Száz meg száz varjú száll tova kora
reggel a Béke tér felett, kavargó
szárnyaik feketére festik a szürke
téli eget. Kár, kár, kár, dalolja a
gyászos fekete sereg fejem felett
az ősi varjúéneket. Szomorúságomat
nem vitték el magukkal a varjak, álmos
vagyok, fázósan húzom össze magamon
kabátomat. Nagy szél lesz, mondja mellettem
valaki, azért vonulnak a varjak. Rábólintok,
tudom, hogy messze van, mégis ragyogó
napsütésre, friss tavaszi szellőre vágyom.
Pacsirták énekére a varjúkárogás helyett.
Hozzászólások