A zuhanás. Mindig az a legjobb.
Amikor először ment, Lacinak hívták a srácot és Balázsnak a pilótát. A gép motorjai bömböltek, ha nem lett volna rajtuk a fülvédő, talán meg is süketülnek. 3500 méter, tandem. A férfi profi volt, a lány ezt kapta tőle születésnapjára. Életre szóló szerelem lesz, meglátod. Tudunk majd mit mesélni az unokáinknak. Végül igaza is lett, meg nem is. Együtt ugrottak. A hideg, a szél letaglózta. Sikított volna az örömtől, ha tud, de elakadt a lélegzete. Szabadság. Végtelenség. Aztán kinyílt az ernyő, és a lassú süllyedés. Egy-két kóbor felhő elég alacsonyan szállt aznap, akár meg is ölelhette volna őket. És a távoli felszín, mint színes sakktábla, vagy atomkori mozaik. A tavak kékje, a tengeri zöldje, a repce aranya. Igazi csoda. Beleszeretett. Lacival még együtt járt egy ideig, igyekezett megragadni minden alkalmat a közös ugrásra. Újra és újra. Aztán elvégezte a tanfolyamot, és rendszeres vendég lett a repülőtéren. Persze egy másikon. Talált magának egy kis bandát is, akikkel együtt jártak ugrani. Egyedül ő volt nő a csapatból, és a fiúk nagyon dögösnek tartották. Vagánynak. Karcsi, Peti, Sanyi meg az Adrián. Az ugrások után mindig lazítottak, ittak, táncoltak. Néha füveztek is. Jól érezte magát velük, és ők is vele. A hétköznapok szürkeségét csak a szombati ugrásokkal tudta ellensúlyozni. A vasárnapi másnapot, amikor száraz a száj, kapar a torok, fáj a fény, még azzal sem. Emelte a tétet, külföldi utakat keresett, amiken magasabbról lehetett ugrani, esetleg meztelenül. Amikor a srácok nem akartak vele tartani, dobta őket. Minek fogják vissza, gyáva lúzerek. Olaszban találkozott két exkommandóssal. Mario és Luigi. Persze, ezek álnevek is lehettek. De nem számított, ismertek valakit, aki hajlandó volt őket 5000 méterig is felvinni. Hátborzongató. Tiszta időben egészen sötétkék tudott lenni az ég felettük. A tenger pedig zafír, messze alattuk. Tovább tartott a zuhanás, igyekezett a lehető legkésőbb nyitni. Szabadesés közben az ember nem érzi a tömeg nyomorát. Minden súlytalan. Aztán az olaszok ráuntak. Elfogytak a tartalékai, haza kellett térnie. A régi csapata már szétszéledt, senki sem válaszolt neki. A mókuskerék rosszabb lett, mint valaha. Néha, amikor látta a város felett szállni a kisgépeket, lelassult a szíve. De összeszorította a száját. Ha ejtőernyőzésre nem is maradt pénze, pótszerekre tellett. Az új cucc pillanatok alatt elbódította, nem is került sokba. Annyira. Egyre többször elkésett reggel. Aztán már nem is kellett bemennie többet. Lecsavarta a konvektort. Elmaradt a lakbérrel. Lefogyott. A TV-torony kilátórészén majdnem olyan volt, mint annak idején a felhők között. 615 méter a Misinával együtt. Tiszta időben dél felé látszottak a horvát hegyek, északon pedig a Badacsony tömbje. De most a felhők szinte körülötte örvénylettek, akár meg is ölelhette volna őket. Esni kezdett.
Mindig az a legjobb. A zuhanás.
Hozzászólások