Az Írószövetség éves közgyűlésének szünetében, a tőle megszokott szerénységgel adta kezembe Fucskó Miklós barátom a még nyomdaszagú, az „Édenkerthelyiség” című, második verseskötetét, amely az Orpheusz Kiadó gondozásában jelent meg.
Az ízléses, elegáns külső már puszta megjelenésében is fajsúlyos tartalmat ígért. Az első borítón a szentendrei evangélikus templom kereszt formájú ablaka fölött, a fehér keretben kifuttatott ágak, mintha Krisztus töviskoronájára emlékeztetnének. A kötet érdekességét, értékét talán tovább növeli, hogy annak szerkesztését, tördelését, a tipográfiai és fotógrafikai munkáit is maga a szerző végezte.
A hazai irodalmi élet napszámosaként egy színes életutat maga mögött tudható szerző – megtörve a hosszú hallgatást –, ezúttal negyven év kiérlelt versterméséből válogatott. Kötetében a személyes megtapasztalások, életérzések és emberi kapcsolatok teljesednek ki a szerzőtől megszokott könnyedséggel és könyörtelen pontossággal megfogalmazva. Mindezen létérzékelések egyszerre kor- és kórképek is, de nyomon követhető benne a szűkebb és tágabb környezetéhez, a világhoz való viszonya, miközben szűkebb pátriájáról sem feledkezik meg verseiben. Műfaji gazdagságát mi sem jelzi jobban, minthogy az óda, szonett és hagyományos verselés mellett még japán versformákkal is találkozhatunk. Ez utóbbiak is – akárcsak madárléptek a hóban – apró jelek, reflexiók, üzenetek. Mindezek egy ritka, tiszta versbeszéddel párosulnak.
Mi mással kezdődhetne ez az évtizedekre visszatekintő kötet, ha nem a felhőtlen gyermekkor megidézésével, ahogy írja:
„Vágtámtól dühöngött a föld és porzott
vaduló vihar-csatám robajától,
kardomtól jajdultak vadvirág-katonák,
fejek potyogtak a virágszárról,
mert rőzséből is kardot csinált
egykor gyermek-fantáziám”
(Mindenható gyerekkorom)
Aztán jön a szülőkre való emlékezés, megkésett üzenet hajdanvolt pályatársaknak, melyben grimaszt mutat a kornak, a rendszernek:
„A szomszédos országokban
a gazdaság,
meg a politika
a demokrácia is…
hogy ott mennyi-mennyi baj –
(a hírügynökségi jelentés szerint)
nálunk persze RENDJÉN
mennek a dolgok!
(a hírügynökségi jelentés szerint)”
(Szöszök – Ratkó Józsefnek)
Bár merésznek tűnnek ezek a felütések, de a szerző nem lázad, nem perel a korral, a megváltoztathatatlannal, nem keresi az igazságot, csak teszi, mi íróember dolga, üzenetet hagy, amolyan korrajzot az utókornak.
„Tiltanak bennem elveket, nőket,
(Tetten érik a verselőket)
Hogy bármikor felüthető legyen
Koromarcú versben a félelem.”
(Ballada)
„… Régtől kering a halál köröttem
Súlyos árnya beleng éjt s napot
Botladozik szívem vérrögökben
Nyelőcsövem savakban tocsog…”
Közel enged magához Isten
Résnyire hagyja a vég ajtaját
Nyitott lélekkel láthassam innen
Mi vár rám majdan odaát…”
(Közel enged – Csontos Jánosnak barátsággal)
Ahogy fentebb írtam, negyven év verstermését szerkesztette kötetbe a szerző, így természetes, hogy nem maradhatott ki belőle az érett férfiember kissé visszafogott, szemérmes szerelmi lírája, vagy a természethez való kötődése, rajongása.
„Hajnalonta, mikor a leányfalusi Duna-partra
a vaddisznók már nagyokat horkantva lementek inni
ablakom fölött, mikor az alagsorból feljövök
hozzád és melléd fekszem, odahagyva a gépet,
amin suta sorokat pötyörészek, hosszan nézem
arcodat titokban, ahogy alszol, mintha itt se lennél –
arra gondoltam, mikor még pár hónapja ilyenkor
a rák vinni akart volna tőlem, ha tényleg nem leszel,
minden összedőlten ugyanúgy történik éppen, mintha
nem lehettem volna már rég én sem – …”
(Hajnali hálaadás)
„Magam ültettem ötven nyár előtt,
ápoltam, óvtam, mint csetlő gyermeket –
Karját lenyújtja értem még a tél előtt
tudom, s kopár árnyával végleg eltemet.”
(Seng Thu Chek – az elmúlhatatlanságról)
A kötet utolsó, záró versében Pazar kilátásaim címmel írja:
„Szobor nem lesz belőlem
se „saját halott”
legfeljebb mi már vagyok
imitt-amott
lexikon-szócikk
vagy ágyszám az elfekvőben
netán ki vesémbe látott
a sebész tud több részt belőlem
„fejből” ha visszaidézi
nyitott mellkasom képeit
sejti a kórság okát vagy tudni véli
s hogy mi romlott ott meg itt
de emléktábla sem leszek
se válogatott se összegyűjtött
se bőr-díszkötéses
(csak a magaméban)
és ünnep se leszek se díj
gyermekeimben leszek az emlék
a nem-vagyok csupán az leszek
Isten kertjében örökös vendég
leszek – életre holtan – ha voltam
Hódít a digitális világ, egyre kevesebben vesznek könyvet a kezükbe, így csak remélni tudom, hogy idővel utat talál, értelmet kap a szó.
Lehetne bírálni, hosszasan méltatni, dicsérni ezt az érett, kiforrott kötetet, de nem teszem. Helyette tiszta lelkiismerettel ajánlom értő olvasók figyelmébe.
– Botz Domonkos –
(A kötet előrendelhető az Orpheusz kiadónál, 1062 Budapest, Bajza u. 18.
e-mail: orpheusz.kiado@gmail.com)
Hozzászólások