Még forr a nyár. Habokban emberek,
de én a partra többé nem megyek…
Kísért a vágy, szikrázó múlt, regény,
csak árnyék az, ki ott járt és nem én…
Oly hosszú volt az út! Már nem tudom,
hol hagytam el tarisznyám és botom.
Kiket előztem és kik engemet?
Nem érdekel, hiszen ez gyászmenet!
Csak lenne vége! Nem tudom kiért
zúgnak harangok? Taps sosem kísért.
A fájdalomtól félek. Nem lehet
vergődés, kín nélküli átmenet
e semmi létből a nagy semmibe?
Mondd, hogy nem kell még rágondolni se!
Hozzászólások