Szekszárd ugyanúgy hét halomra épült, mint Róma városa. És ugyanúgy szép félkörben helyezkednek el ezek a magaslatok a Szekszárdi-dombvidék hírnökeiként, ahogy a hajdani világbirodalom fővárosa fölött a kilátópontok. Szekszárd több ezer éve szőlő- és bortermelő vidék, a domboknak talán a munkába baktató pincegazdák és a szorgos vincellérek adtak nevet – a halmok alakja vagy a saját kedvük szerint. Így lett Előhegy, Kopasz- és Óriás-hegy vagy Bakta, esetleg Csatár, hajdani lakójáról kaphatta nevét a Remete-hegy, a Bartina név pedig szláv városlakók ajkán születhetett.
Szekszárd városában szép nagy kanyart ír le a Séd. Folyónak mondják, pedig a séd, ez a mára némiképp elhalványult dunántúli szó patakot jelent. A kövezett meder és a magas part azért arra figyelmeztet, hogy ez a szelíd patak alkalmanként képes folyóként hömpölyögni a Séd-parti szekszárdiak nagy riadalmára. A medrébe visszatérő Séd azonban engesztelésül máig római aranypénzekkel fizet a városlakóknak. Szekszárd – Tolna megye székhelye, a három legkisebb magyarországi megyeszékhely egyike (Eger és Tatabánya mellett). És egy meghökkentő adat a városról: a harmincötezer lakosra négyezer-ötszáz pince jut, mármint borospince. Higgyük el ezt a feltűnően nagy számot az útikönyvnek, ha nem hisszük el, járjunk magunk utána. Csak aztán nehogy baj legyen a számolással!
A város mintha egy jókora kereszteződés köré épült volna. Az átmenő forgalom nagyja a Rákóczi úton és folytatásában, a Béri Balogh Ádám úton zajlik (a város láthatóan büszke kuruc hagyományaira, Balogh Ádám Szekszárd szülötte). Állandó itt a kocsisor, és veszedelmes az átkelés. A másik főútvonal a szélesebb, csendesebb Hunyadi út, a város közigazgatási és kulturális intézményei jobbára ezen helyezkednek el.
Kevés magyar városban találunk ennyi fasort és parkot, ahol kettős, néhol négyes sorban állnak őrt a százados platánok, és adnak árnyékot a fekete bogyós kőrisfák. A parkok az újonnan emelt épületek közé is befutnak. A belső udvarokat ötletesen és hangulatosan alakították át üzletközpontokká. Csorgók és szökőkutak enyhítik a nyári hőséget. A Hunyadi úton egyik tér a másik után következik, szobrok díszítik, padok szegélyezik a tereket.
Alisca volt a város neve a rómaiak idején, e szép hangzású nevet a város egyik szállodája őrzi. A Thuróczi-krónika (1488-ban íródott) a várost Zegzardu néven említi, a név – mondják – a városban nagy tiszteletnek örvendő I. Béla király barna bőrére (szög) és kopaszságára (szár) utal, más források szerint a város a folyók szegletébe zárt település. A XX. század elejéig Szegszárd volt a város hivatalos neve.
A szekszárdi vár különös sorsra jutott. Az 1400-as évek második felében Vitéz János birtokolta, aki összeesküvés gyanújába keveredett Mátyás király ellen. Mátyás a várat leromboltatta, ez Európa-szerte uralkodói gyakorlat volt még sokáig, Habsburg királyaink is előszeretettel szabadultak meg a „rebellis fészkektől”. A török időket Szekszárd viszonylag jól vészelte át, szandzsáksági székhely volt (ez a vármegye török neve). Evlia Cselebi, a jeles utazó könyvében (újjáépített) nyolctornyú várat, fürdőt, négy dzsámit és mintegy száz boltot jegyez föl Szekszárdról. De elismerően ír a környező kertekről és szőlőkről is.
A Hunyadi úton sétálva a szépen ápolt Szent István parkba érünk. Évtizedeken át nem ez volt a tér neve, de a szekszárdiak tudták, a tér egyik régi tábláját elfelejtették leszedni az „újrakeresztelők”. Erről nem beszéltek hangosan, de megelégedéssel szemlélték mindvégig a megmenekült táblát. Az államalapító király szobra hagyományos testtartásban és ornátusban mutatja Istvánt: fején a korona, jobbjában a lándzsa és baljában az országalma aranylóan világít. A szobor fűdomb közepén magasodik, mellette az egyik márványtáblán az Intelmekből vett részlet figyelmezteti az ifjakat, hogy tiszteljék az idősebbeket, a másikon egy regösének olvasható. A szobor Farkas Pál műve, nem az egyetlen Szekszárdon.
A Megyei Művelődési Központ még éppen elviselhető mértékben ötvözi a betonoszlopot és az üvegfalat, a platánok mintha nézegetnék magukat az emeletmagas „tükörben”. A Központban színházterem és szélesvásznú mozi található, fesztiválokat rendeznek benne. Az épület előtt, mintha a járdaszélen várakoznék, Babits Mihály állószobra. Zárkózott, némiképp félszeg férfialak, nem lehetett könnyű az író ábrázolásakor a hitelességet és a szellemi nagyságot egyidejűleg éreztetni.
A tér hátulsó oldalán, vagy inkább három tér találkozásánál alakították ki a Prométheusz-parkot. Az aréna formájú ligetet megálmodója háromszáznál több fajta cserjével, virággal telepítette be, manapság inkább a park szép mintázatú bazalttömbjei keltenek figyelmet. Itt helyezték el Varga Imre Prométheusz-szobrát. A mű ugyan 1965-ben készült, de „felülről” komoly kritikák érték, a megrendelő (egy másik dunántúli megyeszékhely) elzárkózott előle, hogy „egy tolvaj lázadónak” szobrot állítson (Prométheusz ugyebár a tüzet lopta el az istenektől az emberek számára – azért ezt másképp is lehetett értelmezni az 1960-as években!), a szobor eredetije végül a hollandiai Antwerpenbe került. Csak tizenkét évvel később fogadta be a város a nagyszerű krómacél óriást, amelyet addigra két keselyű tett teljes szoborcsoporttá.
A nagy kereszteződés hamisítatlan reformkori hangulatot őriz, itt emelkedik a hajdani tulajdonosról Augusz-háznak nevezett épület. Augusz tolnai birtokos volt, egy időben a megye alispánja. Az épület egyik szárnya kékesszürke, német barokk hagyományt hordoz, a másik rózsaszín, az adriai Miramare palotát idézi. A saroképületben működött a Fekete Elefánt, e jó nevű fogadóban vendég volt többek között II. József (a kalapos király), Petőfi Sándor és – többször is – Liszt Ferenc. Lisztet maga Augusz Antal kérte meg, írna ünnepi zeneművet a szekszárdi templom avatására. A mű ugyan nem készült el, de a bensőséges találkozás a magyar vidéki élettel Liszt Ferencet az Esztergomi Mise és a VIII. Magyar Rapszódia megírására ösztönözte. Később ebben az épületben működött a szekszárdi kaszinó, tagjai (1931-ben) így emlékeztek meg az egykori, kiváló vendégről: „Sasnak hűs fészek volt e régi ház, / Liszt Ferenc hajdan sokszor itt tanyáz / S bár lelke elszállt, fészket égbe rak, / üres sose maradjon itt e lak: / magyar művészet, szent honszerelem, / nektek e ház öröklakás legyen!”
Az Augusz-házzal szemben, a kereszteződés másik oldalán található Szekszárd hagyományos központja, a Garay tér. A tér közepén természetesen a költő szobra áll, aki szülővárosa hírnevét fölemlegeti verseiben. Garay János költő és fordító volt, Vörösmarty és Arany kortársa, valamint szerkesztő, mai szóval külpolitikai újságíró, aki megbecsülést szerzett az értelmiségi életformának. Igazi hírnevét azonban Az obsitos című versével, Háry János alakjának megteremtésével szerezte. Háry valóságos személy volt, aki Hadik András huszárjaként megsarcolta Berlint is, de élete végéig zászlótartó maradt, pedig a király maga akarta tiszti rangra emelni. Ennyi valóság mellé Garay igazán kerekíthetett Háry köré egy kis mesét. A magyar vitézség és vágyálmok rokonszenves füllentőjét teremtette meg alakjában. A tér közepén, a bronzszobor két oldalán számos Garay vers címe szerepel, amelyek közül kevés él már a köztudatban, talán a Kont című ballada, hiszen ezt száz éven át szavalták. És, persze, Háry János lovas szobra is ott van a közelben, délceg pej lovon ül az obsitos, méretes bajsza megpödörve, ez is Farkas Pál műve. Kodály Zoltán 1926-ban készített daljátékot a Háry Jánosból, amely a magyar operaszínpadok máig kedvelt darabja lett.
A Garay téren és környékén elegáns, századfordulós szálloda (homlokán Szegszárd felirattal), napernyős cukrászdák és hamisítatlan pinceborozók hívogatnak betérésre. Itt találjuk a Deutsche Bühnét, az ország egyetlen német nyelvű színházát, műsorán klasszikus és modern, prózai és zenés darabok egyaránt szerepelnek. A tér fölött a várdomb, amelynek neve Béla király tér (korábban a komázó formájú Béla tér nevet használták). A várdomb tetején az egykori vármegyeháza épülete magasodik. Az 1830-as években Pollack Mihály tervezte a klasszicista épületet, amelynek oromzatát hat dór oszlop tartja. Jelenleg a megye levéltára található benne. Udvarán a XX. században tárták fel a bencés apátsági templom maradványait. Négyzet alakú, görög keresztre emlékeztető építmény, romjaiban is sejteti egykori pompáját. A templom alépítményében I. Béla király sírját feltételezik a régészek. 1526-ban ugyanebből az apátságból indult el a végzetes mohácsi ütközetbe II. Lajos király.
A Vármegyeház körül szép díszkert van, festői kilátással a városra. Szobrokat itt is találunk, Szekszárd a bor és a fasorok mellett a szobroknak is városa. A Bezerédj család több tagjáról is megemlékezést találunk az egyik kőszálon. István a reformkor kiváló férfija volt: „A jobbágy felszabadító, első önként adózó magyar nemes” – hirdeti a felirat. A szobor két oldalán a család két nőtagjának emléktáblája olvasható: Bezerédj Amália saját lányának írta a „Flóri könyvét”, amely egy nemzet olvasmánya lett egy évszázadon át, Bezerédj Etelka Deák Ferenc Húsvéti cikkének megfogalmazásához járult hozzá gondolataival. Manapság bizony ritkán emlékezünk meg e kiváló szekszárdi családról.
A vármegye-kert vidám szobordísze a Borkút. A hasas hordón egy szatír és egy nimfa trónol, nem éppen tisztességes pózban, láthatóan jól érzik magukat, a szatír lopót, a nimfa kupát szorongat. És, persze, egymást… Ünnepeken a kútból valódi szekszárdi vörösbor csörgedez.
Béla király terén emelkedik az ország második legnagyobb, egyhajós barokk temploma. Mennyezetfreskói Pozsony, Kassa, Gyulafehérvár és Nagyvárad templomait ábrázolják, ritkán készül ilyenfajta számvetés. A templom oldalánál, egy háromszögletű „járdaszigeten” különös ábrázolása látható Szent Lászlónak, Szekszárd védőszentjének. És a leányrabló kunnak… A Képes Krónika P betűt formázó iniciáléját keltette életre Kiss Benedek szobrász.
Alig kőhajításnyira a Béla király tértől, a dombok felé, ahol az utca a Sédet keresztezi, emelkedik Babits Mihály szülőháza, a rendben tartott, szép emlékmúzeum. A ház abban a formában áll ma is, ahogy a Babits-család használta. A bútorok és berendezési tárgyak nagy része megmaradt, vagy összegyűjtötték. A nagyszoba sarkában az ágy, amelyben a költő született, a biedermeier asztalok és székek, rejtekfiókos szekreterek, amelyekről olyan szeretettel emlékezik meg Halálfiai című regényében, a családi könyvtár megmaradt kötetei. Egy polgári jólétben élő dunántúli család mindennapjaiba tekinthetünk be, egy nagy alkotó gyermekkorának helyszínét ismerjük meg, ahová egész életében örömmel tért vissza. Az egyemeletes épületben a „nagycsalád” is jól elfért, amelynek tagjai segítették egymást, és harmonikus szellemi hátteret teremtettek a benne élők munkájához és mindennapjaihoz. A kert óriási hársfája alatt, kőkarosszékben Babits Mihály ülő bronzalakja, a „gondolkodva pihenő”, alkotó ember hiteles ábrázolása, aki háza kertjében igazán otthon érezheti magát. Farkas Pál kétségkívül legszuggesztívebb szobrát alkotta meg Babits alakjában.
A közelben alakították ki az Irodalom Háza elnevezésű gyűjteményt. Mészöly Miklós emléke előtt kívánt a város tisztelegni. Mészöly a Béla király tér díszes sarokházában született, sok szállal kötődött egész életében Szekszárdhoz, de az épület több kortárs költő életéről és tevékenységéről is számot ad alkalmi kiállításaival. Mészöly „igazi” szülőházában ma bank működik, de a neves szülöttre emléktábla figyelmeztet.
A közeli Kálváriadombon az elmúlt évtizedekben afféle kilátót alakítottak ki, de mondják, további tervek is készültek, ám nem valósultak meg. Ezüstösen csillogó óriás szőlőfürtök között három hatalmas búzakalász emelkedik a magasba, nem volna rossz jelkép a 900 éves város fölött. A baj, mondják ezt is, hogy a szőlőlevelekre rávéstek némely neveket, amelyeket a szekszárdiak nem szívesen látnak. És a kálvária közelébe tolakodó, óriás átjátszó tornyot állítottak, bizonyosan nem véletlenül.
Szekszárdot hazai viszonyok között mediterrán városnak mondhatjuk, a higanyszál jóval harminc fokon felülre is emelkedhet, s ilyenkor a városlakók már mind hűvös helyre húzódnak, csak az érdeklődő vendég szédeleg a melegtől. Nem sokáig… A pincék Szekszárdon bejönnek a városba: a várhegy alá befúrva magukat, hársfasorok árnyékában, és általában, ahol jól észrevehetőek. Magyar, német és horvát gazdanév egyformán van a pincék fölött. Történelmi nevek, mókásan csalogató nevek, a hét dombra utaló nevek, a benne mért italokra célzó nevek, azaz ötletben nincs hiány. Meg borban sem. Szekszárd inkább a vörösborok földje, különösen a kadarkáé, a zamata összetéveszthetetlen. Azt beszélik bölcs borszakértők, hogy a törökök honosították meg errefelé a szőlőtermesztést, az első kadarkatőkék a Balkánról származnak, mások albán gyökereit emlegetik. Egy a fontos: jó, hogy elhozták!
Nehéz felállni, és nem csak a kadarka miatt, nem is csak a hőség okán. A reggel óta sétálónak kellemes végignézni a rendben tartott városon, a megőrzött százados helyszíneken, a becsben tartott hagyományokon. Kísérőnk volt egész nap az udvarias kiszolgálás és a barátságos útbaigazítás, a város jó szelleme, amely örül, ha érdeklődőt köszönthet utcáin. Azért most még lemegyek valahol a Séd-partra, hátha nekem is félretett a folyócska valahová egy kétezer éves arany obulust!
(Lyukasóra 2012. 4. sz. 48-50. oldal)
Hozzászólások