A Kruger-park kapujánál életnagyságú faszobrok álltak. Fazsiráfok magasodtak a látogatók fölé, faorrszarvúk legelésztek a magas fűben. A néger öregasszonyt könnyű volt észrevenni: színes ruhát és egy óriási vörös turbánszerű kalapot viselt. Két faelefánt között ücsörgött az áruival. Látszólag ez sem különbözött a sok-sok kirakodóvásártól, bazártól, amivel a dél-afrikai túrájuk során lépten-nyomon találkoztak. A kínálat is hasonló volt: fából faragott állatok, színes karkötők, zulu fafaragások, mindenféle bennszülött, csicsás giccsek.
Két hete voltak már az országban, bőröndjük tele volt már hűtő mágnesekkel, faoroszlánokkal, karperecekkel, Afrika-formájú kulcstartókkal, mégis ösztönösen odaléptek a rozoga asztalhoz. A nyaklánc – az óriási szemfoggal – egyből megtetszett a férfinek.
– Mennyi? – kérdezte.
Az öregasszony rossz angolsággal válaszolt:
– Hatszáz rand.
Elképedt az összegtől, ilyen nyakláncokat fele ennyiért árulnak Afrika szerte. Kezébe vette és két ujja közt megforgatta a szemfogat.
– Oroszlán – mondta az öregasszony majd még hozzátette: – Hatszáz.
– Túl sok.
Az asszony csak legyintett.
– Négyszáz? – kérdezte a férfi.
Az asszony ekkor nevetni kezdett.
– Gyere – mondta a felesége – már úgy is annyi biszbaszt vettél, inkább nézzük meg gyorsan a parkot, aztán húzzunk Shelly Beachre, fürödni akarok.
A férfi nem mozdult, szinte teljesen megbűvölte az oroszlánfog. Már azon volt, hogy visszateszi az asztalra, mikor az öregasszony hadarni kezdett valamit, a szavaiból azt vette ki, hogy ha valaki a nyakláncot felveszi, bármit is mond az illető, az valóra válik, azért ilyen drága.
A férfi elmosolyodott ezen a dumán, bár nem volt biztos, hogy jól értette, amit a nő mondott. Miután kifizette, azonnal a nyakába akasztotta a láncot.
– Lefényképezzelek? – kérdezte a felesége.
– Aha, jó lesz majd a Fészre. Azért ez nagyon vagány, mi?!
A párja minden meggyőződés nélkül bólogatott, lőtt egy képet a férjéről, lélekben már az Indiai-óceánban lubickolt.
A parkban jól telt az idő, szinte minden bokorban állt egy gazella, vagy valami hasonló. Fél óránként egy-egy elefánt is feltűnt, de tudtak fotózni zebrát és zsiráfot is. Egyszer egy oroszlánt is láttak. Bár ezt csak úgy vették észre, hogy négy-öt autó is várakozott egy helyen. Ők is megálltak tehát, mert sejtették, hogy itt lapul valami érdekesség a bokrokban. Tőlük ötven méterre meg is láttak két nőstény oroszlánt lustálkodni egy fa alatt.
A majmokkal azonban nem volt szerencséjük Az egész parkban csak egy majmot láttak, de az se csinált semmit, csak ült az út szélén és tüntetőleg hátat fordított nekik.
– Nem igaz, hogy nem lehet lefotózni – bosszankodott a férfi.
– Le ne tekerd az ablakot!
– Ne szarj be, drágám, csak füttyentek neki, hátha ide fordul.
A majom azonban nem fordult oda, se füttyre, se csettintgetésre, tüntetőleg hátat fordított az autónak. A férfi rátenyerelt a dudára.
– Csak azért is lefényképezem.
A majom még csak össze se rezzent. A nő megunta a dolgot.
– Menjünk tovább, ne marháskodj már ezzel a majommal.
A férfi felhúzta az ablakot, és bő gázt adott.
– Addig nem megyünk el Dél-Afrikából, amíg nem láttunk legalább ötven majmot egyszerre. ÉS! Három méternél nem messzebb tőlünk.
Az éjszakát a parkban töltötték egy kerítéssel körülvett motelben. Shelly Beachre másnap késő este érkeztek meg.
Az üdülőház a parttól fél kilométerre állt. Szürke, téglaburkolatos épület volt, nagynak tűnt, és ridegnek, mint egy angol udvarház. Az emeleti teraszról látni lehetett az Indiai-óceánt. Bár oda már nem jutottak fel.
Az autó lámpáinak fényében először csak azt látták, hogy furcsán lengenek, mozognak a fák ágai. Aztán árnyak bontakoztak ki a lombok közül, kezek, lábak, farkak mozdultak, lendültek le a gyepre és indultak el az autó irányába. Majmok voltak, legalább ötvenen. Nem tágítottak a kocsi háromméteres körzetéből.
– Szerinted veszélyesek? – kérdezte a felesége.
– Nem hiszem. Mindjárt elzavarom őket – mondta és kiszállt a kocsiból. Rövidesen kiderült, hogy a majmok egyáltalán nincsenek megilletődve, és amikor az egyik le akarta tépni a láncot a nyakából, kénytelen volt visszamenekülni a kocsiba. Órákon át ott ültek, remélve, hogy a majom horda megunja a dolgot, de azok kitartóan várakoztak, mind az ötvenen, háromméteres sugarú körben a kocsi körül.
Éjfél után még megpróbáltak kitörni a kocsiból és a gyűrűből, de nem volt benne köszönet. A majmok hármasával tolongtak a kinyíló ajtóknál, egyre azon voltak, hogy mindent, amit érnek, főleg az elemózsiás táskákat, megkaparintsanak. Amikor nagy nehezen újra becsukták az ajtókat, észrevették, hogy a majmok lelopták a nő óráját a kezéről. Ez után nem próbálkoztak többet kitörni. A férfi nyaklánca felé kapott, hogy meg van-e még. Ott volt. Megmarkolta az oroszlánfogat, és eszébe jutott a turbános öregasszony meg az, amit mondott a lánccal kapcsolatban. Aztán arra is rájött, hogy mit mondott a Kruger-parkban: Legalább ötven majom, három méternél nem távolabb tőlük.
– Megérte a hatszáz randot – állapította meg félhangosan –, jól működik a lánc, meg kell hagyni…
Csak azt nem tudta még, hogy mennek be a házba.
Hozzászólások