A világ nefrológiai szakemberei augusztus végén Budapestre figyelnek • Hetedhéthatár

Napi aktuál

A világ nefrológiai szakemberei augusztus végén Budapestre figyelnek

A 24th Budapest Nephrology School 2017. augusztus 26-31. között kerül megrendezésre.

Az idén 30 éves Magyar Vese-Alapítvány  felhívást tett közé, hogy a Budapesti Nephrológiai Iskola, mely az egyik leghíresebb CME kreditpontos posztgraduális kurzus a nefrológia, hipertónia, dialízis, transzplantáció és nephropathológia területén idén is megrendezésre kerül augusztus végén.

Az Iskola előadói között ezúttal is nagy hírű előadók lesznek, az ERA-EDTA elnökétől, illetve volt elnökétől kezdve számos közismert nemzetközi szakemberig, akik Belgiumtól az Egyesült Amerikai Államokon át Japánig, sőt Magyarországig összesen 10 országot képviselnek. Hallgatók eddig 68 országból érkeztek.

Az idei iskola számos különlegességgel rendelkezik; többek között a Nature Reviews Nephrology főszerkesztője nemcsak megosztja velünk az eredményes publikálás titkait, de személyes konzultációt tart a résztvevők absztraktjainak csiszolására, megsimogatására.

A BNS nemcsak a világ egyik legismertebb szakmai továbbképzője, de egyben pótolhatatlan alkalom a világ legkülönbözőbb országaiból, kontinenséről érkező nephrologusokkal való megismerkedésre, a nemzetközileg elismert vezető oktatókkal való találkozásra. A szakmai programon   túl a legjobb hazai borok értékelésére, a Szent István Bazilika, a Szent Jobb és a Parlament meglátogatására, a holdfényes dunai hajózásra, életre szóló élmények és szakmai kapcsolatok megszerzésére is lehetősége lesz a résztvevőknek

Forrás: Magyar Nephrológiai Alapitvány honlapja


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS