Életének 49. évében, hétfőn reggel váratlanul elhunyt Térey János József Attila-díjas költő, író műfordító – közölte a Jelenkor Kiadó hétfőn az MTI-vel.
Térey János 1970. szeptember 14-én született Debrecenben. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Érettségijét követően a budapesti Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán tanult, 1996-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar szakos oklevelet. 1997-ben és 1998-ban a Cosmopolitan magazin olvasószerkesztőjeként dolgozott, 1998 óta szabadfoglalkozású író volt.
Térey János
Fotó: Czimbal Gyula/MTI
Elsősorban költőként vált ismertté, első versei 1990-ben jelentek. Pályáján kiemelkedik az 1991-es Szétszóratás, a 2000-ben megjelent Drezda februárban című verseskötet, valamint a 2006-os Ulta című kötete. A kötött versformák mellett érdeklődést mutatott a hosszabb elbeszélő jellegű művek iránt, s ennek eredményeként született meg a Paulus című verses regénye (2001), amely több elismerésben részesült (Palládium-, Tiszatáj- és Füst Milán-díj), majd A Niebelung-lakópark című drámatetralógiája, amelyből Mundruczó Kornél rendezett felolvasószínházi előadást. Az első rész, a Rajnapark megkapta az évad legjobb magyar drámájának díját. A harmadik részt, a Hagen, avagy a gyűlöletbeszéd címűt a Krétakör mutatta be 2004-ben a budavári Sziklakórházban, az előadásból film is készült.
Nemcsak elővette és alkalmazta a klasszikus formákat, hanem a verses regény kiterjedt hagyományát elevenítette fel és folytatta. Kortárs német, cseh, francia és bolgár költőket fordított, nevéhez fűződik Paul Verlaine Szaturnuszi költeményeinek első teljes, magyar nyelvű fordítása is.
Az epikus műfajok mellett első komolyabb, színpadhoz kapcsolódó munkája Puskin Borisz Godunov című drámájának új fordítása volt. Drámaíróként Asztalizene (2008), Jeremiás avagy az isten hidege (2009), Protokoll (2010) című színműveit sikerrel játszották, többek közt a Katona József Színházban, a Radnóti Színházban és a Nemzeti Színházban. Az Asztalizene, valamint Jeremiás avagy Isten hidege elnyerte az évad legjobb magyar drámája díjat. Kazamaták című színpadi munkája (2006), amely az 1956-os eseményeket új szemszögből mutatta be, Papp Andrással közös munkája.
Harcos Bálint költővel közösen írta Mundruczó Kornél filmje, a Johanna operalibrettóját. A 2006-ban megjelent TéreyULTRA című partitúrában 12 Térey-verset zenésítettek meg fiatal magyar zeneszerzők. 2007-ben KaltWasserKult címmel megjelentek válogatott versei német nyelven, a következő évben a Hagen, avagy a gyűlöletbeszéd című kötete francia nyelven. 2018-ban ő volt a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik válogatója. Egyik legutóbbi munkája, a Káli holtak című regény tavaly jelent meg.
Írásait angol, német, cseh, bolgár, horvát, olasz, mongol, héber és cigány nyelvekre fordították, több felolvasáson járt Európában és a tengerentúl.
Munkásságát több jelentős díjjal jutalmazták: Déry Tibor-jutalomban (1995), Móricz Zsigmond-ösztöndíjban (1995), a Magyar Rádió Petőfi-díjában (1996), József Attila-díjban (2001), a Tiszatáj díjában (2002), Füst Milán-díjban (2002), Örkény István-ösztöndíjban (2003) részesült. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét 2006-ban, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjat 2010-ben vehette át.
Grecsó Krisztián író, költő, az Élet és Irodalom szerkesztője a Facebook-oldalán a következőket írta:
Ma kellett volna írnom neki. Hogy küldjön magáról portrét. Mert a könyvheti Élet és Irodalomban az ő önéletrajzi esszéprózájának részlete jön. És majd itt, a facebookon ezt reklámozni fogjuk. Mert büszkék vagyunk rá. Hogy nálunk közli. Ezt a levelet ma reggel kellett volna elküldeni. Ehelyett telefonoztam. Nekrológ telefon, ő tudta volna megírni igazán, milyen műfaj ez, az ő szarkazmusa kellett volna hozzá. Terjedelem, határidő. Terjedelem, határidő a halálról. Bementem a gépházba, mondom a lányoknak, csere. Térey János prózája egy héttel előbbre jön. Megnyitottam az anyagot, ami már bő másfél hónapja vár már itt megjelenésre, elfelejtettem a címét.
Pedig jó címe van.
Térey János: „Megtudom a halálhírt.”
Egy passzus belőle.
„Igen, csípősen hűvös, október végi reggelen történt mindez. Mentem Debrecenbe. Két napja nem tudtam semmit anyámról, telefonunk sosem volt, akkoriban rokonok sem vitték közöttünk a híreket. Amit megbeszéltünk legutóbb, azt én napra és órára betartottam. Az orvosokon és az ápolókon kívül senki sem tudott semmit. Miben bízhattam? Semmiben. Anyám gyógyíthatatlan beteg volt.”
A többi pénteken. Portré helyett keretezett névvel. János, bazdmeg.
Hozzászólások