Fohász a lelkedhez • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Fohász a lelkedhez

 

Emlékszem Rád!

Az asszony a zárt szoba csendjében tévelygett az elméje folyosóin. Egymás után nyitotta ki a zárt ajtókat és látta a létének apró köveit, melyek már nem a padlón hevertek, hanem beépültek a testébe és a személyiségét képezték.

Évezredek tárultak fel így, a kezdetek gomolygó ereje ámulatba ejtette. Isten a végtelen magányosságban lehelte ki magából a létet és ő is megszületett. Még nem született meg a kettő, még egyek voltak.  Simogató kéztől termést hozó fák lettek a Kertben, a légzésük néma volt és mély, ritmusára lebbentek a levelek és az elillanó lepkék.

Évszázadokig éltek így, de menni akartak ők is. Szétvált a fény a sötétségtől, a tüzet okádó hegyek kővé dermedtek, lankává szelídült a föld és az élet elterjedt. A nő sárkány lett, a férfi parazsat evő táltos. Kettéhasadt a fa és a lelkük, mellyel megterhelték a szívüket. Az elválás kínjától meggyengült az erejük, sosem érzet félelem jelent meg, a halhatatlanság súlya zuhant rájuk és fojtogatta őket. Elveszítették egymást!

Rájuk hullt a feledés fátyla, mely hol áttetsző volt, hol sűrű és láthatatlan, de amely egy volt rég, az forr és hullámzik, hívja a sodródó elveszett részét. Látta, hogy enyhült a fájdalom és a metszés hege, ha az anyagi lét formáiban egymáshoz sodorta őket a sors. Az ajtókon betekintve figyelte, hogy az ókori bölcsesség misztériumában, bűnös szerelem izzásában, hogy érzi meg a biztonságot. Magányt űzött a nagylelkűség és a hála. Égette szét a testét India tüze a Himalája árnyékában és védte őket dohos pince a szuronyokat tartó menetelő hadsereg kegyetlenségétől.  Bár, ha zárdák és kolostorok falai is zárták el őket egymástól, a tudatuk egyensúlyra törekedve fejlődött, hogy ha majd eljön az idő, közös döntést hozva, egyszerre térdre hullva kérjék az újraegyesítést.

Tudod, olyan idők járnak, amikor a szorongás nem kopog, fészket rak és ott honol mindenütt. Romokban a világ, dagonyáznak a becstelenek, kérlek ne várj, emlékezz és légy bátor!  Hatalmad van kettőnk felett, vezess minket vissza a Kertbe, találj meg, ölelj és olvadj velem össze… hogy ismét Egy legyünk!

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS