(esti mese felnőtteknek)
A vadászat akkor is véget ér, ha a vadászok halnak meg!
Felkai Ádám
A fantomkép még friss volt a kezében, az egyetlen szemtanú, aki finomíthatott volna a grafikán, haldoklott. A rajzról egy boszorkány nézett rá, egy igéző, ellenállhatatlan szépség, a sátán szeretője, a Fekete Özvegy!
Rendelt magának egy kávét és visszagondolt az elmúlt hónapok eseményeire. Tizenkétszer sújtott le a nő kegyetlen keze, az áldozatai két kivétellel azonnal meghaltak. A szállodai szobákban már csak a vérrel átitatott szőnyegen heverő eltorzult arcú férfiakat találták. Az árulkodó jelek sejtetni vélték a halál előtti perceket, de bizonyosságot csak az egyik túlélő nehezen érthető beszámolója alapján nyertek.
A három férfi gyerekkoruk óta ismerte egymást, együtt hódították meg a grundokat, ízlelték meg az alkoholt és vágtak bele a felnőttkor legvonzóbb kihívásába, a női lélek megismerésébe. Minden évben találkoztak, legtöbbször egy füstös bárban ittak és dicsekedtek a kalandjaikról, vagy elmentek egy focimeccsre tökmagot köpködni és őrjöngve szurkolni a kedvenc csapatuknak. Abban az évben töltötték az ötvenet, különleges évfordulót szerettek volna, kaviárral, pezsgővel és nővel.
Társkereső oldalakat bújtak heteken keresztül, mire megtalálták az igazit. Cseppke névvel azonnal elbűvölte őket a nő könnyedsége. Alig pár napos unszolásra a nő beleegyezett, hogy egy hotel rejtekén találkozik a férfiakkal. Azt kérte csupán, hogy a szobában legyen gramofon, a férfiak pedig öltözzenek régimódi divat szerint, kalapot akart, halszálkás zakót és többsoros mellényt.
A három jóbarát mindenbe beleegyezett, érezték a vérükben pezsgő tesztoszteron energiáit, akarták a nőt, vadászok voltak, akik az alattuk vergődő őzgidára vágytak.
A nő hosszú bundát viselt, apró fekete hálós kalap takarta az arcát, kezében lakktáskát lóbált. Határozottan körbe nézett, ledobta a kabátját a padlóra és egyenként csókolta meg a három férfit. Mély, hosszú csókkal üdvözölte őket, nem pazarolta az energiáit felesleges szavakra. A gramofonból áradó búgó hangú Marlene Dietrich dalának második refrénjénél a nő már kibújt a cipőjéből és megkérte az egyik férfit, hogy húzza le a ruhája cipzárját.
Ez a céltudatos viselkedés meglepte őket, zavarba ejtő volt a nő magabiztossága, de úgy érezték, még ha őket vadásszák is le, a világ marhái lennének, ha kihagynák a partit.
Az egyikőjük a melltartót csatolta, a másik a nő combjait nyitotta, a harmadik a nő száját kereste. Halk sóhajok követték a mozdulatokat, a nő élvezettel adta meg magát a három férfi kényeztetésének. Siklottak a nyelvek és a kezek a nő testén. A szobát betöltötte a kéj illata. Egymás után merültek el a nő testében, mely szűnni nem akaró vággyal tüzelte fel a férfiakat. A nőt többször elborította a gyönyör, melyet hangos sikolyok kísértek. Egy ilyen bódult pillanat után nyúlt a finom kéz a táskája felé és vette ki a pisztolyát, mellyel egyenként terítette le a szeretőit.
Meg fogja találni, ő fogja bilincsbe verve a kapitányságra kísérni ezt a vadmacskát. Ha ezt az ügyet felgöngyölíti, az előléptetésén és a fizetésemelésén túl bekerül a kriminológiai szakkönyvekbe, legenda lesz. Csak ne lenne ilyen gyönyörű és kívánatos ez a nő – gondolta, miközben a lüktető ágyéka elbizonytalanította a tetterejét.
Kifizette a kávéját, autóba szállt és a következő lépést tervezte. Kelepcébe kell csalnia a Fekete Özvegyet, csapdát kell állítania és le kell rá csapnia. Feladott pár hirdetést és várt.
„Baráti társaság keresi Úrnőjét, kéjre éhes kéjencek, kelepcére várnak!”
Tudta, hogy ez a nő lesz a végzete, gyötörték az álmai, a felette suhogó árnyak, a fojtogató ölelő karok. Érezte az oldalán lépkedő Halált. Hallgatnia kellett volna az anyjára, lehetett volna kalauz, vagy postás, élhetett volna hétköznapi életet, de őt mindig is hajtotta a sors, a kihívások a nehéz, súlyos pillanatok.
Pár jelentéktelen és lapos levél után megérkezett a nő levele, aki ismét játszani akart. Baldachint kívánt, selyemsálat, gyümölcsöt és vörös rúzst a fésülködőasztalra.
Nem szólt a kollégáinak, magának akarta a dicsőséget, úgy érezte elég erős lesz, hogy a kellő pillanatban csattanjon az a karperec.
A szobát úgy rendeztette be, ahogy a nő kívánta, de amikor belépett, már tudta, hogy megelőzték. Égett a füstölő, a szoba egy keleti budoárra emlékeztette, a fűszeres parfüm illatától egyre zavarosabbak lettek a gondolatai. Egy cédulát talált az ágyon!
„Tudom, hogy egyedül vagy! Vetkőzz le, bújj az ágyba, kösd be a szemed, elég, ha a kezeddel látsz!”
Azt tette, amit kértek tőle, de az ágybetét alá elrejtett egy pisztolyt és egy bilincset. Hosszú percekig feküdt izzó-forró testtel egy olyan kiszolgáltatott helyzetben, amelytől úgy érezte vesztes pozícióba került.
Egy hideg tárgy érintette a talpát, valamit végig húztak a vádliját és a belső combján, hallotta, hogy a nő finoman sóhajt, érezte a nő leheletét a köldöke felett, majd az első könnyed csókot a nyakán. Legszívesebben levette volna a sálat a szeméről, de el akart veszni ezekben a pillanatokban, engedte, hogy a nő kényeztesse és ölelje. Még egy-két perc és akcióba lendül, de ezt most akkor is kiélvezi, nem adja meg magát, résen lesz, csak még egy perc! A könnyed súly jelezte a csípőjén, hogy hamarosan érezheti a nő mélységét, mellyel a gyönyörök kertjébe juthatnak. A sál magától oldódott ki, a nő gyönyörű volt, a szája vérvörös, a haja koromfekete, már nem tudott gondolkodni, egy homályos ködbe került, ahol ziháló formás kebleket látott. Néhány pillanatra eszébe jutott, hogy ő egy felügyelő, a matrac alatt pisztoly van és bilincs, de képtelen volt cselekedni.
Újra érezte a borzongató hideg tárgyat a mellkasán, amely most nem a combjain folytatta az útját, hanem a szíve mélyére hatolt, az éles fájdalom azonnal kijózanította, a forró vér a szemébe spriccelt, de mielőtt végleg kiírta volna magát az Élet Könyvéből, látta a kíméletlen sorozatgyilkos megvető mosolyát, mellyel lenézően szánta a vadászt, akit elejtett a saját vadja.
Hozzászólások