Apám haját fújta a szél. Azt a Che Guevara-i loboncot nem is lehetett nem fújni. Akkoriban nem volt szél a talpán, amely ellenállt volna a kísértésnek. És így – szélfútta hajjal, a szája sarkában lezseren lógó cigivel – meglendítette a baltát. A hasábfa szabályszerűen repült ketté a tuskón. A napsütésben, a februári ég széles vászna előtt most úgy nézett ki apám, mint egy filmszínész, mint Belmondo.
Nekem nem lógott ki cigi a számból, hajam is rövid volt. Példásan rövid. A kezemben a balta se olyan ívben repült, ahogy kellett volna.
Azt tudtad, kérdeztem tőle, hogy a tenisz a francia tenir szóból ered. Ne fojtsd meg azt a baltát, morgott erre apám, fogd a nyél végénél.
A tenir franciául azt jelenti, hogy fogadd, tessék. Jobban lendítsd meg, gyerek, ne félj, nem repül el a feje, jól beékeltem, mondta apám, majd egy újabb hasábfát helyezett a tuskóra.
A labda ellövésénél kiáltották, hogy fogadd, tessék! Upsz… Te gyerek, ha levágod a lábad, nyakon verlek! Képzeld apa, ha mi magyarok találtuk volna ki a teniszt, akkor most az lenne a neve, hogy tessék. Lenne tessék-bajnokság, tessék-játékos, tessék-könyök.
Apám lesújtott a baltájával. Kivette szájából a cigit, leverte a hamut a sárba, közben rám sandított. Látom, a hülyeség, az megy, sóhajtotta. Megigazította a csuklószorítóját. Inkább a másik irányból próbáld, úgy biztos megreped.
De most jön a legjobb: a teniszpálya lelátóját meg úgy hívnák, hogy tessék-lássék.
Erre már elvigyorodott. A szája sarkában a cigi csúfondárosan meredt az ég felé. Most úgy nézett, ki mint Jack Nicholson. Ez viszont nem rossz, mondta.
Annuska néni két tuja közt nézett be az udvarunkba. Lehetett rá számítani, az elmúlt félórában úgy csattogtak a baltáink, hogy beleremegtek az ablaktáblái.
Szervusztok, fát vágtok, kérdezte tőlünk. Kicsit sportolunk, Annuska, válaszolta apám. Szerintem felesleges. Hidd el, Laluskám, itt a tavasz. A tévé is bemondta.
Sose lehet azt tudni, inkább legyen tartalékfa. Addig se fázunk. Gondolom, mondta Annuska néni, majd témát váltott. Láttad tegnap a Friderikuszt? Nem, Annuskám, nem láttam, válaszolta apám, krimit olvastam. Pedig látnod kellett volna. Bogarakat ettek, tücsköket, szöcskéket meg ilyenek. Egyék csak, egészségükre. Állítólag egészséges, Lalus. Lassan ez lesz majd a divat. Ki tudja, mit fogunk enni húsz év múlva.
A budi pedig a német bódé szóból ered, mondtam apámnak, mikor Annuska néni odébb állt. Képzeld el, mintha azt mondanánk, hogy elmegyek bódézni, nagy bódéra megyek.
Apám új cigarettára gyújtott, arcát egy pillanatra beborította a füst, majd rám nézett azzal a fáradt, féloldalas tekintetével. Na, jól van gyerek, inkább dolgozzál, mert úgy megverlek, hogy itt helyben bebódézol. Majd még hozzátette: bogarak. Mi jöhet még?!
És a februári ég széles vászna előtt újra meglendítette baltáját.
Hozzászólások