Forgalomba kerültek január 30-án a 2003. esztendő első magyar bélyegei, nevezetesen az Antik bútorok – közismertebben székek – újabb kiegészítő címletei az érvényben lévő postai díjszabás leggyakoribb, 32, 40, 60 forintos árjelölésével (levelezőlap, vidékre szóló szabványméretű levél, közvetlen környező országba küldendő levél). E forgalmi bélyegeken túl alkalmi kibocsátásra is sor került február 12-én, éspedig a Jeles magyarok 3 címletű sor és a herendi porcelánművészetet bemutató kisív. Most mégsem ezekről kívánok szólni (a későbbiekben sort kerítünk erre is), hanem a február 15-én megjelentetett: In memoriam magyar királyi 2. honvéd hadsereg elnevezésű bélyegünkről. Kétségek közt vártuk e kiadást attól kezdődően, hogy januárban felröppent híre (gyűjtői körökben Don-nak nevezték, nevezik), mivel a Magyar Posta Rt. Filatéliai Központja által kiadott 2003. évi tájékoztatóban nem volt utalás rá, az emlegetett február 12-ei dátum sem jelentett, nem adott semmit. Hiába, még mindig kísért a múlt, az idősebb nemzedék még emlékszik mondatokra: „S ahogy a német fasiszták rabolnak, úgy rabolnak már a magyar katonák is”; „…az embertelenség a hadseregbe is alaposan be volt plántálva.” (Ld. Rákosi Mátyás: Válogatott beszédek és cikkek. Szikra, Bp. 1950.) No meg az „utolsó csatlós”-ság… És akkor mégis, 16-án a gyűjtő örömmel mutathatta társának az elsőnapi borítékot, ha sikerült szert tennie rá. mert szokatlan napon, szombaton adta ki a Posta. A Hadtörténeti Múzeumban ünnepség keretében volt e bélyeg bemutatója.
A 40 Ft névértékű bélyeget az Állami Nyomda ofszet nyomtatással állította elő 25-ös ívekben, 300 ezer példányban. Tervezőművésze: Pálfi György, újabb meglepetéssel szolgált. Elmúlt évben az ő tervezésében köszönthettük a téli olimpiát. Dinamizmust, erőteljességet, fegyelmezettséget sugalló bélyegéről elismerően írtunk lapunkban annak idején. Kíváncsian vártuk a debreceni tornász világbajnokságra készített művét, melyben a magunk részéről csalódtunk. S most, az újabb alkotás láttán megállunk, érzések, gondolatok, emlékek tolulnak föl bennünk. Korabeli fényképfelvétel adja a bélyegkép hitelességét: végtelennek tűnő hómezőn csoportokra szakadozott, posztóköpenyes katonák vonulása; egyetlen lóval fogatolt jármű… (A pécsi IV. hadtest 10. huszárszázada egyik visszavonuló tagjának leveléből, amit fénykép kísérő szövegéül írt haza: „Ha… megismertek rajta, úgy írjátok majd meg. Csak ne lóháton keressetek. Nem fogtok ottan egy lovat sem találni. Gyalog van mindenki.” Huszárok gyalog… (1943. III. 31.) Az alvadó vér barnásvörös színével és egy piciny reménységet szimbolizáló zölddel nemzeti színeinket is adja e bélyeg: a piros-fehér-zöldet. Rajta szöveg: In memoriam magyar királyi 2. honvéd hadsereg 1942-43. Fölül, az égboltra írva: …Övezze emléküket az utókor tisztelete… (Akár a legnemesebb márványba is véshetnék e bélyegképet!) A fekete szín az értékjelzés mezőjében jelen van, de nem a hagyományos értelemben vett gyászbélyeget látunk magunk előtt, nem az!
Az első napon használt alkalmi bélyegző elesett honvédsírt szimbolizál vihartépte fiatal fájával és repesz szakította rohamsisakjával. (A visszavonuláskor, március 27-én a Don mentén elesett hősök kegyeletére ünnepséget tartottak. Levélből idézek: „Ottan voltam én is. … Az jutott eszembe ottan, hogy nem egyenlő volt-e az ottlétem avval, mintha kedves Dezső öcsém temetésén lettem volna. Megkönnyeztem nagyon.”)
Az elsőnapi borítékon Turán harckocsi és a tervezőművész édesapjának katonai azonosítója, az a bizonyos madzagon nyakban hordott alumínium tok a hozzá tartozó legfontosabb adatokat tartalmazó irattal („dögcédula”) szerepel.
Csak néhány mondatot e kegyetlen időszak postaszolgálatáról. E zöldszínű (az itthonról küldöttek rózsaszínűek voltak) tábori postai levelezőlapokat gyűjtők száma csekély volt ezideig, szemben az I. világháború tábori és hadifogoly postájával, mellyel bélyegkiállításokon is gyakorta találkozunk. Talán majd eztán. Mert sok említésre méltót tudhatunk meg révükön akkor is, ha „virágnyelven” szólnak, hisz katonai cenzúrán mentek keresztül. A legkritikusabb napokból: január 12-én ellenőrzött lapot a 20. számú tábori postahivatal 13-án lebélyegezte, továbbította, hazaérkezett. Ugyanőtőle január 14-től 27-ig „csönd”, az ekkor írt lapból: „Nagyon bántott, hogy a levelezést rövid időre meg kellett szakítani. Nagy volt a hófúvás, a vonatok nem közlekedhettek. Ez volt az oka annak, hogy 14-én írtam és mostan.” Hiába, a katona eskü kötelez! (E lapot nemcsak magyar, hanem német cenzúrával, postai kezelésekkel is ellátták.) Tudjuk, hogy a szovjet hadvezetés is begyűjtötte a katonák levelezését is; a doni áttörés alkalmával nagy mennyiségű tábori postai anyag került a szovjetek kezére, akik ezeket propaganda célra is fölhasználták.
A bélyeggyűjtők jelentős része véli, hogy a Magyar Posta régi adósságot törlesztett e bélyeggel. Köszönet érte! És köszönet Pálfi György tervezőművésznek a megfogalmazásért, az Állami Nyomdának a gondos kivitelezésért.
Hozzászólások