A Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárának új sorozata kortárs pécsi és egykor Pécsett alkotó, vagy valamilyen szállal Pécshez kötődő képzőművészek alkotásait, illetve pécsi képzőművészeti magángyűjtemények anyagát mutatja be egy-egy kamara-kiállítás keretében. Ugyanígy láthatók majd a sorozat részeként a Művészettörténeti Osztály raktári anyagából válogatott, egy-egy jelentős magyar és külföldi művész művei. Ezeknek a kiállításoknak a Modern Magyar Képtár nemzetközi jelentőségű állandó kiállítása – az épület egyszerre építészeti és teoretikus terében – teremti meg művészettörténeti kontextusát. Hiszen ez a gyűjtemény, mely a nagybányai festészettől napjaink a legjelentősebb alkotókkal és remekművekkel képes illusztrálni a magyar képzőművészet történetét, méltó közeget biztosít ezeknek a tárlatoknak.
Weber Xavér Ferenc Műértő című festményvázlata
A sorozat emblémája Weber Xavér Ferenc Műértő című festményvázlata. Weber Xavér Ferenc (Pécs, 1829 – München, 1887) kereskedői pályáját – akárcsak barátja Zsolnay Vilmos – félbehagyta, s Pécsett Nachud Zsigmond festőnél kezdett festészetet tanulni. 1861-től 1865-ig Bayer Henrikkel fényképészműtermet üzemeltetett a Nick-udvarban. Pécsi évei után 1865-67 között a müncheni akadémián tanult, mesterei Wagner Sándor és Carl von Piloty voltak. Itáliai tanulmányutat tett, majd végleg Münchenben telepedett le. 1929-ben Pécsett – a város első jelentős festőjére emlékezve – gyűjteményes kiállítást rendeztek munkáiból, s emlékére a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társasága megalapította a Weber Xavér Ferenc díjat. A művész alkotásait a közeljövőben megrendezésre kerülő, 19. századi magyar festészetet bemutató kiállítás keretében láthatja majd a pécsi nagyközönség a Janus Pannonius Múzeumban.
A Képtár Tárlatok Pécsi Műbarátoknak kiállítás-sorozat első kiállítása egy fiatal pécsi festő, Fejős Miklós festményeit mutatja be Autók, kenyerek és egy tornacipő címmel. A művész így ír műveiről: A parkoló autók, épületrészek – sajátos személyiséget öltve – elhagyatottságot, magányt, az emberi jelenlét nem csupán fizikai hiányát fejezik ki, ahogy Pilinszky János írja Apokrif című versében. „Sehol se vagy. Mily üres a világ./Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.” A képek kulcsszava tehát a magány, alapanyagaik pedig vastag fa táblák, kicsit bizáncias, ikonokra emlékeztető hangulatot kölcsönözve a kisméretű képeknek. Személyes terük épp akkora, amekkora távolságból szemlélni lehet őket: legfeljebb karnyújtásnyi. Körülbelül ez az a közelség, amelyből átlagos aurájú emberek beszélgetést szoktak folytatni egymással, de ilyen távolságból nézzük ösztönösen a festett és rajzolt portrékat is.
Festészeti útkeresésem legújabb fejezete 2014-re nyúlik vissza. Akkor kezdtem el látvány után kenyereket festeni. Eleinte nem volt szándékom, hogy a munkák sorozattá álljanak össze. Egyszerűen hiányzott a közvetlen megfigyelés élménye, miután hosszú évekig foglalkoztam fotó alapú, mediális képek festészeti átírásával. A gyakorlatot meditációs, bizonyos értelemben terápiás tevékenységnek szántam magamnak, miközben újra átéltem a tét nélküli képalkotás fesztelen szabadságát. Szabályokat pusztán a játék kedvéért állítottam magamnak: a modellnek a műterem ugyanazon pontjára helyezett egykilós fehér kenyérnek kell lennie, természetes fényben. Modelljeimről 4-5 ülésből készülnek el a képek, nagyjából kéttenyérnyi, valós méretüknek megfelelő léptékben. Idővel rájöttem, hogy – nem csupán a metódus miatt – valójában portrékat festek. Kenyérportrékat.”
Hozzászólások