Jártam a te házadban,
tegnap, mikor hívtál.
Otthon éreztem magam,
bár innom sem adtál.
Nem is vezettél körbe,
de ismertem szobád.
Ültem és néztelek, mint
gyermek édesanyját.
Ma otthontalan állok
a tulajdon házamban.
Lángra kapott a vérem
lógó tagjaimban.
Mit ésszel építettem,
lelkem szép kozmoszát,
lerombolta fegyvered;
a szemed és a szád.
Átmehetnék hozzád, de
hiába űz a vágy;
a házad és a házam
csak két külön világ.
Talán majd felnövünk, és
ajtót nyit az egyik,
hogy meglelhesse végre
otthonát a másik.
Hozzászólások