Hallgat a múzsa, csendes a róna,
nem kápráztat szemet a csalóka délibáb,
hajamon az ökörnyál színtelent sző,
szikesen lustaság, baktat a vers, a láb.
És megül a békák hangja a tóban,
hófehér tavirózsák tikkadnak túl,
padomon két hangya épp cipekedik,
kezemnek hegyein át serény az út.
S hogy ezt mind végigsorolom,
a mélaság már méterre jár tőlem,
édes, dalos madár a vállamra pottyant,
s telik az életem serte-perte, lusta perce.
Hozzászólások