Együttműködési szándéknyilatkozat •

Napi aktuál

Együttműködési szándéknyilatkozat

Tizenhetedik évfolyamába lépett idén az IME Interdiszciplináris Magyar Egészségügy – Az egészségügyi vezetők szaklapja, mely fennállása óta 157 reguláris lapszámot, 20 különszámot és 10 mellékletet jelentetett meg összesen 13 ezer oldalon – tájékoztatott Tamás Éva, az IME lapigazgatója. A 2000 szerző tollából eddig kiadott 2700 publikáció mindegyike visszakereshető a lap internetes oldalán. A 2014 óta tudományos folyóiratnak minősülő kiadvány az első évfolyamától kezdve kizárólag szakmai támogatással, magánkiadásban jelenik meg – hangsúlyozta Tamás Éva. Mint elmondta, az IME együttműködési megállapodást kötött a Semmelweis Emlékbizottsággal, melynek értelmében a 2018-as Semmelweis Emlékhez csatlakozva kiemelten foglalkozik az emlékévhez kapcsolódó eseményekkel. A Larix Kiadó Kft. kiemelt tevékenysége a lapkiadáson túl egészségügyi szakmai konferenciák rendezése: az IME által fémjelzett eddigi konferenciák száma idén meghaladta a százat. A soron következő, 2018. május 17-ére meghirdetett XVII. Infokommunikációs Konferenciát 2018. június 20-21-én követi az IME és a MEMT első közös egészség-gazdaságtani konferenciája, amely – az IME-META konferenciák tizenkét éves hagyományához illeszkedve – az IME XII. Egészség-gazdaságtani Konferenciájaként, egyben az Európai Egészségügyi Menedzsment Társaság 34. éves konferenciájának ikerrendezvényeként kerül megrendezésre.

Dr. Pásztélyi Zsolt, az IME felelős szerkesztője ismertette a szakmai tanácskozás tervezett programját. Az előadások érintik a költséghatékonysági vizsgálatokat és a hozzájuk kapcsolódó egészségpolitikai döntéshozatalt, a rendszerszintű makró elemzéseket és a menedzsment kérdéseit. A konferencia ez utóbbi területen kapcsolódik az EHMA éves konferenciájához, amelynek fő témája a változtatásmenedzsment, a menedzsment és az innováció közeledése. Mindemellett szó fog esni a gyógyszerügyről is, melyen belül kiemelt helyet kap az innovatív készítmények befogadásának alakulása, a gyógyszerkassza fenntarthatósága, a kifogadás-politika, a finanszírozott gyógyszerkincs racionalizálása, a kemoterápiás protokollok tisztítása és új irányelvekhez történő igazítása. Az előadások kitérnek a gyógyszer-finanszírozás változásaira, a gyógyszerkasszák alakulására, az új tételes közbeszerzésre, valamint a biológiai szerek beszerzésének és a generikum programnak a helyzetére is. A konferencia kiemelten fogja tárgyalni az onkológiai készítmények befogadás-politikáját, költséghatékonyságát és a világban megjelent modellkísérletek eredményességét, a nagy értékű készítmények, ritka betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek támogatásának dilemmáit. Az IME korábbi egészség-gazdaságtani konferenciáinak hagyományaira épülve a konferencia szakmai programjában módszertani, nemzetközi referencia-árazási kérdések, újfajta digitális megoldások és új finanszírozási modellek is megvitatásra kerülnek. Az előadók és a konferencia résztvevői a terület elismert szakemberei, akik az ágazatvezetést, az intézményvezetést és az egészségipar elismert műhelyeit képviselik. A konferenciára benyújtandó absztraktok leadásának határideje 2018. május 5-e.

Az április 13-án megrendezett sajtótájékoztató keretében az IME Interdiszciplináris Magyar Egészségügy tudományos folyóirat és a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság vezetői stratégiai együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá. Az együttműködés célja, hogy a felek a szinergiákat kihasználva hozzájáruljanak a hazai egészségügy fejlesztéséhez, az együttműködés keretén belül kiemelten az egészségügyi szervezetek és az egészségügyi rendszer menedzsmentje magyarországi gyakorlatának fejlesztése és a magyar egészségügyi menedzserek közössége tudományos és szakmai tevékenységének összehangolása terén. Ennek érekében az együttműködés konferenciák közös szervezésére, fiatal egészségügyi szakemberek támogatására (konferencia részvétel, publikációk stb.), tudományos kutatások, publikációk, oktatási programok ösztönzésére, megvalósítására, közzétételére, illetve ismeretterjesztésre, valamint egyéb közös szakmai programok szervezésére terjed ki.

A sajtótájékoztatón Dr. Szócska Miklós bemutatta a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának kríziskommunikációs képzését is. A 2018 májusában induló moduláris képzés során valós nemzetközi és hazai krízishelyzeteken keresztül, szituációs játékokkal, meghívott szakértőkkel szereznek ismereteket az egészségügyi intézményvezetők és döntéshozók a krízishelyzetek helyes döntési irányainak kijelöléséhez és a kommunikációs stratégia kidolgozásához.

A sajtótájékoztató utáni fogadáson megismételtem Tamás Éva igazgató asszonynak korábbi javaslatomat, hogy hívja meg a konferenciára az EU litván Egészségügy és élelmiszer-biztonság biztosát Vytenis Andrukaitist.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink