115 éve született Szervátiusz Jenő (Kolozsvár 1903. július 4. – Budapest, 1983. szeptember 15.)
Nagy Zoltán: „A modern magyar faszobrászat legnagyobb erejű, legegyénibb formavilágú s egyben legnagyszerűbb képviselője az erdélyi Szervátiusz Jenő. Művei csaknem kivétel nélkül szimbolikus kollektív tartalmú alkotások. Olykor egészen nyers, szenvedélyes, de mindig drámai feszültség lüktet fából faragott szobraiban…” Lyka Károly, neves művészettörténész a legerdélyibb magyar szobrászművészként emlegette.
A fafaragás csínját-bínját asztalosműhelyekben sajátította el. Eredeti szakmája kerékgyártó-kovács, asztalos és szekérkészítő. 1925-ben Vágó Gábor műtermében dolgozott a kolozsvári iparosegylet ösztöndíjával. 1925–1927-ben Párizsban élt, munka mellett tanulta a szobrászatot az École Libre esti tanfolyamán. 1927-ben beiratkozott a kolozsvári képzőművészeti akadémiára, ahol 1929-ben szerzett diplomát. Egyik alkotásával elnyerte a Hivatalos Szalon díját munkájával. 1930-ra kialakult stílusvilága, és népi ihletésű kompozíciókat készített. 1933–34-ben a sétatéri pavilonban festőiskolát vezetett. 1940–42-ben a csíksomlyói KALOT népfőiskolán tartott fafaragó tanfolyamot. Bejárta egész Erdélyt. Élt és dolgozott Nagybányán, Gyergyószentmiklóson, Csíkménaságon, Csíksomlyón. 1948–49-ben mintázást tanított a Kolozsvári Művészeti Intézetben, 1949–1965 között a kolozsvári képzőművészeti főiskola tanára volt. A modern magyar faszobrászat legnagyobb erejű, legegyénibb formavilágú képviselőjeként tartották számon. Alapanyagai a kő, a márvány, s főként a fa. Egyedi stílusa hamar kiforrt. Szobrászi alkotásaiban a magyar népi történelem képi világa tárul fel! Favágók, rőzsegyűjtők szoboralakjai, a balladák hősei és azok, akik megéneklik őket, kecsesen táncoló lányok és barázdált arcú siratóasszonyok, a Kékszakállú herceg és Kőműves Kelemen. A XX. század bonyolult töltésű érzelmi közlendőjét, hagyományos eszközökkel mondta el.
Tamási Áron síremléke Farkaslakán
Köztéri szobrai állnak Farkaslakán (Tamási Áron síremléke a szobrász pályafutásának is egyik csúcspontja), Csíkménaságon, Pápán, Székelyudvarhelyt. Munkáinak száma meghaladja az ezret.
Az 1929. évi, első jelentkezésétől kezdve, a magas fokú szakmaiságon kívül, alkotásai olyan művészi jelleget hordoztak, amely kiváltotta a magyar és az erdélyi szellemi élet érdeklődését. Ez pedig korabeli értékelői szerint az erdélyi magyar művészsors tudatos vállalása, az erdélyi népi élet kifejezése. Abban a korszakban nagy feladat volt ez, különösen kisebbségi létben. Az 1937-ben Székelyföldön és Kalotaszegen tett körútja alkalmával, szívével találta meg szűkebb hazája értékeit, kifejezéstárának jellegzetességeit. Itt ismerte fel talán, hogy az egyetemes kultúra szolgálatának lehetőségét egyediségét a szülőföld sorsának vállalása adja. Ez időtől fogva épülnek be stílusába a hagyományos népi díszítő és ábrázoló formaelemek. Így fogalmaz egyik interjújában: „Témakörünk úgyszólván majdnem kizárólag a nép, azt ismerjük és tanulmányozzuk.” Mondhatni, amint elődei Bartók és Kodály is, a népi tiszta forrást találta meg. Témáiban is az erdélyi néplélek múltba gyökerező kulturális hagyományai jelennek meg. Kiemelkedőek munkásságának népballada témájú alkotásai: Molnár Anna, a Ruhafehérítők, a Szarvassá vált fiúk, a Vihar, a Kőműves Kelemen című domborművek. Ezekben a szobrokban a magyar népi történelem képi világa elevenedik meg, a népi múlt hagyományából kiinduló művészi formanyelven.
Cantata Profana (részlet)
Erről tanúskodik a Cantata profana – a szarvassá változott fiúk balladája (fadombormű) is. Olyan kifejezési formát talált, mely közérthető művészi megnyilatkozás, egyszersmind sajátosan magyar is. Korábbi madonnás szobrai a középkori székely egyházi faszobrászat hatására utalnak, a balladák világát új formába önti: ez a faragott dombormű. Színes domborművei a festészetet és a szobrászatot ötvözik.
Színes domborműveit – Szarvasokká vált fiúk, Molnár Anna, Vihar, Menasági ballada, Kokojzaevők – a XX. századi erdélyi magyar szobrászat legrangosabb alkotásainak tekintették. A tragikus felépítésű balladai eseménysort tömör, zárt kompozíciókban szakaszolja. A tökéletes harmóniájú képsor szerkesztésében megmutatkozik Szervátiusz határozott elvonatkoztató képessége és mitológiateremtő ereje.
Nőalakjai erőteljes karakterűek, a Molnár Anna alakja ugyanolyan mélabús tartású, mint korábbi madonnaszobrai. Mivel jelképrendszere a közösség bármilyen műveltségi szintű személye számára érthető, egyaránt lenyűgözi az egyszerű embert és a magas műveltségűt is.
Szervátiusz Jenő hagyatéka
Hozzászólások