Az 52. Eucharisztikus Világkongresszus tanulmánykötete, 2020
Az 1938. május 25-29-i 34. Eucharisztikus Világkongresszus ünnepségeinek Budapest adott helyszínt. Ennek emlékére, az eredetileg 2020 őszére fővárosunkba tervezett, majd 2021. szeptember 5-12-re halasztott 52. Eucharisztikus Világkongresszusra átfogó tudományos feldolgozás született a legfrissebb történeti, lelkiségi, művészettörténeti, építészeti kutatások anyagából, a NEK (Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus) Titkársága támogatásával.
A nemzetközi ünnepek sorából kiemelkednek az Eucharisztikus Világkongresszusok – egyházi és világi tartalmukat a legnagyobb médianyilvánosság kíséri immár 80 éve. Ezek az ünnepek tovább élnek a történelmi emlékezetben: 1938, az utolsó békeév, amikor a világ figyelme ránk irányult, a megújult katolikus lelkiség és hitélet nyilvánult meg Budapesten.
A „Vándorlásunk társa lett” című ünnepi kötet hiánypótló munka. A bevezetőben a szerkesztő, Hegedűs András, a Prímási Levéltár igazgatója célként jelölte meg „szakmailag megkérdőjelezhetetlen szaktudományos munka legyen”, ugyanakkor szemléletét a katolikus lelkiség hassa át.
A tanulmányok szerzői a Vatikáni Levéltár és magyar levéltárak eddig nem ismert anyagára támaszkodva az 1938-as kongresszus előtörténetét, Budapest szerepét – a főváros óriási energiákat fordított a zarándokok méltó fogadására és a rendezvények biztosítására −, a világi és az egyházi szervezés területeit, az eddigi kongresszusok összefoglalóját, az ünnepség művészettörténeti vonatkozásait, valamint építészeti emlékeit dolgozzák fel.
A korabeli sajtónyilvánosság gazdag anyagát tükrözi a mintegy 158 képet felvonultató kiadvány, melynek fotóit Mudrák Attila (Keresztény Múzeum), tipográfiai és borítótervét Szeder Balázs Péter készítette.
A nyitó szentmise a Hősök terén, 1938. május 25.
Zsindelyné Tüdős Klára ünnepiruha-terve a kormányzónénak, 1938
Fejérdy András (az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Egyháztörténeti Bizottságának társelnöke) vatikáni kutatásai alapján a Világkongresszus előtörténetét ismerteti, illetve azt, hogyan nyerte el Szent István halálának 900. évfordulójának évében a magyar egyház a megrendezés jogát a Szentszéknél, ami Serédi Jusztinián bíboros vatikáni kapcsolatainak is köszönhető. A 20. századi katolicizmus kiemelkedő rendezvénye lett a budapesti Világkongresszus, valamint – méltóképpen az esemény fontosságához – az utolsó nagy reprezentatív felvonulása a magyar arisztokráciának és klérusnak.
A trianoni traumát követően a 34. Eucharisztikus Világkongresszus sikeres megszervezése, a felekezetközi összefogással biztosított zarándokfogadás, a lelkiségi és művészeti előkészítés egy rendezett, hagyományait ápoló ország képét mutatta. A turizmus fellendítése is szerepelt a célok között, ami a világháború kitörése miatt nem sikerülhetett. A ’38-as örökség része azonban, hogy XII. Pius pápa 1956-ban három enciklikát is kiadott a magyar forradalom mellett, az ateista diktatúra ellen foglalva állást, illetve az a külföldi segítség is, amit „a háború után a koldus magyarok kaptak” (Mindszenty József).
Csombor Erzsébet (Budapest Főváros Levéltár), a szervezési munkák technikai részleteinek kutatója bebizonyította, hogy a kezdeti érdektelenség ellenére a Budapesti Kongresszus sikeres hetet zárt: kiváló munkát végeztek az előkészítésben és a lebonyolításban részt vevő szervezetek, így idegenforgalmi és gazdasági téren is pozitív lett a mérleg. Kiemelte a MÁV és a rendőrség munkáját, a szállás biztosításában pedig Szendi Károly, Budapest polgármestere szervező szerepét.
A kivilágított Lánchíd az Oltáriszentség jelképével
Gianone András (Budai Szent Imre Ciszterci Gimnázium) a Kongresszus lelki előkészítéséről, benne az Actio Catholica − Mihalovics Zsigmond és Bangha Béla − szerepéről számol be. A szervezők fő célja a lelki fásultság legyőzése, ezért az eseményt megelőző években lelkigyakorlatokkal, triduumokkal, népmissziókkal igyekeztek a híveket megszólítani. Tanulmányában bemutatja a Kongresszus himnuszának (Győzelemről énekeljen…) megszületését, a kötet címadó idézetének forrását: Koudela Géza pap-zeneszerző Bangha Béla szövegére írt dallamot.
Hegedűs András levéltárigazgató (Prímási Levéltár), a kötet szerkesztője
Hegedűs András (Prímási Levéltár) a kongresszusi rendezvények kronologikus bemutatása során a nép tömegei számára hitelesen közvetített krisztusi üzenet, valamint a nép által megélt áhítat jelentőségét emeli ki. A „tömegek buzgósága”, a fegyelmezettség az üldöztetés előtt álló magyar Katolikus Egyház megerősítését szolgálta, pozitív hatásáról a világsajtó is elismeréssel írt. A szerkesztő-történész idézi, ahogy Márai Sándor megörökítette a nyitóünnepség menetének látványát: „Két évezred rituáléja kel életre (Pacelli pápai legátus) megjelenésében és mozdulataiban… Nemcsak a Vatikánból érkezik, hanem az Egyház ezeréves múltjából”. A Hősök tere és környéke egy óriási templommá változott, ahol több mint 200 ezer ember énekelte együtt a pápai himnuszt.
Bizzer István művészettörténész (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) a vizualitás és a képes beszéd szerepét elemzi „A világ legszebb eucharisztikus kongresszusa!” című tanulmányában. A korabeli kiadványok és az ünnepsorozat képi megvalósítása „a nemzeti és a vallásos érzület hirdetése mellett nyilvánvalóan a politikai és egyházi célok kampányszerű propagálását is ellátták”. A világ figyelme Budapestre szegeződött, ahol a fények, a színek, a történelmi öltözetek (illetve azok modernizált változata), a kegytárgyak, bélyegek, plakátok, jelvények és a virágok mind-mind a lelkiségi tartalom ünnepi, külső megnyilvánulásait szolgálták. Kiemelt témája Bizzer István kutatásainak a kongresszusi szentségtartó és a főoltár leírása. Előbbi Megyer-Meyer Antal alkotása, ma az Örökimádás templomában található, utóbbi Lechner Jenő és fia munkája. Mindkettő szimbolikájában utal a világegyházra: a római Szent Péter-bazilika Bernini-féle főoltárának csaknem eredeti nagyságú, baldachinnal ellátott változatát állították fel a Hősök terén a pápai legátus, Pacelli bíboros szentmiséjének bemutatására. Az Úrmutató a búzakalász és a pápai trónus szimbólumaival egyedi megoldással, egymásba illeszthető szerkezetével utal a magyar és az egyetemes egyház egységére.
Urbán Erzsébet építész (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar) a Szent István Emlékévhez kapcsolódóan az építészeti emlékek elemző bemutatására vállalkozott. Részleteiben bemutatja az eucharisztikus kongresszushoz kapcsolódó építkezéseket, városrendezési munkákat. Figyelmet szentel ugyanakkor az épületek külső vagy belső díszítésében megjelenő művészeti alkotásoknak is. Így ismerteti például a Szent István-bazilika oldalán található Madarassy Walter-domborművet, mely a kongresszusnak állít emléket, vagy a Batthyány téri Szent Anna-templom kupolafreskóját, Molnár C. Pál és Kontuly Béla kupolafestményét, ami emléket állít a rendezvénynek.
Molnár C. Pál és Kontuly Béla: A Batthyány téri templom kupolafreskója, 1938
Eugenio Pacelli bíboros szerint a Kongresszus feladata: „tanulságot tenni a hitben megrendült világ előtt a megváltás alapvető igazságairól és az Oltáriszentség misztériumáról; másodsorban teljes és tudatos hódolatot adni az Oltáriszentségnek abban a világban, amely egyre jobban kivonja magát az isteni törvény alól; harmadrészt pedig összefogni a jóakaratú embereket a szeretet apostoli kereszteshadjáratára, mert a világot kizökkentette magából az egyenetlenségre való uszítás”.
Hogyan lehetett a trianoni veszteségek és a világgazdasági válság utáni Magyarország ennek az egyénileg megélhető, mégis tömeges jelentőségű eseménynek méltó házigazdája? Erről szó a „Vándorlásunk társa lett” című tanulmánykötet, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a Keresztény Múzeum közös kiadványa.
Hozzászólások