Pődör György | A félelem bolondjai

Szépirodalom - vers

A félelem bolondjai

 

„Ki rettegést kelt másokban,
maga is örök rettegésben él”
Claudius Claudiánus

Elfogynak az égig érő, ősi fák,
cserjéken meg félelemként ül a köd.
Gyík – reményt takar a kő, a test kivár,
sok fürge lábat fóbia odaköt.

Hellász boldog, a tér gondolat-sivár,
felejt minden gondot, elvisel nyűgöt.
Csehókban búsong a sok vén borcsiszár,
legyint, és fanyar mosolyba fojt dühöt.

Szól a bölcs: – A sors keserű vadalma,
a félelemnek addig van hatalma,
míg legszebb álmaidat másra hagyod.

Lélekre rozsdásodnak a hajnalok,
s a kelő nap fénye is ravasz kopó,
ahol csak vak kétely a kapaszkodó.

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A félelem bolondjai”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés