Az ötletbajnok Pazaurek Dezső – kiállítás Dunaszekcsőn az Örökségházban • Hetedhéthatár

Napi aktuál

Az ötletbajnok Pazaurek Dezső – kiállítás Dunaszekcsőn az Örökségházban

 

Pazaurek Dezső

Pazaurek Dezső ötletei bejárták a világot – és ez nem túlzás! A tamagocsitemető, a Rizikó Tours, a nyári mikulás, a dunai kötélhúzás, a dunaszekcsői vízlépcső és még hosszan sorolhatnám, hogy mi mindent ki nem talált, folyamatos híranyagot adva a médiának a baranyai faluról, Dunaszekcsőről. Pazaurek Dezső elment tíz éve, fiatalon. Mégis jelen van: a dunaszekcsői Örökségház tablói július 14-től mutatják be az Aréna kemping és étterem egykori tulajdonosának közösségformáló erejét a Dunaszekcsőért Alapítvány és az

önkormányzat jóvoltából.

A kiállítás megnyitóján Bíró Zsolt, az Alapítvány egyik létrehozója emlékezett Pazaurek Dezsőre:

Kedves Családtagok, Rokonok, Barátok, Ismerősök!
Azért gyűltünk ma össze Dunaszekcsőn az Örökségházban, hogy megemlékezzünk Pazauerek Dezsőről. Már tíz éve, hogy elhagyott bennünket, és szinte nincs nap, hogy valamiért ne jutna eszünkbe.

Ha átutazunk a falun, akkor már várjuk, hogy a dombtetőn felbukkanjon a kedves kis épület, és vele sok-sok történet, ami ott lezajlott 1988 és 2008 között. Ez az időszak jelentős történelmi eseményeket is magába foglal, kezdődött a rendszerváltozással és

Bíró Zsolt emlékezik

ennek következtében egy szabadabb gazdasági és társadalmi élettel, és a vége már belenyúlt az Európai Unióban töltött első évekbe. Közben pedig egy sajnálatos eseménnyel, a balkáni háborúval. Ennek kiemelt jelentősége lett aztán Dezső életében, és a vállalkozásában. Elmaradtak az átutazós vendégek, nem lett többé Szekcső az adriai karavánút fontos állomása. Ebből született a Rizikó Tours, de szerintem Dezső szívesen beáldozta volna ezt az ötletét, ha délen meg lehetett volna fordítani az idő kerekét. Másként nézve meg mindig az élet fölött járt, ki tudott lépni a hétköznapokból, ötleteivel megörvendeztetett bennünket. Másként szemlélte a világot, mint sokan mások: haladjunk, csináljuk, ne beszéljünk róla – mindig ezt mondta, és a másik pillanatban már szervezett. Magával ragadta az embert. Dezső mindenkinek mást jelentett, és jelent most is. Ő volt a forgó emberi földgömb, akit éppen valamilyen szögből lehetett látni, és már forgott is tovább. De mindig visszatért oda, ahonnét indult, ebben biztosak lehettünk.

A hallgatóság egy része. Az első sorban a családtagok ülnek.

Én nem ismertem még kicsit sem hasonló mentalitású embert, ezért fontosak a személyes benyomások, emlékek így sok év távlatából is. Először akkor láttam őt, mikor a nyolcvanas évek végén az új homokpadra vetődtem az Aréna alatt, és valaki egy vascsónakot próbált éppen a fiával partra vonszolni. Akkor mondták, hogy ő a „kempinges”. Akkor még én is úgy szemléltem a világot, hogy az ember éli megszokott világát, és próbál tisztes távolságot tartani a közélettől, afféle mosom kezeimet, harcoljon más. Talán ez a találkozás Vele, és az utána jövő évek változtattak meg. Érzékeny lettem, hogy mi történik a faluban, mi lesz a jövője. 1996-ban egy őszi este beszéltük meg közösen, hogy hozzunk létre egy alapítványt, ami összefogná a helyi civil erőforrásokat, és eszközeivel segíti a település fejlődését. Így jött létre a Dunaszekcső Emlékeiért és Jövőjéért Alapítvány, aminek a tulajdona ez az épület is. Nincs jobb hely arra ennél, hogy megemlékezzünk Dezsőről, mint az egyik alapítóról is.

Én azt az embert tisztelem legjobban benne, aki képes volt egy elhagyott téglagyári gödörben meglátni a jövőt, és egy fantasztikus történetet megálmodni ott. Kevés embernek lett volna bátorsága ehhez.

Nagyon érdekelte a település történelme, és hogy ezt miként lehetne mindenki hasznára fordítani. Nagyon lelkesedett a római kor emlékei iránt, és mindig ástunk, régészkedtünk, próbáltunk valami nagyot találni, ő meg alkotni. Neki jobban sikerült, a további nagy leletek még az utókorra várnak. Mindenből értéket akart teremteni, pénzben nem mérhető hasznot a falunak, magának meg a fejlődést, túlélést, a jobb időkig való reményt. Ehhez ötletek kellettek, és neki mindig volt jó pár a tarsolyában. És akkor el is jutottunk szerintem Dezső szótárának legfontosabb fogalmához, az ÖTLET-hez. Volt mindig egy zseniális gondolata, ami valahol a valóság és a képzelgés határán táncolt, és ebből kellett kihoznia a hírértéket, ami elérte a média ingerküszöbét. Egy bűvész volt az élet cirkuszában, a fanyar valóságból, az emberi hiszékenységből, és hallatlan mennyiségű energiából gyúrta össze azokat a „termékeket”, ami életben tartotta a figyelmet, és bevallhatjuk, hogy azóta az árvizek tudósításain túl nem

szerepeltünk annyit a médiában, mint mikor ő a fénykorát élte.

És mi is azt éltük át, együtt. Azóta, 2008 után már sokkal kevesebbek lettünk.

Nemcsak őt veszítettük el, hanem az ötleteket is, az újakat, amik még benne voltak. Ott álltunk tanácstalanul, hogyan tovább. Nem volt kihez társulnunk, csak hallgattunk némán, mikor elsuhantunk az Aréna mellett.

Egy embernek sokféle módon lehet emléket állítani. A mi feladatunk az, hogy ezt Dezső esetében kitaláljuk és megvalósítsuk.

Szóval, tisztelt hölgyeim és uraim, barátok, kell egy ötlet!

Egy ötlet már meg is született, ezt Pazaurek Piros jelentette be: édesapjuk emlékére létrehozzák a Pazaurek Dezső Kreatív Emlékdíjat, valamint elmondta, hogy mi mindent köszönhet édesapjának (ez az írás végén olvasható). Pazaurek Gábor megköszönte a jelenlévőknek, hogy a szombat délutánjukat erre az eseményre áldozták, s örülnek a családtagok – Dezső testvére, gyermekei, az unokák, az unokatestvérek és a többi rokon – annak, hogy édesapjuk tíz év után is összehozza a dunaszekcsői, a mohácsi és a távolabbról érkező rokonokat, barátokat.

Pazaurek Piros és Mayer Antal Tunás

Bíró Zsolt ismertette a további programot: Pazaurek Dezső emléktáblájának koszorúzását követően a szabadtéri színpadnál beszélgetés kezdődik, amelyen bárki elmondhatja emlékeit Pazaurek Dezsőről.

A beszélgetést Pazaurek Piros vezette, sorra megszólítva az emlékezőket.

Mayer Antal, azaz Tunás Mohácsról, a jó barát nehezen talált szavakat, sírással küszködve mondott el néhány gondolatot. Majd a helybeli Beszik Lajos következett: elmesélte a fekete villanykörte esetét, amikor befestettek egy villanykörtét feketére, úgy csináltak sötétet… Amikor Pazaurek Dezső a Boros-Bochkor műsorba készült, megkérdezte a Dezső, hogy mit vigyen magával. Erre Lajos bácsi azt ajánlotta, hogy rendeljen egy bocskort és a kész bocskort mártsa borba. Dezső meg is valósította az ötletet, azzal a különbséggel, hogy nem tette tönkre a borral a bocskort, hanem egy üveg bort helyezett el benne, így vitte a boros bocskort a Boros-Bochkor műsorvezetőpárosnak. Dezső jószándékára jellemző a következő eset: elmentek kecskét vásárolni, mert gyarapítani szándékoztak az Aréna kecskeállományát. Az igen szegény bácsit megkérdezte Dezső, hogy mennyiért adja a kecskét. Az öreg azt felelte, hogy háromezerért. Én ezért nem adok háromezret, csóválta a fejét Dezső. Az ajánlatom: négyezer. Azaz felfelé alkudott, sajnálva a szegény embert. A dunai kötélhúzás olyan hírű lett, hogy Budapesten is megrendezték. Természetesen a szekcsőiek is bejelentkeztek, Dunafalvával és Himesházával alkotva a Danubius Rádió csapatát. Dezső állta a buszköltséget Budapestre és vissza, valamint egy regiment pogácsát hozott. A többiek hozták a sört. „Mi már gyakorlott kötélhúzók voltunk, tudtuk, hogy a műanyag kötél nyúlik, ezért gyorsan kell húzni. Nagytermetű emberek voltak köztünk, bőven, még 165 kilós is. Ahogy meghúztuk a kötelet, a híd másik végén lévők, akiket nem láttunk, hasra estek, és már nem is a kötelet húztuk, hanem őket, felszántottuk velük a hidat… Persze vittünk magunkkal egy szamarat is, az szedte a hídpénzt.” Lajos bácsinak eszébe jutott az a fehér szamár is, amelyiket befestettek zebrának…

Az emlékezők egy része

Guzsványné Kati néni tanárnő komolyra fordította a szót: kiemelte, hogy Pazaurek Dezső mennyire szerette a faluját, pedig nem is itt született. Az Aréna prospektusában ez áll: Dunaszekcső a világ legcsodálatosabb települése. Csináltatott dunaszekcsői prospektust is, komoly pénzért, ő állta a költségeket. És amikor Dezső felkérésére a mohácsi fuvolások muzsikáltak az éjszakában a dunai kompon, feledhetetlen élményt nyújtottak. Egyik reggel egy férfi sétált a falu elején. Kiderült, hogy Bécsből jött, Isztambulba tart. Megállt az Aréna kempingnél, megszállt. Dezső olyan barátságos volt vele, hogy az osztrák férfi nem ment tovább Isztambulba, hanem megfogadva Dezső tanácsát, elindult a faluban házról házra, utcáról utcára. Az első háznál friss pogácsával és pálinkával fogadták az idegent, az utcán mindenki megkérdezte, mi járatban van itt. Ráadásul szót értettek egymással, csodálkozott is az osztrák, hogy itt mindenkivel tud németül beszélni. Azzal az elhatározással tért haza, hogy másokat is ideküld. Dezső mindent és mindenkit önzetlenül támogatott, fejezte be a tanárnő.

Sándor József Benedektől Piros azt kérte, hogy a legfontosabb emlékét mondja el: „Számomra az volt a legfontosabb, hogy a barátságával megajándékozott. Dezső nem szekcsői volt, 1985-ben jött ide. Mégis lokálpatrióta volt. Nincs ilyen itt még egy azóta sem!

Ezt követően e cikk szerzője, L. Csépányi Katalin mesélte el azt a történetet, amikor a Hetedhéthatárosokat vendégül látta az Arénában Pazaurek Dezső, valamint ami ezt megelőzte: a barátságuk kezdetét. A PVSK női kosárlabdacsapatát meghívta Pazaurek Dezső, majd ezt követte a Hetedhéthatár magazin szerzőinek az invitálása. Akkortájt, 2004-ben mintegy százötven szerző állt a magazin mögött. Szerencsére többen a világ és az ország különböző pontjairól (Amerikából, Németországból, Spanyolországból, Belgiumból, Budapestről, Sopronból, Letenyéről és még sorolhatnánk) küldték az írásaikat, így „csak” egy nagy busznyi Hetedhéthatáros lepte meg Dezsőt, aki a jelentős létszám ellenére örömmel fogadott mindenkit.

http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=11517

A megismerkedés története az alábbi linken olvasható.

http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=7127

Vilma néni vagyok a konyhából: kezdte a történetét a következő emlékező. Dezső megkérdezte, hogy tud-e szénát gyűjteni (az Aréna egyben az állatok paradicsoma volt, az ellátásukhoz kellett a széna). Vilma néni azt felelte, hogy tudok. Már indultak is a földekre. Ahogy Vilma néni dolgozott, azt vette észre, hogy Dezső leállt, és őt nézi, majd így szól: te tényleg tudsz szénát gyűjteni… Márton napra libát kellett venni. A rókák elől el kellett őket keríteni. Vilma néni gondolta, egyszerűbb lenne, ha hazavinné a libákat. Így is lett. Az egyik kennelben volt hat liba, a másikban egy német juhász. Aztán az egyik liba átdugta a fejét a dróton a másik kennelbe, s máris leharapta azt a német juhász. Vilma néni megpucolva vitte a libát az Arénába. Amikor letette Dezső elé, az csak ennyit mondott: megvagyok áldva veletek, az egyik elküld a hat libával, a másik meg megeteti a kutyával…

Pazaurek Rita, Dezső húga zárta az emlékezők sorát: „Hálás és boldog vagyok, hogy itt lehetek. Dezső fogta össze a családunkat, ő volt a család lelke. Amikor már nagyon beteg volt, úgy csinált, mintha nem lenne az. Hálás vagyok, hogy mellette lehettem a betegsége alatt. Nagyon hiányzol, Dezső!”

 

*

 

Pazaurek Piros és fia Pazaurek Dezső emléktáblájánál

Pazaurek Piros a facebookon közzé tette, hogy mit köszönhet az édesapjának, Pazaurek Dezsőnek

Öt tulajdonság, amit Apukámtól kaptam…
Immáron a 10. éve, hogy nincs velünk Pazaurek Dezső, az Édesapám.

Ilyen évfordulókon, természetesen elgondolkodik az ember, hogy mi az, amit kaphatott a szüleitől, amire mindig büszke lesz és egy erős öntudatot és önismeretet adhat számára. Néhány ilyen pozitív „ajándékot” kiválasztottam, így ezt most szeretném is megosztani Veletek.

  1. Kreativitás
    Ezt emelem ki először, mert az egész életemet végigkíséri az általa közvetített, szabad és határtalan ötlet-cunami, amit a 15 perc hírnevet is meghozta neki. Kinek jutna eszébe Tamagocsi Temetőt nyitni, Rizikó Tours néven „ál turista irodát” indítani, amit az egész magyar és külföldi sajtó felkapott és „megevett”, és nem is említve a vízlépcsőt, a dunai kötélhúzást, amit a Lánchídon is megismételhetett egy maroknyi dunaszekcsői barátjával. A recept egyszerű: 1. Jöjjön egy jó ötlet a fejedbe! 2. Valósítsd meg! 3. Kapj médiafigyelmet! Számomra, még mindig ő a legnagyobb marketinges, akinek már 1982-ben Nyír-fa néven indított vállalkozása névjegyén is egyedileg kidolgozott logó lett elhelyezve. Később is, az Aréna kemping étterem és panzió az egyik legismertebb márkanévvé vált Dél-Dunántúlon, amit konzisztens marketing megjelenéssel is ért el.
  2. Szervezőkészség
    Állandóan nyüzsgött… Mindig kitalált rendezvényeket, bebolondítva a barátait, meg is valósította mind sorra. Gondolok itt a 90-es évek közepén megszervezett május elsejei felvonulásra, tök szépségversenyre, csókversenyre stb. Mindemellett képes volt a teljes Pazaurek-családfát ki felkutatni és 70 rokont, 70 Pazaureket meghívni egy hétvégére a világ több pontjáról… (mindezt Facebook nélkül) és minden évben a szűkebb családot is összehozta, a szavaival élve egy jó közös „zabálásra”.
  3. Vállalkozószellem
    Valószínű, hogy ez a kreativitással is összefügg, de nem sok ember mert indítani vállalkozást a 80-as évek közepén. Édesapám álma volt egy kemping nyitása az akkori jugoszláv határ előtti utolsó magyar állomásként a volt szocialista államokból (Lengyelország, Csehszlovákia stb.) a tengerpartra özönlő turisták számára. Minden este ki kellett tennünk a „megtelt” táblát. Persze etetni is kellett az embereket, így csakhamar az éttermet is meg kellett nyitni a kemping mellé, amely már 300 embert is le tudod ültetni egyszerre, majd jött a panzió is…
  4. Kalandvágy
    Nem egy alkalommal megtörtént, hogy a térképre bökve indultunk „kirándulni”. Így kötöttünk ki egyszer Aradra még azon a nap estéjén, de sokszor mentünk külföldre minden előzetes tervezés nélkül. Még a délszláv válság idején is lementünk Rijekába „körülnézni”. Gyerekkorunkban már két-három hetes lakókocsis túrára indultunk a mai Horvátországba korlátok nélkül, később – amikor már az Aréna megengedte – elvitt magával Madridtól Thaiföldön át egészen Pekingig. Imádok utazni és felfedezni!
  5. Örök optimizmus
    Amikor kiderült, hogy beteg, nagyon beteg, akkor sem adta fel, folyton új lehetőségeket kutatott/kutattak fel a rokonokkal a gyógyulása érdekében. Két nappal távozása előtt, morfiumtól kábultan is csak ennyit tudott kiabálni: „élni akarok”! Nekünk mindig élni fogsz! Köszönöm a sok ajándékot, amit életem végéig tudok hasznosítani! Ígérem, átadom az unokádnak!

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Az ötletbajnok Pazaurek Dezső – kiállítás Dunaszekcsőn az Örökségházban”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés