2019. július 18-án együttműködési szerződést írt alá Budapesten a Sofitel Hotelben az orosz és magyar MOB elnök. Az aláírás utáni fogadáson beszélgettünk a magyar elnökkel.
Szarvas István (Sz. I.): Elnök úr, ma együttműködési szerződést kötöttek az orosz olimpiai bizottsággal. Mi indokolta ezt, és ezt az együttműködési szerződést követi-e más nemzetekkel? És miért először az oroszokkal?
Kulcsár Krisztián (j) és a szerző
Kulcsár Krisztián (K. K.): Hadd kezdjem az első kérdésre a válasszal. Egy együttműködést, megállapodást kettő dolog tesz igazán érdekessé. Az egyik az, hogy mi az a szakmai tartalom, amit mögé lehet tenni. Az orosz olimpiai bizottságra azért esett a választásunk – és talán bízom benne, mondhatom úgy, az övék ránk –, mert két olyan sportnemzetről van szó, amelyik tud a másiknak újat mutatni. Új technikákat, új rendszereket, vannak olyan sportok, amelyek az egyiknél erősebbek, a másiknál gyengébbek. Így van értelme érdemi együttműködésről beszélni. A másik szempont, amikor egy ilyen együttműködés gondolata fölmerül, hogy milyen az általános kapcsolat a két olimpiai bizottság között. Ahogy ezt ma elmondtam, nagyon különleges a konstelláció abban a vonatkozásban, hogy a személyes – Sztanyiszlav Pozdnyakov és köztem meglévő nagyon régi, nagyon jó bizalmi, mondhatom, barátság – kiegészül a két ország közös sportját jellemző régi jó történelmi kapcsolattal. Minden együtt állt annak érdekében, hogy ez a mai esemény megtörténjen. Természetesen az igazi érték akkor jelenik meg a rendszerben, ha tartalommal tudjuk ezt megölteni. Feladatunk – és ez az ő feladatuk is otthon – a sportági szakszövetségekkel megértetni azt, hogy a lehetőség adott. Lehet szabadon gondolkozni arról, hogy mi mindent lehet fölhasználni az orosz partnerszövetségekkel együttműködve úgy, hogy abból a magyar sportnak előnye származzon.
Sz. I.: Ez azt jelenti, hogy úgy Oroszországban, mint Magyarországon is tovább bővülnek a sportkapcsolatok, a magyar sportolók Oroszországba utaznak edzeni, az oroszok pedig hazánkba jönnek azokban a sportágakban, amelyikben a másik nemzet a jobb?
K. K.: Így van, nagyon jól kérdezi. Ez azt jelenti, hogy ezt aprópénzre érdemes és kell váltani. A magyar jégkorongozóknak, a magyar ritmikus gimnasztikát űző gyerekeknek lehetőségük nyílik arra, hogy Moszkvában, vagy az adott orosz sportcentrumban olyan munkát tudjanak végezni – nyilván időszakosan –, amire szükségünk van. Megnyílik a lehetőség arra, hogy különböző edzőtovábbképzésekben működjünk együtt. Az ötletek tárháza sportáganként és a sportvezetők kreativitásának függvényében változik.
Sz. I.: Elképzelhető, hogy más nemzetekkel is kötnek ilyen együttműködést?
K. K.: Ezek már léteznek. Fontos nagyon odafigyelni arra, hogy csak olyan együttműködési megállapodást kössünk, amit hajlandóak és képesek vagyunk tartalommal megtölteni. Pusztán politikai, barátsági alapon nem nagyon látom értelmét annak, hogy ilyenek szülessenek. Jelenleg egyébként hét országgal van már hasonló jellegű együttműködésünk – európai, ázsiai és afrikai országokkal. Mondok néhányat: Ázsiából Japán, Tajvan, Ausztrália; Afrikából Algéria; Európából Lengyelország, Csehország, és Oroszország. Ez nagyjából az a kör, akikkel már most nagyon szorosan együttműködünk.
Sz. I.: Ritka az olyan év, mint a mostani, nem is emlékszem az elmúlt 10 évben arra, hogy ennyi világversenyt rendezzen Magyarország. Ha visszaemlékszik a győri beszélgetésünkre, majdnem 100%-ig eltalálta az eredménylistát. Röviden végigmennénk ezeken az eseményeken, hogy ha nem is aranyéremben, de mit vár az elkövetkezendő, előttünk álló eseményekre?
K. K.: A magyar vívósport világbajnokságon való szereplésétől, alapvetően optimista emberként, fókuszálva a csapatokra – meg kell, hogy mondjam, hogy a kvalifikáció miatt elsősorban a csapatokra koncentrálunk, és amúgy is az fémjelzi egy sportág erejét –, nagyon-nagyon bízom abban, hogy a kvalifikációra esélyes csapataink – kardcsapat, párbajtőrcsapat elsősorban – helytállnak és tovább erősítik a pozíciójukat. A szegedi kajak-kenu világbajnokság vonatkozásában sokkal önzőbb, akaratosabb és elváróbb vagyok. Ezt azért merem így mondani, mert olyan magas szinten kényeztetnek el minket a kollégáink a kajak-kenu sportban, hogy ki merem mondani: nagyon-nagyon bízom abban, hogy az ott megszülető világbajnoki érmek kvalifikációs helyeket is fognak jelenteni. Azt gondolom, hogy egy szép nyárzárást láthatunk majd. Az öttusa-világbajnokságot pedig egészen különleges figyelem övezi. Be kell valljam, a szívemhez nagyon közelálló sportágról beszélünk. Magam is csináltam, a szeretett nevelőapám ennek a sportágnak olimpiai bajnoka volt. Úgyhogy szintén kvalifikációs verseny, a rendezés biztosan pazar lesz, ebben nekünk hagyományaink vannak. Nagyon-nagyon drukkolok, hogy mind a fiúk, mind a lányok úgy tegyék oda magukat, hogy gyakorlatilag ezt az egész nyarat jó érzéssel tudjuk lezárni.
Sz. I.: Úgy érzem, hogy az öttusa a korábbi eredményekhez képest egy kicsit gyengébben szerepel.
K. K.: Minden sportágban vannak hullámvölgyek, vannak nehezebb időszakok, nem megy mindig ugyanúgy. Én azt látom, hogy az öttusasport vezetése Bretz Gyuszi barátom elnökletével nagyon transzparensen, prudensen és jól működik. Azt hiszem, hogy a sportban ennek mindig megvan a gyümölcse, és én azt szeretném, hogy ezt a gyümölcsöt minél hamarabb megérve le tudjuk szedni a fáról.
Sz. I.: Ön ismeri Klaus Shormannt, az Öttusa Világszövetség elnökét?
K. K.: Nagyon jól ismerem.
Sz. I.: Én is már nagyon várom a vele való találkozást. Korábbi versenyen Kerekes Sándor barátommal együtt ebédeltünk vele…
K. K.: Kerekes Sandi, nekem is jó barátom.
Sz. I.: 94 éves, és föl is fogom hívni, hogy beszámoljak beszélgetésünkről.
K. K.: Tartom vele a kapcsolatot.
Sz. I.: Nagyszerű! Nagyon fog örülni, hogy sikerült végre találkoznunk. Elnök úr, nagyon szépen köszönöm a beszélgetést!
K. K.: Én köszönöm.
Hozzászólások