Petár Ilijin mellett láthatók olyan szerszámok, amelyek még a Bánátból származnak
Számomra a mesterségek között van egy, amelyik a legközelebb áll a szívemhez: ez pedig az ácsmesterség. Megmagyarázni nem tudom, hogy miért, de ha az ácsmunkára gondolok, mosolyra húzódik a szám, látom a kék eget, a készülő tetőszerkezetet, a repülő ácsszekercét, érzem a fa illatát és hallom az ács vidám énekét. Úgy érzem, hogy ezt a mesterséget csakis jókedvvel lehet művelni. Ha férfi lennék, bizonyára az ács szakmát választottam volna. És nem munkaként végezném, hanem örömömre. Amikor Petár Ilijinnel személyesen találkoztam, ugyanezt mondta: ő nem dolgozik, hanem azt csinálja amire teremtve van. Ez amolyan küldetés. Belemerül a tevékenységbe, és egykettőre eljön az este, észre sem venni az idő múlását.
A Pécsváradi Várban két hónapon keresztül – februárban és márciusban – mutatja be Petár Ilijin az általa használt eszközöket, szerszámokat, a fakötéseket (több százat), a gerendaházak makettjeit, fotókon a munkafolyamatokat. A kiállítás most ért félidejéhez. Családok jönnek megtekinteni, hiszen meg lehet próbálni egy fakötést szétszedni és összeilleszteni, egy gerendaház makettjét felépíteni, illetve a szerszámokkal kívánságra akár madáretetőt lehet készíteni. Kortól és nemtől független az érdeklődés, mindenkit megbabonáznak a látottak.
Az 1951-ben született Petár Ilijin a vajdasági Bánátból származik, Beodráról. Apai dédnagyapja kovács volt, apai nagyapja cukrász. A mesterség iránti tisztelet talán innen eredt. A szerb Ilijin név tőlük származik. Édesapja félig magyar, félig szerb volt – az építőiparban dolgozott. Magyar édesanyja beteges volt, amikor tudott, napszámba járt. Négy gyermekük volt: Petár a legidősebb és három lány. Petárt a szegénység hajtotta: tanulni kell! Az apja beteg lett, a hattagú családnak csak a táppénz volt a bevétele. Az akkor már Törökbecsére járó Petár a kollégiumi díjat nem tudta volna megfizetni, ezért szabad idejében csibeketreceket készített (alul drót, felül léc), ezeket eladta, így kereste meg a kollégiumhoz szükséges dínárt.
Egy gerendaház makettjét mutatja Petár Ilijin a budapesti látogatónak
Fél éve asztalos inas volt már, amikor felmerült benne, hogy műhely kellene otthon is. Nekifogott a kis egyszoba-konyhás beodrai házuk bővítéséhez. Vályogot vetett, a tetőhöz a faanyag megvolt a ház előtti akácból. A hitetlenkedők ellenére az ablakot-ajtót is ő maga készítette el. Ez a műhely volt az első munkája – mindössze tizenöt évesen. Az iskolában jól teljesített, és egy szakmai verseny megnyerése után fél évvel előbb felszabadult, mint a többiek.
Mestereire ma is, több mint ötven év múltán, szeretettel emlékezik: Buszia Imre tavaly hunyt el, Törökbecsén, Molnár Istvánt pedig Amerikába vetette a sors. Petár Ilijin 1969-ben szabadult, januárban. Akkoriban Jugoszláviában nagy volt a munkanélküliség. Asztalosként kezdte, majd a nagykikindai téglagyárban mindenes volt: vasútépítő, váltókezelő, csillemozdony-vezető. Aztán az építőiparba került, ahol már ácsmunkát végzett. Jött a katonaság, Jugoszláviában ez 15 hónap volt akkoriban. Asztalosnak sorozták be, de mivel gyakorlóteret építettek, ácsmunkát, zsaluzást kellett csinálnia. Mindezt a boszniai Derventa városban. A katonaság után visszatért az építőiparba, ácsként.
Egy magyar lánnyal levelezett gyerekkora óta. A levélváltások vége házasság lett. Így került a Bánátból Pécsváradra. Tíz év múlva a felesége elhunyt, egy gyerekkel magára maradt Petár Ilijin. De szerencsésen alakult az élete, mert egy özvegyasszonnyal egymásra találtak, aki két gyereket hozott a házasságba, és lett egy közös is.
A fakötések bemutatása: 450 látható, de Petár Ilijin háromezernél többet ismer
A nagy család így jött létre: négy gyerek, nyolc unoka és egy dédunoka van már a szülők mellett. A négy gyerek közül egy fiú van, ő kitanulta az ács szakmát, ügyes, szép munkákat csinál.
De térjünk vissza 1975-re, a Pécsváradra érkezésre. Hogy ne kelljen utaznia, Petár Ilijin itt akart elhelyezkedni. A helyi építőipari szövetkezetben talált munkát. Ácsként kezdett, majd brigádvezető lett, de ekkor még nem volt az ács szakmáról papírja, csak az asztalosról. A pécsi 506-os iskolában tett vizsgát ács mesterségből, majd leérettségizett. Gondolt a továbbtanulásra a Pollack Mihály Főiskolán, de ekkor megözvegyült, így a tanulás kútba esett. Viszont végzett felnőttképzési tanfolyamokat, többek között Veszprémben tetőfedő iskolába járt, kitanulta a kádárszakmát, majd nehézgépkezelői szakvizsgát tett.
1992-ben váltotta ki az ipart, vállalkozó lett, pár év múlva pedig már oktatta is a szakmát a regionális munkaügyi központban; a kamaránál pedig mestervizsgára felkészítő, mestervizsga bizottsági tag, szintvizsgaelnök lett.
Mondja, hogy az ácsszakmát csak felelősségtudattal lehet művelni. Ha egy állvány vagy egy tető összedőlne, az katasztrófa lenne. Egyszer egy új háznál úgy ítélte meg, hogy nem jó a terv, nem vállalta el a tető megépítését – áttervezték. Amikor erre a felelősségre ráérzett, akkor értette meg, hogy ez nem akármilyen szakma: Szent József szakmája, és Jézus Krisztus is tőle tanulta. Állítja, hogy minden ember valamire teremtve van, ha nem találja meg a helyét, egész életében szenved. Petár Ilijin megtalálta a maga helyét, pedig a faesztergálás volt az álma, de nem arra volt teremtve…
Egy fakötés bemutatása a budapesti látogatóknak
Több templom tornyát, tetejét újította meg: Pécsváradon, Tolna-Mözsön, Ófalun, Nagypallon, Mecseknádasdon és még sorolhatnánk. Püspökszentlászlón a kastélyt zsindelyezte. A régi szerkezetek felújítása nagyon izgalmas, mert amit 3-400 évvel azelőtt csináltak azt szét kell szedni és újrateremteni. A műemlékekből csak a használhatatlan fát lehet eldobni, a még jót újra fel kell használni. A tölgyfa száraz helyen akár ezer évig bírja, a vörösfenyő pedig nyolcszáz évig. A jegenye, a lucfenyő csak 2-300 évig tartós. És külön öröm a hidak készítése is.
Különböző egyesületeknek tagja. A pécsváradi Zengővidéki Határon Túli Magyarok Egyesületének alapító tagja, a székesfehérvári Tetőgyártók és Építők Egyesületének tiszteletbeli tagja, de az Épületszigetelők és Tetőfedők Országos Szövetségének munkájában is részt vesz. És olvasom az interneten, hogy a székesfehérvári családi napon szavalt. Kérdezem is, hogy jön ez ide? Nevetve mondja, hogy szereti az irodalmat, főleg a magyarságról, a nemzetről, a hazáról szóló alkotásokat, különösen Wass Albert verseit. Ezért szívesen mondja is őket.
És eljöttek a nyugdíjas, de nem tétlen évek! Az Erdélyi Kézműves Céh vezetője az interneten talált rá Petár Ilijinre. Az erdélyiek felkérésére ácstáborok következtek Szatmárnémetiben gyerekeknek, Mákófalván felnőtteknek. Meg kiállítások, előadások Kolozsvárott, Brassón, Mákófalván. Ez utóbbin Kós Károly unokája is ott volt, és előadás után a mérnökök éjfélig együtt maradtak.
Petár Ilijin a szerszámok előtt
– Talán van ahhoz is tehetségem, hogy tovább tudjam adni a tudásomat – közli Petár Ilijin. – Nem vagyok jobb ács, mint a többi, csak én mást tudok. Szög, csavar, ragasztó, szöglemez, perforált lemez nélkül dolgozom. Több mint háromezer fakötést ismerek. Mindezt megírtam Az ácsmesterség titkai kötetben 800 oldalon. A kiadás nehézségekbe ütközik. Persze írom tovább, mert ez egyszer valakinek a hasznára fog válni.
Amikor elköszönünk, mondja, hogy holnap indul Erdélybe, mert Mákófalván lesz február 29-én és március 1-jén az erdélyi ácsok és tetőfedők első találkozója.
A Pécsváradi Várban Petár Ilijin kiállítása március végéig látogatható.
Hozzászólások