Szaszkó Gabriella
Kovács Alexa: Mikor döntöttél úgy, hogy hivatalos fordító is leszel az író/írás mellett?
Szaszkó Gabriella: Ez egy lassan kialakuló folyamat volt. Igazából mindig is tudtam, hogy magából az írásból csak úgy nem lehet megélni (ha magyarul ír az ember, főként nem), ezért folyamatosan olyan tevékenységet kerestem, ami kapcsolódik az íráshoz. Először online cikkíróként kezdtem a pályafutásomat, de igazából, amikor a napi híreket vadásztam, ott is angolról fordítottam magyarra, sőt a borzongatós, paranormális weboldalamon (bizzarium.com) is szinte csak cikkfordítások vannak. Aztán végül a cikkírás irányából a szerkesztés felé fordultam, ott is a kontrollszerkesztés (fordítás utáni szerkesztés) dobogtatta meg igazán a szívemet, ahol a helyesírás mellett a fordítási hibákat, fogalmazási hibákat kutatom. Minél többet foglalkoztam a kontrollszerkesztéssel, annál inkább megérett bennem a gondolat, hogy én magam is szeretnék szövegeket átültetni magyarra. Ráadásul szerintem a szerkesztésnél jobb tréning nincs is egy fordító számára, így élesben figyeltem/figyelem meg a fordítók hibáit napi szinten. Ekkor már erősen motoszkált bennem a gondolat, hogy én is ezt szeretném csinálni az írás, szerkesztés, bloggerkedés és cikkírás mellett.
K. A.: Eddig két, az Álomgyár kiadónál megjelent regényt ültettél át magyar nyelvre. Hogy zajlott a folyamat? Te kerested meg őket, vagy fordítva?
Sz. G.: Nem szeretnék zsákbamacskát árulni: műfordítóként elkezdeni a pályát fordítói referenciák nélkül nagyon nehéz. Kábé ugyanolyan kilincseléssel jár, mint amikor az első regényedet szeretnéd kiadatni. Senki sem bízik igazán a referenciák nélküli fordítókban. Az Álomgyár kiadónál én konkrétan egy álláshirdetésre jelentkeztem, ahol megszavazták nekem annyira a bizalmat, hogy kapjak egy próbafordítást, amivel szerencsére elégedettek voltak, így kezdtünk neki az együttműködésnek. Ez egyébként annak is köszönhető, hogy az előtte lévő évben az Azilum magazinban jelent meg pár novellafordításom, amit önkéntesen vállaltam el, ráadásul ekkor már mögöttem volt egy egyéves kiadói tapasztalat is.
K. A.: Azt tudjuk, hogy az író sok emberrel dolgozik együtt, hogy könyv legyen a kéziratából. Hogy van ez a fordítóval? Mellette(d) milyen csapat áll?
Sz. G.: Már a fordítás folyamatával a Maxim kiadónál is megismerkedtem, ahol kontrollszerkesztőként és korrektorként is dolgozom. A fordító szinte pont ugyanazon a folyamaton megy keresztül, mint az író. Először egy szerkesztő, később pedig egy korrektor nézi át a munkáját. A szerkesztő mélyebben beleássa magát a szövegbe, összenézi az eredetivel, rámutat a fordítási hibákra. A korrektor pedig már általában a helyesírásra megy rá, a megmaradt hibákra a szövegben. A szerkesztést az Álomgyár kiadónál visszakapom, jóváhagyom, így kerül később már a korrektor kezébe.
K. A.: Szerinted mire kell figyelnie leginkább egy fordítónak?
Sz. G.: Én a magam részéről nagyon fontosnak tartom a szöveghűséget. Nem szeretem a direkt magyarosítást, a hozzátoldásokat. Szerintem a fordító feladata az, hogy a lehető legsikeresebben adja át az eredeti szöveg hangulatát, stílusát. A fordítói munka is kreatív, de teljesen másképp, mint az írói. A fordító feladata szerintem sokkal inkább a támogatás, mint az új alkotása. Kontrollszerkesztőként azt mondom, hogy a fordítónak nagyon érdemes precíznek lennie, követnie az eredeti szöveget. Nagyon apró, pepecs dolgokkal is foglalkoznia kell, például, hogy ugyanazok a dolgok nagybetűvel legyenek írva a szövegben, ne írja el a neveket, megtartsa a bekezdéseket, ne hagyjon ki részeket. Ezek nagyon egyszerűnek tűnnek, de a munka során kiderül, hogy egyáltalán nem azok.
K. A.: Mekkora szerepe van a fordítónak abban, hogy az olvasók megszeressenek egy könyvet/sorozatot?
Sz. G.: Hiszek abban, hogy egy jó regényt is le tud húzni egy rossz fordítás. Az, hogy ez fordítva mennyire lehetséges, nem tudom. A filozófiám még mindig az, hogy annak a visszhangját kell visszaadnunk, amit az író a papírra vetett. Szerintem egy rosszabb minőségű szöveget nem tűzdelhetünk tele csodálatos mondatokkal. Szóval, inkább úgy gondolom, hogy egy rossz fordítás rossz hatással lehet arra, hogy megszeressék az olvasók a sorozatot, így egyértelműen van hatása a fordítónak.
K. A.: Tervezed a saját regényeid angol nyelvre fordítását?
Sz. G.: Ez egy érdekes kérdés. Az angolról magyarra fordítás és a magyarról angolra fordítás teljesen más világ az én nézetem szerint. Én úgy érzem, hogy a saját irodalmi angolomnak még nagyon sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy angolul tudjak írni, így erre azt mondom, hogy nem igazán tervezem a saját regényeim angolra fordítását. Sőt, van is fordítóm, Sütő Fanni személyében, aki a Maradj velem-et ültette át angol nyelvre, Fanni elképesztően ügyes ebben. Bevallom, előbb írnék eleve angolul regényt, minthogy már a meglévőket saját magam lefordítsam angolra, de ebben még rengeteget kell fejlődnöm.
K. A.: Milyen nyelven tanulnál még szívesen, hogy aztán azon a nyelven is fordíthass?
Sz. G.: Erre is érdekes válaszom lesz. Én úgy érzem, az angollal és a magyarral egy életfeladatot kaptam. Tízéves korom óta tanulok angolul, emellett hat éve külföldön élek, és úgy érzem, az angol nyelvet egész életemben tanulni fogom, hogy közel legyek ahhoz a szinthez, amivel már elégedett lennék. Ugyanígy vagyok a magyarral. Írás, fordítás közben folyamatosan fejlesztem az irodalmi magyaromat, a leírásaimat, polírozom az írói stílusomat. Jelenleg úgy érzem, hogy az angol és a magyar nekem pontosan elég lesz.
K. A.: Emma Rowley Hová lettek az eltűntek? című regényt olvastam a fordításodban. Mi volt az első gondolatod, amikor megkaptad a szöveget?
Sz. G.: Természetesen utánanéztem az írónak, és kiderült számomra, hogy Emma Rowley elsőkönyves író az Egyesült Királyságban, egy kicsit így is néztem rá a szövegre, nem tudtam kizárni az alap szerkesztői szememet, kíváncsi voltam, hogyan építi is fel ezt a „női thrillert”, ami most annyira népszerű zsáner lett. Emellett nagyon örültem már az első oldalakon, hogy Angliában vagyunk, mert így szinte mindent láttam megelevenedni magam előtt (az orvosi rendelőt, a pékséget vagy az időjárási körülményeket). Emellett nagyon kedvelem a thriller műfaját, úgyhogy kifejezetten örültem, hogy ezzel a szöveggel dolgozhattam először.
K. A.: Mondhatni, teljesen más műfajban mozog a fordítandó szöveg, mint az, amit írsz. Kihívás, nehézség volt ez, vagy inkább örültél, hogy más műfajban is kipróbálhatod magad?
Sz. G.: Igazából annyira nem. Nagyon szeretem a thrillereket, nagyon sok thrillert és horrort olvasok. Az Azilum magazinos fordításaim mind kissé régebbi vágású horrornovellák voltak, ott sokkal veretesebb még a nyelvezet. A thriller egyáltalán nem áll távol tőlem, szeretnék egyszer ilyesmit is írni. Igazából, amit még nagyon szívesen fordítanék azok Young Adult sztorik lennének, mert szeretek fiatalos hangon írni. De a horror, thriller, realista, YA ezek mind közel állnak hozzám. Ami igazán nagy nehézséget okozna az a high-fantasy, vagy a hard sci-fi, ott már nagyon fontos a háttértudás is. Ezekbe nem vágnék bele szívesen minden előképzettség nélkül, de szerencsére általában a fordítókat is zsánerre válogatják.
K. A.: Kate-et és Sophie-t két teljesen különböző hangon kellett megszólaltasd. Melyik okozott több fejtörést, álmatlan éjszakát?
Sz. G.: Itt ugyanarra utalnék vissza, ahová előzőleg. Ha az eredeti angolban erősen elkülönül Sophie és Kate hangja, akkor fordítóként is képes vagyok ezt átadni, ha pedig nem, akkor valószínűleg össze fognak mosódni. A saját írásban ez teljesen máshogy működik. Itt ez egyáltalán nem okozott fejtörést, csak ráfeküdtem az eredeti szövegre, és meglovagoltam a stílusát.
K. A.: Nem tartottál attól, hogyha valaki olyan olvassa a könyvet, aki ismeri az eredetit, bele fog kötni a munkádba?
Sz. G.: Ez minden fordító munkájánál benne van a pakliban, igazából a másik munkakörömben én is folyamatosan fordítói hibákba kötök bele. A fordítók nem tévedhetetlenek, és sokszor az olvasók könnyebben kiszúrnak egy-egy banális hibát, ami fordítás közben fel sem tűnik. Törekedtem természetesen a szöveghűségre. Sejtem, hogy minél többet fogok fordítani, annál nagyobb az esélye, hogy belekössenek a munkámba, mint ahogy más fordítóknál is van. Olvasóként én is mindig kiszúrom a hibákat. Szóval, tartani tarthatok tőle, de előfordulhat. Valamennyire már biztosan felkészített ezekre a kritikákra az, hogy regényekre is kaptam már negatív véleményeket.
K. A.: Tervezel még a jövőben is fordítással foglalkozni? Van esetleg már következő regény, ami esélyes arra, hogy te ültesd át magyar nyelvre?
Sz. G.: Igen, továbbra is szeretnék fordítással foglalkozni, szerencsére már pár Álomgyáras regénynél szerepelek is a jövő évi tervben, úgyhogy még várhatóak fordításaim. De igazából már csomó regénynél érzem a bizsergést, hogy mennyire szívesen lefordítanám ezt és azt, ha meglátom az angol eredetit, úgyhogy remélem, minél több lehetőséget fogok kapni a jövőben.
K. A.: Milyen tanácsot tudnál adni annak, aki maga is kacérkodik a gondolattal, hogy fordító legyen?
Sz. G.: Hasonló tanácsaim lennének a pályán gondolkodóknak, mint az íróknak. Először is rengeteg kitartással és visszautasítással jár ez a pálya is, nem árt ismerni hozzá a kiadók világát is azon kívül, hogy nagyon jól ismered a nyelvet, amiről fordítasz, és amire fordítasz. Valahogy az irodalmi tudásról sokan elfeledkeznek. Fordítóként nem árt a tájékozottság, az olvasottság, az írói véna, emellett a másik nyelv specifikus ismerete. Mindkét nyelven érdemes rengeteget olvasni, önszorgalomból fordítani, esetleg keresni olyan lehetőséget, ahol önkéntesen fordíthat az ember. Nekem nincsen fordítói képesítésem, de sokszor sajnos az anglisztika mesterszakos, fordítói képzéssel rendelkező emberek is nehezen kerülnek be kiadókhoz, ezért szerintem próbálkozni kell folyamatosan, és nem feladni, ha elsőre nem sikerül. Szinte minden műfordítónak megvan a saját története, hogyan is kezdte el a pályáját.
Hozzászólások