Magyar Miklós | Százhúsz éve nyílt meg a párizsi világkiállítás

Kultúra, művészet

Százhúsz éve nyílt meg a párizsi világkiállítás

 

Az 1900-as párizsi világkiállítás Párizs történetének ötödik világkiállítása. Az ezt megelőző 1889-es kiállítás alkalmával építették meg a város szimbólumává vált Eiffel-tornyot. Az 1900. április 14-től november 12-ig tartott kiállításnak nyolcvanháromezer kiállítója és ötvenmillió látogatója volt. A monumentális főbejáratot a Concorde téren építették fel René Binet tervei alapján. A kapu negyvenöt méter magas és két minaret helyezkedett el két oldalán. A tetején egy Párizst szimbolizáló nőalak volt látható. A vasszerkezetet mindenütt műanyag borította, és gazdagon díszítették a színpompás dekorációk. A kapu alján a világkiállításon dolgozó munkásokat ábrázoló fríz alatt helyezték el „az állatok frízét”.

 

A főbejárat

 

 

A mozgójárda

 

A világkiállítás nagy szenzációja a 3400 méter hosszú és két egymás mellett haladó elektromos mozgójárda, „a jövő utcája” volt. A keskenyebb négy kilométeres „sebességgel” haladt, a másik ennek duplájával. Akinek az első túl lassú volt, egyszerűen átlépett a másik szalagra.

 

A mozgójárda

 

 

Le Grand Palais

 

A gigantikus építkezéshez három évvel a világkiállítás megnyitása előtt fogott hozzá ezerötszáz munkás. A 240 méter hosszú és 45 méter magas épület időre elkészült a Champs-Elysées sugárút és a Concorde tér között. A századforduló ízlésének megfelelően nagy üvegfelületek, többek közt egy impozáns üvegmennyezet, acél- és kőszerkezetek alkották. A homlokzatot mintegy negyven szobrász művei díszítették.

 

Le Grand Palais

 

A kiállítás megnyitóján a 19. század francia képzőművészeti alkotásait, valamint külföldi festményeket és szobrokat mutattak be. Az ovális előcsarnokban Rodin, Carpeaux, David d’Angers, Rude szobrai fogadták a látogatókat. A földszinten nem kisebb festők alkotásai voltak kiállítva, mint Ingres, Delacroix, Courbet, Millet, Monet, Pissarro, Renoir, Degas.

Magyarországot mintegy kétszázötven szobor, festmény és grafika képviselte. Kiemelt helyet foglalt el Fadrusz János kolozsvári Mátyás-szobrának királyalakja. A festmények között szerepelt Benczúr Gyula Budavár visszavétele című alkotása is.

 

Benczur Gyula: Budavár visszafoglalása

 

 

Le Petit Palais

 

A Petit Palais, a Grand Palais és a Pont Alexandre III egyfajta egységet alkotott. A Petit Palais-t Charles Girault építész tervei alapján kezdték el építeni 1897 októberében. A munkálatok 1900 áprilisában fejeződtek be. A világkiállításon egy retrospektív kiállítás a francia művészetet mutatta be a kezdetektől az 1800-as évekig. 1902-ben Párizs városa Szépművészeti Múzeummá alakította át a Petit Palais-t, amely a mai napig így működik.

 

A Petit Palais

 

 

Le Pont Alexandre III (III. Sándor híd)

 

A Pont Alexandre III Franciaország és az Orosz Birodalom között 1892. augusztus 17-én aláírt katonai egyezmény és annak 1894-ben történő életbe lépésének tiszteletére felépített híd, amelynek felavatására 1900. április 19-én, a világkiállítás megnyitása előtti napon került sor. A hidat a szövetség megkötésének idején uralkodó III. Sándor cárról nevezték el, és az alapkő letételére 1896. október 7-én került sor II. Miklós cár és Félix Faure francia elnök jelenlétében. A száznyolc pályázó közül Jean Résal és Amédé d’Alby nyerték el a megbízást a híd megtervezésére. Az építészet és a dekoráció Joseph Cassien-Bernard és Gaston Cousin munkáját dicsérik. A díszítések emléket akartak állítani a híd történetének, így elhelyezték rajta A Szajna és a Néva nimfái elnevezésű domborműveket.

A számos szobor közül kiemelkedik a négy kőoroszlán, amelyeket egy-egy gyermek vezet. A puttókkal díszített kandeláberek és a járda öntöttvas utcalámpái ugyancsak pompás látványt nyújtanak.

 

Le Pont Alexandre III

 

 

Az első metróvonal

 

Párizs első metróvonalának felavatására is a világkiállítás alkalmával került sor 1900. július 19-én. Az ünnepség nem volt látványos, azonban nagyon sokan gyűltek össze az induló állomáson, a Porte Maillot-n, hogy megtegyék a Porte de Vincennes-ig tartó, huszonhét perces utat. A párizsi metró megépítésének terve már 1855-ben felmerült. A tervezéssel Fulgence Bienvenüe mérnököt bízták meg, akiről később a Montparnasse-Bienvenüe állomás a nevét kapta. A munkálatok 1898. október 4-én kezdődtek el a legnagyobb sietséggel, hogy a párizsi világkiállításra elkészülhessen a metróvonal. A lejáratok megtervezésére Párizs városa pályázatot hirdetett, amelyet Hector Guimard nyert el. A zöld színű, üveg-, vas- és acélszerkezetet a tervező az ún. „Art nouveau” stílusban alkotta meg. Jellemzői ennek a stílusnak a növényi mintázatok, a hullámzó, dinamikus vonalvezetés. Guimard kétféle lejáratot tervezett: fedetlent és fedettet. Ha megfigyeljük a ma is létező metróbejáratokat, felfedezzük a két oldalon emelt lámpaoszlopokat, amelyekre sárga fényű égőket szereltek. Érdekessége a fényforrásnak, hogy egy részét egy levélre hasonlító fémdarab takarja el, így egy gyöngyvirágra emlékeztet. A két oszlop között látható a MÉTROPOLITAIN felirat, amely olyan, mintha kézírással lenne odarajzolva. A fedett lejáró három, illetve négy oszlop által tartott üvegtetővel van ellátva. Formája miatt a tetőt a párizsiak „szitakötőnek” nevezték el. Ezekből a metrólejáratokból ma is létezik a Porte Dauphine, az Abbesses és a Chatelet megállóké. Jóllehet Hector Guimard nagyon sok bírálatot kapott túldíszített stílusa miatt, 141 lejáratot alkotott, amelyekből 86 ma is működik, és a világörökség részét képezik Párizs emblémáiként.

 

Metróállomás 1900

 

 

A magyar pavilon

 

A magyar pavilon

A magyar tervezők érdekes megoldással számos épület orommását olvasztották egyetlen egységbe a magyar pavilon megalkotásánál (a Vajdahunyad-vár erkélye, a jáki templom kapuja, a gyulafehérvári székesegyház egyik mellékbejárója, a körmöcbányai vártemplom tornya, a kassai Szent Mihály-kápolna homlokzata stb.) A belső terek a magyar történelem és kultúra kronologikus sorrendben történő bemutatását szolgálták. A pavilon az ország elmúlt ezer évét mutatta be az Árpád-házi királyoktól Mátyás király korán át az erdélyi fejedelmekig.

A magyar pavilon termeiben egyaránt kiállítottak eredeti darabokat és azok hű másolatát. Szerepeltek a honfoglalás tárgyai, az Aranybulla, I. Ferenc francia uralkodó Szapolyai János királlyá választásának alkalmából írt levele, Hunyadi János nemesi oklevele, kardja, Zrínyi Miklós sisakja, tizenhárom Corvina, Kézai Simon Magyar Krónikája. A korabeli magyar sajtó így harangozta be a magyar pavilont, a világkiállítás egyik remekművét:

A huszár-kiállítás lesz Páris egyik fő szenzációja!

A húsvétkor megnyíló párisi világkiállításon a magyar történelmi osztály díszterme a huszárság múltjának van szentelve, ahol mint azt már e lapokban is megírtuk, nemcsak a magyar huszárság történelmi fejlődése lesz bemutatva, hanem egyúttal az a leszármazás is, a mint a külföld különböző huszársága a miénkből kifejlődött és megalakúlt. (…) Fő díszei azok a festmények, a melyek Vágó Pál ecsete alól kerültek ki, s a melyek közül a tizennyolcz méter hosszú fő falképet, mely az egész huszárság történelmi fejlődését, mint valami ragyogó álmot tünteti föl, e lapokban már bemutattuk. A terem középső falán lesz elhelyezve Vágó második nagy festménye, egy mai huszárroham, melyen az Ő Felsége nevét viselő 1-ső, s 16-ik számú cs. és kir. huszárezred van megörökítve. A hatalmas vásznon a lovasroham minden vitézi szépsége kifejezésre jut. A rohanó lovasok között egy kartács vág keresztül. Itt-ott fölbukik egy lovas, de a többi feltartóztathatatlanul száguld előre. A vadul vágtató mesterileg festett lovak s a huszárok villogó szemeikkel életteljes összhangban idézik elénk a csata igazi képét.”

 

Vágó Pál festménye

 

A Huszárság története címet viselő művéért Vágó Pált a Francia Becsületrend tiszti keresztjével tüntették ki.

A Jókai-szoba

Az akkor már idős Jókai Mór ifjú feleségével, Nagy Bellával Párizsba utazott, és tudósításokat küldött a kiállítás helyszínéről. Francia kollégái díszvacsorákat rendeztek tiszteletére, a magyar pavilonban pedig külön szobát kapott, ahol a nyomdászati nagydíjban részesült Révai Testvérek kiadásában láthatták műveit a látogatók, száz kötetben.

A magyar kiállítás sikeréről így számolt be a Magyar Szemle 1901. május 19-i számában: «Hongrie. Akik idáig csak annyit tudtak róla, hogy ott, a művelt Európa keleti határán él egy ilyen nép; vagy a kik csak a lexikonok sovány és rossz adataiból, vagy a térképek színeiből ismerték ezt a földet, – mert tapasztalatból mondom, hogy intelligens emberek a legnagyobb tájékozatlanságban voltak hazánkat illetőleg, – azok most belátták és megtanulták, hogy ez a kis nép megáll a maga lábán, halad a művelődés haladásával. A magyar név kivívta rég megérdemlett becsülését. A francziák emeltek kalapot először, a többiek folytatták. A Hongrie név oly kedvesen, oly csengőn hangzott mindenfelé és a magyar fülnek oly jól esett ez a »kedves húrok pöngése«. Szinte divatban voltunk, a mi nagy dolog, mert Párisban föltűnni, jelszóvá lenni, fölszínen maradni, csak a kiválóság képes. Pavillonjaink csakúgy hemzsegtek a sok tolongó látogatótól és a csodálkozás, meg elismerés hangja említette mindig a Hongrie nevet.

Bizonyos lázas kíváncsisággal keresték föl a történelmi pavillon alatti szegedi magyar csárdát azok, kik megismerték a magyart. Itt valósággal megszerették. A magyar specziálitás, a bográcsos szegedi paprikás eleintén megreszelte a torkukat, de azt is megszokták és megkedvelték. Maguk a francziák mondták nem egyszer, hogy a magyar bornak, a magyar konyhának, a magyar csárdásnak nincsen párja. Ha egy adagot ebből az udvariasság serpenyőjébe vetünk is, még mindig elég marad az őszinte dicséretből. Mert, ha nem lett volna kedvükre való, nem keresték volna föl oly sűrűn, lévén az ételeknek az ára oly borsos, hogy szegedi ismerőseimet elhagyva, magam is inkább az olcsó és igen jól kiszolgáló Duvalokba siettem. Az idegeneknek különös kedvük telt a magyar czigánymuzsikában. Nem is csudálatos dolog, hiszen a szegedi „Kukacz”-primás egyike a legjobb magyar czigányoknak, a magyar nóták és talp alá való csárdásoknak ezermestere. Még a japánok és a kinaiak is szivesen hallgatták ezt az exotikus muzsikát. […] A nemzetek müveltségének, haladásának, életrevalóságának klasszifikálása dicsőséget hozott számunkra. Önbecsülést és önérzetet a jelenhez, munkakedvet a jövendőhöz. Hála illeti a nagy franczia nemzetet, mely ennyire méltányolta a magyart. Jólesik nekünk az a tudat, hogy nem volt hamis a hang, mely Loubet elnök díjosztogató szavaira harminczezer torokból szinte elementáris erővel tört ki: „Vive la Hongrie!”»

A világkiállítás ideiglenes pavilonjainak lebontása után a Budapesti Iparművészeti Múzeum akkori főigazgatója, Radics Jenő a magyar állam támogatásával megvásárolta Alexander Bigot szecessziós építészeti elemekből, falburkolatokból, kandallókeretekből, oszlopokból, konzolokból, frízekből összeállított pavilonját, amelyet a kiállítás bontását követően Budapestre hozattak. A tárgyakat az Iparművészeti Múzeum hatalmas pincéjében helyezték el. Aztán mindenki elfeledkezett róluk. Egészen 2013-ig. Abban az évben, április 2-től egészen 2015. február 19-ig a nagyközönség láthatta Bigot remekműveit.

 

Alexander Bigot kerámiái

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Százhúsz éve nyílt meg a párizsi világkiállítás”



Szóljon hozzá!



Facebook

Archívum

Hirdetés