Napjainkban, főleg Kelet-Európa államaiban egyre gyakrabban és egyre élesebben vetődik fel az autonómia kérdése, habár az önrendelkezésnek több változatát gyakorolják már világ- és Európa-szerte a lehetőségekhez és kiharcolt jogaikhoz mérten. A mi régiónkban sajnos ezek a törekvések még nagyon kezdetlegesek, úgymond gyermekcipőben járnak. A jobbaktól tanulni nem szégyen szlogennel egy kisebb csoporttal, magyarországi nemzetiségekkel, az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és hazai sajtót képviselő újságírókkal indultunk el szomszédolni, betekinteni a fejlettebb demokráciákba. A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre égisze alatt szervezett tanulmányútról sok érdekes és megszívlelendő tapasztalattal tértünk haza.
Elsőként a Klagenfurtban és Karinthia tartományban élő szlovén kisebbség vendégszeretetét élvezhettük. A mintegy 12 500 fős kisebbség egy százéves múlttal büszkélkedő egyesület, 1995-ben felavatott kulturális központjában fogadta a magyar vendégeket. Kérdéseinkre válaszolva lassan körvonalazódni kezdett egy személyi és kulturális autonómia kiteljesedésének folyamata.
A sok évtizedig vitatott, Ausztriához oda- és visszacsatolt területeken a szlovén kisebbségnek nem hullott egyik napról a másikra az ölébe minden jog és kedvezmény. Az 1955-ben megszavazott többnyelvűségi törvényt évtizedekig nem vették komolyan, így be sem tartották. A helyi hatóságok a kétnyelvű helységnévtáblák ügyét is ügyesen elodázták. Ám amikor Ausztria EU-taggá vált, a törvények őket is kötelezték, így elindult egy korrekciós folyamat. Mára már a lakosság eredeti 25%-os létszámarányát a nemzetiségek lakta településeken, ahol kétnyelvű helységnévtáblát kell felállítani, 10%-ra csökkentették. A történelmi visszatekintőben azonban ők is szomorúan vallották be, hogy a monarchia idején mintegy 70–80 ezres létszámuk, mára nagyon megcsappant. De az erőszakos beolvasztás helyett ma már az osztrák kormány rájött, hogy támogatni kell a nemzetiségeket, hiszen a több nyelven beszélő fiatalok jobban érvényesülnek a világ bármely táján. Anyaországi kapcsolataik élők, a kultúra támogatásában, tankönyvek kiadásában a szlovén fél kétharmad, az osztrák állam pedig egyharmad arányban vesz részt. Büszkén jelentették ki, hogy ma az ők képviselője is ott ül a Tartományi Parlamentben, mint egyike az öt nemzetiség tanácsadóinak.
A klagenfurti három tannyelvű gimnáziumban az oktatás német, olasz és szlovén nyelven folyik. A diákok napi vagy heti váltásban mindig a másik nyelven tanulhatják a tananyagot. Ma már a „nemzetiségeknek” szánt gimnáziumban egyre több osztrák diák jár, akik két év alatt elsajátítják a velük együtt élő társaik anyanyelvét.
A Tartományi Parlamentben megjelent képviselők szinte szó szerint alátámasztják a szlovén kisebbség képviselőitől hallottakat. Történelmi és geopolitikai kontextusban gondolkodva azonban rávilágítanak arra, hogy a demokrácia szabályait nekik is tanulni kellett. Míg hosszú évtizedekig a kisebbségek képviselőit bele sem vonták az őket érintő döntésekbe (1975-ig), 2001-ben, több mint 25 évi vita után, az új Alkotmányban szavatolták a kisebbségek teljes körű jogainak tiszteletben tartását. A Parlament alelnöke azonban jó szándékkal arra hívta fel a figyelmünket: a szociális békét nem elrendelni, hanem megélni kell! A szlovén kisebbségiek pedig bizakodóak, úgy érzik, az idő most már nekik dolgozik.
Dél-Tirolban, az Olaszországhoz csatolt területeken élők teljes körű (személyi, kulturális és területi) autonómiát élvezhetnek. A bolzanoi Landtagban (Területi Parlamentben) a Dél-tiroli Néppárt képviselői fogadnak. Ez az a párt, amely képviselőinek nagy része az 1945-ben létrehozott lágerekből tért vissza szülőföldjére, vállalva a meghurcoltatásokat. A vitatott hovatartozású alpesi terület Olaszországhoz való csatolása után a helyi képviselet nagy részét olasz nemzetiségű tisztviselőkkel töltötték fel. Mára ez már megváltozott, a német és ladin kisebbség képviselői képezik a többséget. Az olasz alkotmány előírja, hogy minden dél-tiroli parlamentben kell lennie egy olasz pártnak, ami a kormányzó erők keretében fejti ki a tevékenységét, de ez a párt sosem szövetkezhet fasiszta pártokkal. A rövid történelmi kitekintésben lépésenként végigkövethettük az autonómia érdekében tett kísérletek és csaták sorozatát.
Az 1948-as párizsi békeszerződésben arra kötelezték Olaszországot, hogy a hozzá csatolt dél-tiroli területeken élő nemzetiségeknek autonómiát biztosítsanak. Ám ezt hosszú ideig senki sem vette komolyan. Ezekben az években a német lakosság 88%-a, mintegy 75 ezer fő elhagyta a szülőföldjét. Ezután következett az 1957-es 35 ezer fős tüntetés Bolzano városában, amit követtek az 1961-es robbantások. (Dél-Tirolban több magasfeszültségű vezetéket és ipari létesítményt robbantottak fel, arra is vigyázva, hogy a merényletek ne követeljenek emberáldozatot). Európa csak ezek után figyelt fel a tarthatatlan helyzetre. Ausztria az ENSZ elé vitte az ügyet, ahol számos támogatóra talált. Az autonómiai törekvések kiforrása elég sok időt vett igénybe, hiszen 1948-tól 1973-ig tartott, és a törvény által szavatolt jogok életbeléptetésére 1993-ig kellett várni. Ma már a német nyelvű lakosság teljes körű, az élet minden szintjén szavatolt önállóságnak örvendhet. Miben voltak ők úttörők, példaképek a többi európai kisebbség számára? Példás volt az összefogásuk, nagyot nyomott a latban az anyaország támogatása, és támogatókat tudtak szerezni Európában a törekvéseikhez. Olaszország EU-tagsága óta a hatóságok még jobban odafigyelnek a jogszabályok betartására. Számunkra, kívülállók számára, pedig az a mérvadó, hogy az elüldözött lakosság mintegy egyharmada, 25 000 fő németajkú lakosság visszaköltözött szülőföldjére.
A dél-tiroli ladinok (rétorománok) mintegy 20 ezren a Dolomitok rejtett, kis völgyeiben maradtak fenn napjainkig. Talán ez volt a túlélésük titka. A mintegy 5%-os kisebbség ma saját intézményekkel rendelkezik. Ezeken a területeken jellemzőek a háromnyelvű iskolák, ahol a tananyag felét olaszul, felét németül tanítják, hetenként pedig két órát ladinul tartanak. A Területi Parlamentben törvény által szavatolt egy ladin képviselő helye. A helyi írott és elektronikus sajtóban nagy teret kaptak, de műsoraikat sugározza a központi RAI tv-csatorna is. Dél-Tirolban minden hivatalos ügyüket saját anyanyelvükön intézhetik. A Ladin Nyelvintézetben egy interaktív rajzfilm bemutatón illusztrálták, hogyan sikerül a gyerekeiket négy nyelven (közötte magyarul is) tanítani egy kedves kis mese segítségével. A dél-tiroli autonómiába belekóstolva, megkértük Franz Pahl parlamenti elnök urat, hogy árulja el a sikerük titkát.
– A dél-tiroli néppárt a kezdetektől fogva az erőszak ellen politizált. Ám ez, amint tapasztaltuk, nem volt mindig eredményes. Ha elfogadják a tanácsomat, a magyar kisebbségek számára is a legfontosabb követelmény az összefogás volna. Nem nélkülözhető az anyaország támogatása sem, EU-tagként pedig meg kellene nyerni a többi ország kisebbségeinek is a támogatását. Talán, ez volna a járható út. Nekünk, minden esetre, ez bevált.
A lendvai magyar kisebbség személyi és kulturális autonómiát élvez dél-nyugati szomszédunkban, Szlovéniában. Az oktatás az általános iskola 1-2-3. osztályában két tannyelvű, párhuzamosan két tanár tartja az órákat, 4. osztálytól óránként változik az órák tannyelve. Az általános iskola utolsó éveiben 7-8-9.-ben az órákat szlovénul tartják, de az összegzés magyarul történik. A tankönyvek két tannyelvűek.
A helyi írott és elektronikus sajtó szép múltra tekint vissza, a tv 30., a rádió pedig – ami napi 18 órában sugároz – a fennállásának 50. évfordulóját ünnepli ebben az évben.
A szlovén parlament külön státusú parlamenti képviselője, Pozsonec Mária, rövid betekintést nyújt a képviselői munka műhelytitkaiba. Bár az 1974-es (Jugoszláv) törvény már lefektette a nemzetiségek jogait, ezeket évtizedekig nem tartották tiszteletben. Csak 1990-ben sikerült nemzetiségieket beszavazni a Szlovén Parlamentbe. Ma a két nemzetiségi képviselő (olasz és magyar) sokszor a mérleg nyelvét képezi több törvény megszavazásakor, határozat elfogadásakor.
A Lendva környéki, muravidéki magyar kisebbség, mintegy 5–6000 fő, szomorúan emlékszik vissza az 1959-ben végrehajtott iskolabezárásokra. Ma már ilyen veszély nem fenyegeti a Zala György szülőföldjén élőket, hiszen a szlovén többség is belátta és elfogadta a kétnyelvűség fontosságát, tényét.
Pozsonec Mária, aki a fiatal demokrácia hajnalán magyarul szólalt fel a Szlovén Parlamentben, mára már belátja, hogy a célok eléréséhez alkukat kell kötni, ahhoz pedig partnerekre van szükség.
Három kisebbség, három sors, amit a ma ott élő nemzedékek már a jövőben bízva élnek meg. Vajon, számunkra mi volna a követendő út?
Szóljon hozzá!