Vaszaron keresek olcsó, eladó házat, mivel anyám halála után eladtuk a szülőházunkat, a szívem azóta egyre jobban húz vissza a falumba. A polgármesternél érdeklődők, de sajnálatos hírt közöl velem, a régi házak mára összedőltek. Ne veszítsem el a reményt egészen, azt mondja, hogy az utcánkbéli pincesoron akad néhány egész jó állapotban lévő pincelakás. Ezek a lakások kicsik ugyan, ám nagyon alacsony rezsivel fenntartható. Megnézek egyet-kettőt, LED világítás van bennük, egész különlegessé teszik a tégla alakú szobácskákat. A szobákba régi parasztbútorok, összetolt faragott ágyak, sublót meg láda is van. Mindegyik lakás egymillió forintba kerül, ebből viszont egy fillért sem lehet lealkudni. Nem tudok dönteni.
***
Hosszú hetek óta nem jártam már az iskolámban, az igazgatónak sem telefonáltam hiányzásom okáról. Ma végre nagy bűntudattal besettenkedek az irodámba, a folyosón mosolygó tanítóim beszélgetnek, most idegenül néznek rám, nem is tudom, hogy viszonozták-e a köszönésem, csak erős parfümillatukat érzem. Íróasztalom fiókjaiban kutatok, kulcsaimat keresem, de egyiket sem találom. Kétségbeesve sietek az osztályom felé órára. Közben azon gondolkodom, meddig juthattak a tananyaggal távollétemben. Belépek a tanterembe, ám a tanári asztalnál idegen tanerő ül és hallgatja a hetes jelentését. Kihátrálok, sietek vissza az irodámba, ott egy nagy papírdobozt találok, benne személyes dolgaimmal. Úgy látszik, hiánytalanul összepakolták a holmimat, ez rosszat sejtet. Valahonnan előkerül B. fiam, látja a szomorúságom, mondom neki, hogy el fognak küldeni az iskolából. Az nem lehet, próbál vigasztalni fiam, hiszen nagy sztahanovista voltál, és vagy is – hiszen egy napot sem hiányoztál magad miatt. Most lógtam, fiam, két hétig be sem jöttem, nem is telefonáltam. Közben mérlegelni próbálom magamban, hogy ötvenegynéhány évesen hova vesznek fel tanítani, még belegondolni is rettenetes.
***
Nem tudom, melyik kisvárosban, de sikerül egy kőbányainál nagyobb olcsó lakást vennem. Örömmel veszem birtokba a tágas helyiségeket, új modern bútorokat vásárolok, meg gépeket, kedvem szerint rendezkedek. Barátságos új otthont sikerült varázsolnom testvérem és sógornőm segítségével néhány nap alatt. Gyönyörködök is kitartásom, spórolásom gyümölcsében, nem győzöm áldani a sorsot, hogy öreg koromra ezt is elértem, sőt a pesti lakást is megtarthattam. Már csak a pár négyzetméternyi teraszt kell rendbetennem, aztán jöhet a jól megérdemelt pihenés. A biztonság kedvéért készülök bezárni a teraszajtót lefekvés előtt, amikor ismerős hangok ütik meg a fülem. Lámpát gyújtok, kinézek, hát a négyzet alakú nyitott, fedett tetejű terasz barátságos hálószobaként funkcionál. A falnál összetolt ágyak, azon két oldalt a fiam és a menyem, középen az unokáim fekszenek és kuncognak, mire fiam megszólal: Ugye nem haragszol, anyu, hogy ide pakoltunk le, de nem akartunk zavarni, tudjuk, hogy milyen sokat dolgoztál.
Hozzászólások