– Kertai Zalán festő- és grafikusművész alkotói világa –
Az idegen szavak kéziszótára szerint a fenti cím a név végzetét, intő, figyelmeztető jel értékét jelöli. Kertai Zoltán festő- és grafikusművész esetében, munkáit figyelve úgy véljük, hogy neve elkötelezést és történelmi hagyományainkhoz való ragaszkodást, és korunk embereinek szemléletes módon történő megközelítését jelenti. Tudjuk, hogy a Zalán név – bár honfoglalás kori, de nem a magyarság sorainak őshonos személyneve – török eredetű, melyet Vörösmarty Mihály Zalán futása című hőskölteménye (1824-ben jelent meg először) után az elmúlt évszázadokban néhányan kapták.
Kertai Zalán nevét talán a hun vezér után elnevezett budapesti utca inspirálta (ahol édesapja fiatal éveit töltötte), de az is elképzelhető, hogy a rovásírást kutató és fejtő anyai nagyapja (Pataki László) gondolkozásmódja sugallta a családnak. A család a Kárpát-medencében élő népek sokszínűségéből tevődik össze. Apja magyar érzelmű sváb családból származik, édesanyja székely leány. Mindketten az építőművészet bűvöletében és hatása alatt élve a szépséget és formagazdagságot sugározták az ősmagyarság történetével együtt gyermeküknek.
Kertai Zalán Debrecenben született. Tanulmányait már az általános iskolai rajztanáránál, Pálfy Dénesnél – aki gyermekrajz-pedagógiai és grafikai munkásságával vívott ki nevet magának – kezdte, majd a Medgyessy Ferencről elnevezett képzőművészeti körben Bíró Lajos és Lukács Gábor irányítása alatt folytatta. Az utóbbiaktól a fény-árnyék festészet alapjait sajátította el. A Képzőművészeti Főiskolán (vagy ahogy manapság nevezik: Képzőművészeti Egyetem) Molnár Sándor és Klimó Károly osztályának volt tagja.
Az ősmagyar témák iránti érdeklődése – mind festészeti, mind grafikai megoldásokat illetően – nemcsak neve alapján, hanem konkrét megbízatással is kezdődött. A monarchiabeli debreceni lovarda falára tervezett freskó elkészítésére kapott megbízással vette kezdetét. Az épület hagyományai ihlették: a vándorló és a Kárpát-medence e táját hazául és otthonul választó magyarság szellemiségét és alkati örökségét juttassa el műveinek szemlélőihez. Több éven át kutatta, kereste azokat a hazai és külföldi szakirodalmi adatokat – ásatási leírásokat, útvonal-megjelöléseket, népek találkozási pontjairól szóló írásokat -, melyek közelebb vitték az ősi magyarság életének, harcainak megértéséhez.
Rajzaiban, festményeiben keresi és kutatja azt az összhangot, melyet a fennmaradt sírokból előkerült, nagyon kevés műtárgy felmutat és a történelmi hagyomány, valamint a környező népek kultúrája és történelme eggyé ötvözött a több száz éves múltból.
Kertai grafikáit és festményeit nézegetve, tanulmányozva úgy érezzük, hogy beleérző készségével meg tud ragadni valamit abból, ami vándorló és e hazában honra lelő elődeink élete által megelevenedhet. Emberábrázolásában sajátos világot alakított ki. Az ősi figurák a ma élő emberek arcvonásait, s olykor felismerhető arcokat kapnak. Rokonok, barátok azok, akik valamimódon visszatükrözik a honfoglaló ősök vonásait az alkotó műveiben.
Kertai Zalán művei a szülőföld néhány környékbeli vendéglátó egységének falain – mint freskó vagy szekkó, valamint a 2004-es neveinkkel és rovásírással díszített falinaptárban – láthatók.
Debreceni előzményei is vannak Kertai Zalán munkásságának és kutatásainak. Haranghy Jenő későbbi főiskolai tanár onnan indult és ott élt néhány évig Petry Béla grafikusművész is, akik lelkes kutatói és megörökítői voltak az ősmagyar harci és mindennapi életnek.
Úgy véljük, hogy Kertai Zalán festői és grafikai munkássága az európai csatlakozás idején nem különlegességként, hanem népi-nemzeti sajátosságként, honfoglaló őseink tiszteleteként fog méltó helyet kapni.
Szóljon hozzá!