Medve rutinosan navigálta át kis teherhajóját a zsilipen. Utoljára a K17-es szektor törmelékmezőjében vadászott, keresve a használható és eladható darabokat, és úgy érezte, hogy ez az utóbbi hónapok legjobb fogása. Egy teljesen működőképes fotonhajtómű, három plazmaágyú és az apróságok. Ebből akkor is vígan átdorbézolhatja a következő két hetet, ha az a sunyi Róka leszedi belőle a dézsmát! Markát hol összezárta, hol kinyitotta, olykor komótosan megnyalta a szája szélét. Szeme előtt sorjáztak a kantin legfinomabb falatjai, stake-ek, hamburgerek, és persze sör meg mézes pálinka hektoliterei.
Annyira belefeledkezett az álmodozásba, hogy fel sem tűnt neki, milyen kihalt a fogadófedélzet. A többi hajó körül nem lézengtek dologtalan matrózok, arra várva, hogy valaki felfogadja őket, a kereskedők és csempészek sugdolózó vagy éppen harsányan alkudozó csoportjai is hiányoztak, úgy tűnt, a hektárnyi alapterületű csarnokban nincs egy lélek sem. Beleszólt a mikrofonba:
– Hé, van itt valaki?
Mély hangja végigdübörgött a termen, mire a repülésirányítóból előbukkant egy kis alak, aki veszettül futni kezdett felé, kezében két vörös színű elektromos fáklyát lóbálva. Medve hunyorogva nézte a révkalauzt, és nem értette, miért jeleli neki azt, hogy minden további feltűnés nélkül szálljon a számára kijelölt dokkba. Megvonta a vállát. Kit érdekel egy neurotikus hivatalnok, ma este akkor is bulizni fog. Letette a hajót, leállította a rendszereket, aztán kicsörtetett a fedélzetre.
– Mi van, Nyuszi? Úgy nézel ki, mint akinek répát dugtak a seggébe.
Vigyorogva várta, hogy vajon hogyan fog reagálni Nyúl tizedes a tréfájára, de ahogy a másik egyre közelebb ért, úgy hervadt le a mosoly az arcáról.
– Mi a baj?
– Halkabban, te ütődött! A király alszik, ha felébreszted, alaposan megreguláz!
Medve bárgyú képpel megvakarta a tarkóját.
– Milyen király? Nyuszi, te ittál? A Silvanus állomást tudtommal Bagoly ezredes vezeti, már húsz éve. Az az egy király, aki itt van, az meg a Kobra, és szinte teljesen süket. Szóval, mi ez a baromság?
Nyúl tizedes idegesen húzgálni kezdte a fülét, majd sóhajtott, és intett Medvének, hogy menjenek be az irodájába. Miután beléptek, óvatosan becsukta az ajtót maga mögött, és leroskadt a székébe.
– Öt napja érkezett. Illetve hozták. Vagy, hogy is mondjam…
– Szedd össze magad, Nyuszi, és beszélj érthetően!
– Jó, jó, csak ne emeld fel a hangodat! – ismét rángatni kezdte a fülét, aztán kényszerítette magát, hogy abbahagyja. – Szóval Róka százados kiment egy rutin repülésre öt nappal ezelőtt, és a K19-es mezőn talált egy ősi hibernációs kamrát, még a génháborúk idejéből. Bevontatta, hogy megnézze, van-e benne valami érdekes, és egy olyan lényt talált benne, amivel még egyikünk sem találkozott, sőt nem is hallottunk soha.
– Na!
– Bizony, Medve, így volt. Amikor kiolvasztottuk, úgy ült fel, mint a halál maga. Egyáltalán nem viselte meg a ki tudja hány év hibernáció, olyan kecsesen és ruganyosan mozgott, hogy el sem akartuk hinni. Aztán kinyitotta a szemét, mint a zöld plazmaláng! – megborzongott. – Komolyan mondom neked, azt hittem, ott helyben hamuvá perzsel!
Medve hitetlenkedve csóválta a fejét, biztos volt benne, hogy a tizedes túloz. Bár, ha így lenne, vajon miért áll vigyázzban az egész űrállomás ennek a furcsa lénynek a kedvéért?
– Mi történt aztán?
– Róka félve megszólította, hogy kit tisztelhet benne, ő pedig fensőbbséges gőggel, karmait kivillantva annyit vetett oda foghegyről: „Én vagyok a Kacor király!” Mi meg hűséget esküdtünk neki.
– Komolyan, ennyi? Ne szórakozz velem, Nyuszi! Találtok valami űrmúmiát, és rögtön beszartok? Ezt nem hiszem el, mind be voltatok baszva, ne tagadd!
– De igenis tagadom! – Nyúl kihúzta magát. – Biztosíthatlak felőle, hogy én egy kortyot sem ittam. Legalábbis akkor. A computer leszkennelte, és olyan ismeretlen technológiájú implantátumokat talált nála, hogy senki nem merte megkérdőjelezni a hatalmát. És azóta ő uralkodik, a legjobb falatokat kapja, a legszebb szukák lesik a kegyeit, és amikor alszik, mindenki kussol!
Tehetetlen dühében elsírta magát, és az asztalra borult. Medve egy ideig feszengve nézte, majd bátorítólag megveregette a vállát.
– Na, nem kell sírni! Hol alszik ez a Kacor? Majd én elbeszélgetek vele – ropogtatta meg fatörzsnyi izmait.
– Jaj, ne! Képes felrobbantani az egész állomást, ha feldühíted! – Nyúl reszketett, Medve pedig ritmikusan elkezdte ütögetni a fejét, hátha eszébe jut valami jobb ötlet. Aztán fény gyúlt az agyában.
– Te, Nyuszi! Ez a Kacor király egyedül alszik?
– Persze, egy egész szektort kisajátított magának. Miért?
Medve alattomos mosollyal mutatott rá az oxigénszabályozóra.
Hozzászólások