Kamarás Klára | Fabula

Szépirodalom - vers

Fabula

 

Egy állatkertben van állat temérdek,
közülük most csak kettőről mesélek.
Az egyik birka volt és vágyakozva nézett
egy párducot, s álmodott róla szépet,
mert kosok között ilyet még nem látott.
Igaz, hogy nem járta be az egész világot.

A párduc, mivel nem volt egyéb dolga,
átnézett néha a kis juhakolba,
s egy korgógyomrú fülledt nyári este
az őt bámuló birkát észrevette.

Ha azt mondom, hogy ugyanaz az érdek
vezette őket, kinevethetnétek.
Hát, nem mondom! Birkánk ábrándozása
egy életre rácsok közé volt zárva.
A párduc meg, mikor korgott a gyomra,
mérhetetlen vágyott egy birkacombra,
ő is hiába és múltak az évek…
ha élnének még, mind a ketten vének.

A párduc nem akar már csontot rágni,
elvan darált húsocskán, mint akárki,
petyhüdt az izma, csak aludna egyre,
nem vágyik birkacombra, szegyre.

Az öreg birka csalódottan béget,
A párducot szidja, ki levitézlett,
s ha volt szerelmét a ketrec nem védné,
legszívesebben darabokra tépné.

*

Fabulámhoz tanulság is jár végül:
Mindenki változik, amikor vénül.
A nőfaló megjámborul … A szende,
lánykából lesz a nagyszájú „menyecske”.

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Fabula”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés