Hétezer kiadvány várja az olvasókat a 27. Szent István Könyvhéten

Erdő Péter bíboros, prímás nyitotta meg a 27. Szent István Könyvhetet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál pápa dísztermében május 13-án. A megnyitón Robert Sarah bíborost és Szelestei Nagy László irodalomtörténészt Stephanus-díjjal tüntették ki.

A Szent István Könyvhét megnyitó ünnepségére teljesen megtelt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szentkirályi utcai díszterme; ez minden évben, így idén is a könyvszakma jeles eseménye, bőven tanulhatnak itt szervezést a világi könyvhét szervezői.

A megjelenteket Farkas Olivér, a Szent István Társulat (SZIT) igazgatója köszöntötte, majd Sarbak Gábor elnök mutatott be néhányat a könyvhét újdonságai közül. Kiemelte közülük a Robert Sarah bíborossal készült beszélgetőkönyvet, A csönd erejét és Szelestei Nagy László 17–18. századi magyarországi művelődésről írt tanulmánykötetét. Idén ugyanis e két szerzőnek adta át Erdő Péter bíboros, prímás, a SZIT fővédője és Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Stephanus Alapítvány elnöke a Stephan Rózsa Huba, a SZIT alelnöke arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a budapesti Ferenciek terén naponta 9–19 óráig 29 könyvkiadó várja az érdeklődőket. A kiállítók hazánk számos térségét képviselik: Budapesten kívül Szegedről, Pannonhalmáról, Kecskemétről, de Erdélyből és Délvidékről is érkezik egy-egy könyvkiadó. Az egyes kiadók által képviselt szervezetek, egyesületek, lelkiségi mozgalmak köre is szerteágazó. A könyvhétre ellátogató olvasókat idén közel hétezer kiadvánnyal, köztük mintegy ötven könyv heti újdonsággal és nagy kedvezményekkel várják a kiadók.

Átolvasva a katalógust, a következő kiadványokat javaslom elolvasásra: A közelgő 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra Pápai megnyilatkozások az Eucharisztiáról, Az eucharisztia konferenciakötet, Összeköt nem szétválaszt (a 2018. november 27-29 közötti konferencia anyaga, amelynek első napján részt vettem), Erdő Péter: Egyház, kultúra, társadalom – Beszédek, interjúk, írások.

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.