– Szösszenetek Facebookon innen és túl –
A tikfa
Alapítvány. Énekóra. A gyerekek ritmushangszerek képeiből húznak csukott szemmel (illetve körülbelül csukott szemmel), hogy aztán a választott hangszerrel verjék a ritmust a közvetkező ének alatt. Egymás után szólalnak meg a fényes csörgődobok, a színes rumbatökök, az izgalmas „óceándobok”. Amikor az egyik kisfiúra kerül a sor, nagyon meggondolja, mit húzzon (lesni is próbál), végül kihúzza a tikfát, amit mindjárt a kezébe is nyomnak egy kérdés kíséretében:
– Na, mi ez?
Mélyről jövő, elmondhatatlanul szomorú sóhaj után jön a válasz:
– Bot…
Hiába, szemfülesnek kell lenni!
Az új novellámat fésülöm át. A sokadik átírás után az utolsó simításokat végzem. Ilyenkor általában már csak elírások, nyelvi hibák jönnek elő, de azért néha találok húzós dolgokat. Jelen esetben az egyik szereplőm a mobiljáért nyúl, majd pár sorral lejjebb befejezi a telefonbeszélgetést és leteszi a kagylót. A KAGYLÓT!!!!
Vigyázz, lépcső!
Kertvárosi lottózó ajtaján hatalmas felirat: Vigyázz, lépcső! Valahogy ez mégis elkerüli a figyelmemet, és úgy zuhanok be a helyiségbe, hogy majd leszakad a vesém.
– Pedig ki is van írva a lépcső… – vigyorgok idétlenül.
A lottózós faarccal válaszol:
– Legalább elmondhatom, hogy hozzám mindig beesik valaki.
Ennél jobban nem lehet lereagálni a helyzetet. Hiába, Kertváros az ilyen hely!
Hozzászólások