Dobroszláv Lajos, festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1926-ban. Mesterei: Glatz Oszkár, Edvi Illés Aladár. 1950-ben Munkácsy-díjat kapott, a következő évtizedekben több tatai és Komárom megyei elismerést kapott. 1926-tól Felsőgallán működött, majd 1942-ben Tatán telepedett le véglegesen. Az alkotómunka mellett rajztanárként, 1950-1954 között pedig a helyi múzeum igazgatójaként tevékenykedett. 1939-től szerepelt kiállításokon. 1950-ben részt vett az 1. Magyar Képzőművészeti Kiállításon, 1957-ben a Tavaszi Tárlaton a Műcsarnokban. 1958-tól rendszeres résztvevője volt a Komárom megyei képzőművészeti tárlatoknak. Egyéni kiállítása volt 1952-ben a Fényes Adolf Teremben, 1972-ben az Ernst Múzeumban és többször is a tatai múzeumban, ahol 1987-ben emlékkiállítást rendeztek műveiből. Képei találhatók a Magyar Nemzeti Galéria, az esztergomi Keresztény Múzeum és a tatai Kuny Domokos Múzeum gyűjteményében.
2007. február 13-án néhány napra befogadtam egy hajléktalant a szülői örökségházba, majd kivették fejem fölül, így én is üldözött lettem és hajléktalan is – majdnem. Horváth Csabának hívták az illetőt, és egy tömör visszaemlékezést írt gyermekkori találkozásáról a híres, Munkácsy-díjas festőről. Az alábbiakban ezt adom közre, mert azóta is őrizgetem, s annyit megér, hogy bepillantást nyerjünk egy elismert akvarellfestő látásmódjába, s becsülendőségül a hajléktalan Horváth Csaba személye iránt, saját szavai megjelenítésében.
A festőről
Dobroszláv Lajos: Csónakok a nádasban
Ő szeretett egyedül lenni, nézni, gondolkodni.
Leülök mellé a padra. – Jó napot! – Viszont!
Ülünk csendben, hallgatag.
Egyszercsak kérdés üti meg a fülem.
Milyen színű a hegy, ott, a távolban?
Hirtelen zavarban voltam, nem volt szavam sem.
Ő tovább folytatta. – Na, milyen színű?
Mondtam: – Szürke.
Rámnézett, bólintott, és azt mondta: – Ezt vártam!
Visszakérdeztem. – Miért? Milyen színű?
– Haloványzöld, gyenge barna, mályvasárga és megszáradt vérbarna.
Többet nem kérdeztem, csak néztem a színeket.
Tata, Cseke-tópart 1979. ősze
(Dobroszláv Lajos bácsiról, aki felnyitotta a szemem.)
Horváth Csaba
Hozzászólások