Prof. dr. Szabad György
A Deák-bibliográfia után szinte egyik munkám hozta magával a másikat. Annak mintájára kértek tőlem Bethlen Gábor-bibliográfiát, a magyar közigazgatási irodalom bibliográfiáját, és még hosszan lehetne sorolni. A budapesti történész professzorok is kézről kézre adtak, mint aki megbízható munkákat tett le az asztalra. Ismeretségi köröm hamar szélesre tárult. Minden elkészült munkámból egyre többen kaptak tiszteletpéldányt. (Titulus és minden egyéb cím, és a teljesség igénye nélkül sorolom az általam személyesen megismert történészeket: Kosáry Domokos, Kampis Antal, Berlász Jenő, Kemény G. Gábor, Szabó János, Borsa Gedeon, Unger Mátyás, Benda Kálmán, Antall József, Jeszenszky Géza, Wellmann Imre, Für Lajos, N. Kiss István, Hofer Tamás, Gunszt Péter, Pach Zsigmond Pál, Katus László, Nizsalovszky Endre, Niederhauser Emil, Csizmadia Andor, Kicsi Sándor, Kovács Kálmán, Máté Gábor, Mezey Barna, Dányi Dezső, Vida Zoltán, Fügedi Erik, Perjés Géza, Dávid Zoltán, Tóth Tibor, nem folytatom, még nagyon hosszú a sor.)
Ha még vizsgahalasztást is kellett kérnem történelem-könyvtár szakos feleségem számára, Unger Mátyás professzor mindig az engedély aljára írta: szoros kivétellel.
Szabad György professzornak is rendszeresen vittem a munkáimból. Egyik alkalommal kopogtam az ajtaján. Miután kiszólt, hogy tessék, beléptem.
– Szervusz, Gyurka bátyám, látom, vizsgáztatsz, akkor majd jövök máskor.
– Nem, dehogy – odafordult a vizsgázóhoz –, ugye, kedves, nem haragszik, néhány perc csupán.
Ugye kedves nem haragudott, sőt örült jöttömnek. Mindenki jól járt.
Dr. Dányi Dezső
Megismerkedésem a KSH Könyvtárának főigazgatójával onnan kezdődött, hogy 1979 tavaszán hívtak hozzájuk a Feldolgozási Osztályt vezetni. Májusban bölcsészdoktori oklevelet szereztem. A kettőnk közötti beszélgetésre néhány héttel ezután került sor. Kölcsönösen és felváltva kérdezgettük egymást, kit mi érdekelt.
– Párttag? – dörmögte a kérdést jellegzetesen mély hangján.
– Nem. – De ebben a nemben határozottan az is benne volt, hogy nem is leszek.
Majd én következtem:
– Úgy hallottam, hogy itt lehet heti egy kutatónapot kapni.
– Nagytakarításra nem adok!
– Nekem nem is arra kéne…
– Helyes, akkor tessék földolgozni Magyarország életszínvonalát 1849-től 1914-ig.
A felvételt megbeszéltük, kezdés: 1979. július 1-jén. Viszont egész addig rémálmaim voltak a kapott feladat miatt. Az első munkanapon első dolgom az volt, hogy a főigazgató úrnak visszaadtam a feladatot, és lemondtam a kutatónapról. Kedvesen érdeklődött, hogy ugyan már, miért?
– Ahhoz, hogy ezt valaki a siker reményében földolgozhassa, egy személyben kell lennie történésznek, gazdaságtörténésznek, jogásznak, statisztikusnak, demográfusnak – meg nem tudom, még mi mindent soroltam föl. – Nem véletlen, hogy erre idáig még senki sem vállalkozott. Köszönöm, akkor inkább nem kérek kutatónapot.
Kajánul elnevette magát, de azt nagyon értékelte, hogy nem dőltem be az általa megadott téma csapdájának. Még mindig mosolyogva fogadta el azt a két területet, amit én jelöltem meg: bibliográfiák, repertóriumok. Amikhez értek. Innentől a KSH IBM 370-es számítógépén dolgozhattam. Így készítettem el 1980-ban az első hazai egyedi számítógépes folyóirat-repertóriumot.
Hozzászólások