Anyám úgy mosta a
hegyeket, hogy minden
egyes érintése
zöldellő réteket teremtett
a hideg sziklák közé.
Háta ráhajlott a hullámzó
erdőkre. A madárdal ilyenkor
felolvadt az ágakon.
Amikor szomorú volt,
a patakok megáradtak és
mindig elöntötték az udvart.
Nehéz estéken inkább
csak felsóhajtott,
és a holdfényt dézsába öntve
mosta a lusta várost.
Kishúgom álmában
néha a felhőkben járt –
egy reggel azt mondta, mamáról
álmodott. Napraforgók közt
szárítgatta
anya patakzó haját.
Hozzászólások