogy kivándorolt Ausztráliába, de hát neki is úgy lehet hinni, mint a tévében az időjósoknak…
A legnagyobb gubanc az, hogy tulajdonképpen nem tartozik sehová. Nagy könyörgésre fölvették ugyan a szakmunkásképzőbe lakatosinasnak, de elmehetnek a sunyiba a reszelőjükkel, meg a há hetes furataikkal. Azt fuvolázta a minap is a Gyuri bá’, a szakoktatójuk, hogy ő nem fogja megengedni, hogy olyan fütyik is megkapják szakmunkás bizonyítványt, akik nem tudnak síkban reszelni, meg képtelenek egy há hetes furatot elkészíteni. Na bumm, hát akkor nem lesz szakmunkás bizonyítványa. Ki a f…szomat érdekel? A szomszéd Janinak három szakmája is van, mégis ott söpri a falevelet a többi közmunkással a városi parkban.
Már tavaly elhatározták a Zoli haverjával, hogy kimennek Ausztriába pincérnek. Tízszer annyit keresnek valamelyik síparadicsomban, mint itthon valamelyik gyárban, vagy káefténél. A nyugati csajok meg ragadnak a magyar srácokra. Még fizetnek is érte, ha lefekszel valamelyikkel. Akár milliomos is lehetsz, ha bírod kondival. Hát akkor meg?
És akkor jönnek ezek az okos gyerekek, hogy ők fél annyi idő alatt kitöltötték a teszt lapot, mint ő, meg a gyakorlaton is megdicsérte őket a Gyuri bá’. Ki a francot érdekel? A Soós Gyurit már kétszer is pofán vágta a cikizésért, aztán másnap jött a bátyja, és megígérte, hogy letöri a kezét, ha még egyszer az öccséhez mer érni. Hát így könnyű… A városi sportegyesületnél hivatalosan igazolt bokszoló a srác, majdnem profi. Már országos versenyen is volt második. Neki bezzeg még egy féllábú bátyja sincs…
Már a legtöbb krapeknak van okos telefonja, amelyiken számítógépezni is lehet. Az anyagismeret órán azzal szórakozik ez a Soós Gyuri, hogy a tanár még be se fejezi a kérdést, ő már mondja is rá a választ. Honnan tudja? Hát az okos telefonjáról. Neki meg olyat vett az anyja, amelyiken csak telefonálni lehet, meg két játék van feltöltve rá. No, meg az óra, de hát az mindegyiken rajta van. Aztán tuti, hogy őt szúrja ki a tanárnő, hogy óra alatt a telefonjával játszik. Miért, mijével kellene játszani? No, mindegy… Az ősszel még az igazgatóhoz is föl kellett mennie jelentkezni, hogy zavarja az órát. Majdnem kicsapták a suliból. Az anyja ment be a telefonért, nehogy már elkobozzák még azt is!… A telepi srácok meg jöttek hergelni, hogy csak meg kellene várni valami jó sötét helyen a dirit és alaposan elverni. Eltörni a kezét, lábát, vagy valami hasonló, hogy tudja már meg, merre hány kilométer…
‒ A kerítést nézed? ‒ szólalt meg mögötte az öreg, a pótnagyapja. ‒ A sok dolgod felől akár neki is ugorhatnál befoltozni a lyukakat. A szomszéd már szólt, hogy átjárnak rajta a kóbor kutyák.
‒ Nekem szólt? ‒ kérdezett vissza, hátra sem tekintve a fiú. ‒ A sok dolga felől akár maga is nekiugorhatna. Maga öntőmester, saját szakmája van, biztosan ért ehhez is! No meg ahhoz, hogyan kell ingyen lakni…
Nem folytatta, de mindketten tudták, miről van szó, s mindkettőjükben fortyogott az indulat. Az öreg magából kikelve válaszolt:
‒ Kussoljál már, arany gyerek, mert még megtalállak nyuvasztani! Te akarod nekem megmagyarázni, hogyan tojik a szőrös nyuszi csokitojást?
‒ No, hát ez az ‒ kapta el a szó végét a Zsiga gyerek. Aztán meggondolta magát és higgadtabbra fogta a szót. ‒ Maga mesélte egyszer, hogy a háború után nyulakat tartottak a kert végében, mert nem volt mit enni. Befoltozzuk a lyukakat, aztán szerzünk téglát, meg mindent, és építünk egy nyúlházat. Azt mondja a Simó Jancsi, hogy neki volt egyszer egy belga óriás nyula, amelyik nyolckilósra is megnőtt. Kivisszük a piacra, és tudja mit lehetne keresni vele?
‒ Azt, hogy rögtön följelentene a szomszéd engedély nélküli építkezésért. A haverjaid meg ellopnák a nyulakat. Inkább azon törd a fejedet, hogyan tudod megszerezni a szakmunkás bizonyítványt, hülye gyerek! A minap találkoztam a mestereddel. Beszélgettünk…
‒ Hol találkozott vele, a kocsmában?
‒ Ott, ha tudni akarod. Pont ott, és megpróbáltam rábeszélni, hogy segítsen neked. Nem érdemled meg, mert lusta disznó vagy, de hát… Legalább az a rohadt szakmunkás bizonyítvány legyen meg!
‒ Mert hogy magának is megvan… Sokra ment vele… Tudja mit? Megcsinálom ezt a nyúlházat, és annyi pénzt keresek vele, amennyiről maga még csak nem is álmodott. A bizonyítványával meg nyugodtan kitörölheti a hátsó felét! Jövőre elmegyek Ausztriába és meg se látom az ilyen fütyiket, mint maga. Értjük egymást?
‒ Ne bosszants, te gyerek, mert úgy pofán váglak, hogy gyalog átrepülsz a síparadicsomba! Hogy beszélsz te énvelem? Még ilyen baromságot kitalálni! Nyúlház, meg belga óriás… Vizsgázz le tisztességesen, aztán oda mész, ahová akarsz. A fene bánja. Az udvart meg hagyd békén! Tavaly még a krumplit is kilopták belőle, nemhogy a te belga nyuladat…
‒ Maga csak ne parancsolgasson nekem! Mije vagyok én magának?
‒ Hát ez az, kölyök! Kim vagy te nekem? Ameddig az én kenyeremet eszed, azt csinálod, amit én mondok. Megértetted? Kussolsz, vagy elmész a büdös francba, de azonnal!
A fiút szíven ütötték ezek a kemény szavak. Végtére is ő volt otthon, és akkor még ez a vén senkiházi akarja őt elküldeni? Olyan vérben fogó szemekkel nézett az öregre, hogy az szinte megszédült tőle. Hátra is lépett, vagy kettőt.
‒ Maga meri ezt mondani nekem? Maga, aki a nagyanyám nyakán él? Köszönje meg a Jóistennek, hogy nem ontom ki a belit itt, helyben, vagy nem nyomom tövig a bicskámat a szívébe! Kerüljön el jó messzire, mert legközelebb megteszem. Vén szarházi! ‒ Ezzel elővette a zsebéből a bicskát, és az öreg felé bökött. ‒ És tűnjön el a környékről, mielőtt visszajövök! ‒ Még mindig a férfi felé tartva becsukta a bicskát és elindult a kapu felé.
A nagyanyja feltehetően meghallott valamit a szóváltásból, mert kilépett az ajtón és utána szólt:
‒ Hová mész, Zsigám? Várjál már egy kicsit, mindjárt készen lesz az ebéd!
‒ Hagyjon engem békén azzal a francos ebédjével! Jobb lenne, ha ezt a vén szarházit takarítaná el az udvarból! De hát maga se különb nála…
‒ No, de Zsigám, legalább…
A fiú vissza se nézett. Úgy becsapta maga mögött a kis vaskaput, hogy zengett tőle az utca és elindult a buszmegálló felé. Fogalma se volt, hová, miért, meg minek, csak el innen ezek közül az őskori kövületek közül. Ahelyett, hogy örülnének az ötletének, meg annak, mennyi pénzt lehet keresni vele, csak kárognak, mint a rekedt varjú. Meg is érdemlik a sorsukat… Ki lopja el a nyulakat, talán ők maguk? A haverokból olyan őrséget szervezne, hogy még az utcába se mernének bejönni a csibészek. Jól ismeri valamennyit, ott beszélik meg előtte a városi parkban, kit kéne kirabolni, mikor és hogyan. No persze az életével játszik, akinek eljár a szája. Oda hozzák a piát, meg a füvet is. Olcsón adják, oda jár a fél város. Ő is szívott már egyszer-kétszer, nem olyan nagy szám. Az ópium, meg a kokó, az igen, de ahhoz milliomosnak kell lenni. Ha jól meggondolja, nem is Ausztriába megy, hanem Svájcba. Ott még nagyobb dohányt lehet bezsebelni.
A parkban messze hangzó jókedvvel fogadták a barátai. Egyikük éppen egy félig telt üveggel bukdácsolt a bokrok között, a többiek meg igyekeztek kicsavarni a kezéből. Aztán jót nevettek és körbe adták a butykost. Néhány korty még neki is jutott belőle. Aztán lehuppantak a padra és körbe adták a füves cigit. Érdekes íze volt a kettőnek együtt. Az egyik fiú el is kezdett öklendezni tőle. Nevetve ugrálták körül és a rókatáncot emlegették.
Zsigának is fölkeveredett a gyomra. Szó nélkül fölállt, otthagyta őket.
‒ Hé, hová olyan hevesen, Zsiga gyerek? ‒ szólt utána egyikük. A következő kört te perkálod.
‒ Hagyj békén, csóró vagyok. A muter nem kapta meg a fizetését.
‒ Az engem nem érdekel. Már két üveg pálesszal lógsz. A múlt heti füved is föl van írva.
‒ Mondtam, hogy hagyj lógva! A jövő héten megadom.
Ezzel futó lépésre váltott, mert egyre fenyegetőbben indultak felé a többiek is. Lehet, hogy mégse lehetne ezekből nyúlőrző csapatot szervezni? ‒ gondolta, és még szaporábbra vette az iramot. ‒ Ilyen zakkant itt mindenki. Nem baj, majd Ausztriában, vagy Svájcban talál igazi barátokat. Már csak ezt a néhány hónapot kell kibírnia.
‒ Jobb, ha még ma megszerzed azt a zsozsót ‒ szólt utána egyik ‒, mert hazafelé megvárunk a sarkon. Különben tudod… ‒ és a kézélét végighúzta a torkán.
‒ Anyád! ‒ kiáltott vissza Zsiga, és felugrott az éppen indulófélben lévő buszra.
A templom előtt egy koldus ült a kezében egy kartonlappal. Ez állt rajza: „Segítsetek, jó emberek, két napja nem ettem!” Előtte egy elnyűtt kalap hevert. Volt benne vagy félmaréknyi apró, meg egy ötszázas bankó. Zsiga a koldus füléhez hajolt és odasúgta:
‒ Tudom, hogy hazudsz, de én tényleg nem ebédeltem. ‒ Ezzel kikapta a kalapból az ötszázast és futásnak eredt. ‒ Kösz haver ‒ vigyorgott vissza, és eltűnt a mellékutcában.
A koldus hiába kiabált segítségért, akkor éppen senki nem volt a környéken, de talán akkor se figyeltek volna rá, ha tele van a tér emberekkel. ‒ Rohadj meg! ‒ kiáltott utána. ‒ A kamera látta, mit tettél, előbb-utóbb megtalálnak a zsaruk.
Két utcával arrébb a szökőkút káváján ülve pengette a gitárját egy utcazenész. Odaült mellé, mintha érdekelné, mit csinál a másik, aztán beszédbe elegyedett vele. Közben azt latolgatta, mennyi pénz lehet a félig nyitott hangszertokban. Épp elég ahhoz, hogy belemarkoljon, aztán ráér megszámolni később is…
Az efféle könnyű siker hamar az ember fejébe szállhat, s azt hiszi, neki minden sikerül. A zenész se futott utána, pedig megtehette volna. Csak az anyját szidta keserű szavakkal, aztán meg a rendőrséget hívta a mobil telefonján.
Zsiga, mint aki jól végezte dolgát, a kocsma melletti tér felé vette az útját. Oda szokták kiültetni a kis piros padra az „ázott ürgéket”. Mármint a magatehetetlen részegeket. Nemegyszer eljöttek ide ők is a haverokkal úgymond körberöhögni valamelyik ismerőst. Most is feküdt ott egy férfi táskával a feje alatt. Lehet, hogy nem is idevalósi ‒ gondolta és mellé ült. Elkezdett beszélni hozzá, hogy megtudja, hányadán áll. Először csak morgott, mutogatott a részeg, aztán megpróbált fölállni, de hamarosan kiderült, hogy nem ura az izmainak. Nagy erőfeszítésébe került, hogy kinyögje: „Elmész te a büdös francba!”
‒ Megsértettél, haver ‒ ingatta a fejét a fiú. ‒ Csúnyán megsértettél. Az a helyzet, hogy egészen vérig sértettél, de ha leteszel a markomba egy húszast, esetleg hajlandó vagyok megbocsátani.
Azért éppen ennyit mondott, mert ennyi volt az aktuális adóssága.
‒ Én, neked? ‒ próbált felülni a részeg, s látszott rajta, hogy korántsem olyan nyamvadt, mint amilyennek a fiú első látásra gondolta. ‒ Kitaposom a beledet, te szarházi! ‒ sziszegte, s ütésre emelte a karját, de elvétette az irányt. A fiú viszont ijedtében előkapta a bicskát és szúrt. Vállon találta a férfit, aki fájdalmában felüvöltött.
A szokatlan kiabálásra kitódultak a kocsmából a vendégek és a vérző férfihoz rohantak. A csapos meg jelentőségteljesen bólintott, ahogy ebben a pozícióban illik, és hívta a rendőrséget.
Zsiga egy pillanatig farkasszemet nézett velük, aztán a hóna alá kapta a részeg táskáját, és elkezdett rohanni abba az irányba, amerre kevesebb embert látott. Néhányan a nyomába szegődtek, de nem érték utol. Miközben ezek zihálva fújtattak, a következő keresztutca sarkán felbukkant két rendőr. Gumibottal a kezükben várták a fiút és az egyik ellentmondást nem tűrően rákiáltott: „Álljon már meg egy baráti szóra, fiatalember!”
Hozzászólások