Magyarországon viszonylag keveset tudunk a buddhizmusról, Buddháról is elsősorban a pocakos, aranyozott, óriási méretű szobrai jutnak eszünkbe. Képekről ismert külsőségei meseszerűek, szemünknek kedvesek, így nem csoda, hogy naiv gyermekként vágyunk a buddhizmust bemutató, közérthető ismeretekre. Milyen lehet, vajon mi a varázsa ennek a tőlünk oly távoli világvallásnak?
A közelmúltban jelent meg Karen Armstrong Buddha című könyve, amelyben a szerző, a hatalmas anyagot jelentő buddhizmus helyett, a vallás alapítójának tartott Buddha életét tárja elénk. Buddha, Sziddhártha Gautama néven született Észak-Indiában, valamikor 2500 évvel ezelőtt. Hatalmas szellemi óriás volt, akinek az életéről már láthattunk filmet, időnként olvashatunk is róla, de a lényeget, hogy miért is választotta a jómódú életvitel helyett a teljes szegénységet, nekem csak most, ebből a könyvből sikerült megértenem. Korántsem India Assisi Szent Ferencéről van szó, Gautama ugyanis nem pusztán abban lelte örömét, hogy megválik földi javaitól és kolduló szerzetesként imádsággal, vezekléssel tölti életét, hanem a saját lelki békéjét keresve megpróbált rátalálni egy mások által még nem járt útra.
A Gangesz mentén élő népek már akkoriban is hittek a reinkarnációban, ám a nehéz sorsú emberek szinte féltek az örökös újjászületés, a szenvedések újrakezdésének gondolatától, így nem csoda, hogy Gautamát is az a kérdés foglalkoztatta, hogyan lehetne a születéstől a halálunkig, a betegségeken, öregkoron át ránk leselkedő szenvedéseket, lelki terheket elkerülni. A vágyaktól kell megszabadulni, hiszen a vágyak hajtják az embert, azok teszik elégedetlenné, kapzsivá, önzővé, végül boldogtalanná – vonta le a végső konklúziót. A cél érdekében elhagyta szeretett családját, arra törekedett, hogy ne gondoljon semmire, ne tegyen semmit, szinte csak mozdulatlanul üldögélve, koplalva, a semmibe révedve töltse az életét.
Csont sovánnyá fogyva, egyre jobban szenvedve, piszkosan, betegen rá kellett ébrednie, hogy nem tud az ember a gondolataitól megszabadulni, azok csalárd módon, tele mindenféle vágyakkal, folyton előbukkannak, akár szeretnénk, akár nem. Amikor elkeseredésében abbahagyta az aszkéta életet, társai megvetették, akaratgyengének tartották, elfordultak tőle. Gautama – fejben – akkor már máshol járt. A jóga felé fordult, éveken át fejlesztette, alakítgatta olyan módon, hogy a gyakorlatok ne csak a fizikai erőnlét, a test edzettségének javulását eredményezzék, hanem a tudat formálásának eszközévé váljanak. A légzést lassító gyakorlatain át, fokozatosan jutott el arra a szintre, amikor már a környezeti hatásokat teljesen kikapcsolva, a szervezete nem reagált a külső tényezőkre, nem érzett fájdalmat, nem érzett semmit, csak egy bizonyos boldogító ürességet, amit szavakkal ő maga sem tudott kifejezni. A megvilágosodást jelentette ez az állapot, azt a létformát, aminek elérésére később követői is vágytak. Ekkor és ebből adódóan kapta későbbi nevét, azaz így lett Buddha, a megvilágosodott. Ezután még negyvenöt évig zarándokolt a Gangesz völgyében, hirdetve, magyarázva tanait, amelyek halála után egyre szélesebb körben terjedtek tovább, és Kelet-Ázsia számtalan országában vált buddhizmus néven az ott élők mindennapjait befolyásoló vallássá. Természetesen sokkal bonyolultabb – és érdekesebb is – ennél a történet, amelyik, úgy érzem, megérdemli korunk emberének figyelmét, mert hiába teltek el évezredek Buddha halála óta, az őt foglalkoztató nagy kérdések ma is aktuálisak minden gondolkodó ember számára, bárhol is éljen a világban.
A könyv nem szól a buddhizmus formai dolgairól, nem mutatja be a kolostori életet, nem csábít arra, hogy magunk is buddhisták, szerzetesek legyünk, nem akar meggyőzni semmiről. Talán ezért is olyan érthető, sallangoktól mentes, meg attól, hogy a szerző egy kívülálló, érdekektől nem vezérelt történész, aki sem szépíteni, sem kritizálni nem szándékozik százmilliók mélyen tisztelt vallását.
Nagy élmény elolvasni!
A könyv a Tericum Kiadónál (www.tericum.hu) jelent meg.
Hozzászólások