„Édes Hazánk, kedves dalunk, Érted élünk, érted halunk!”
(A dalárda jeligéje)
Az 1883-as külföldi diadalút (harmadik rész)
Az előző részben a német nyelvterületen tett vendégszereplésük első része került szóba, a mostani részben folytatjuk a tudósítást. Cziglányi Béla (1846-1902) leírása lett a mérvadó most is.
Salzburg
Salzburg mai látképe (Forrás: Wikipédia)
A nagy múltú városba 1883. július 31.-én este 7 órakor érkezett meg „kulturális küldöttségünk”, és a salzburgi férfi dalosok ünnepélyes fogadást rendeztek számukra. Vezetőik Spengler császári tanácsos és a pécsiekkel addig szoros kapcsolatot tartó Carl Petter városi tanácsos voltak. Jó germán szokás szerint már ott, a vasútállomásnál közölték az elszállásolás „menetrendjét”, majd együtt a városba vonultak, a Linz Hotelbe, szállásuk helyszínére.
Sajnos azonban voltak nagyon kedvezőtlen előjelek is. Először is az időjárás hirtelen nagyon leromlott, eljött az ottani nevén „Spagat-Regen”, amely otthon szokta marasztalni az embereket, ezzel pedig a rendezvények látogatottsága – így a pécsieké is – nagy veszélyben forgott. A salzburgi Liedertafel ott lévő tagjai pedig aggodalmukat fejezték ki a látogatottságot illetőleg, mivel a tagok többsége nem tartózkodott ott, és előzőleg így nem tudtak elegendő mozgósító erőt kifejteni. De nem lettek volna talpraesettek eleink, ha egy hozzájuk méltó nemes gesztussal ki nem vágták volna magukat ebből a nem várt szorult helyzetből. Az ottani barátok nagy ámulatára kijelentették: ingyenes hangversenyt fognak adni, mivel úti céljuk nem a pénzszerzés! Ezzel a közléssel pedig a hangverseny tartásának ügye a praktikusan gondolkodó osztrákoknál „zöld utat kapott.”
Lajos Viktor főherceg (Forrás: Wikipédia)
Az itteni tartózkodás másik célja a pécsiek részéről az volt, hogy kedves jótevőjüknek, Rohan hercegnének szerenádot adjanak. Az azt követő ellenőrző híradások arról szóltak, hogy ők nem Salzburgban tartózkodtak, hanem Ischlbe mentek Lajos Viktor (1842-1919) főherceghez vacsorázni. Bár ez a hír ebben a formában nem volt valós, de az igaz volt, hogy együtt vacsoráztak, de Rohan hercegéknél Salzburgban. Az esős-sáros időjárás egyébként is meghiúsította a szerenád-adást, így eleink ezt a nemes gesztust egy nappal későbbre halasztották. Ennek elérésére két küldöttet választottak Cziglányi Béla és Hoffer Károly (1843-1921) személyében.
Ők másnap korán reggel, 7 órakor már egy egylovas kocsin Rohan herceg palotájához hajtattak. A herceg természetesen még aludt, ezért a komornyikhoz fordultak. Őtőle tudták meg, hogy a herceg rendkívüli esetekben megengedte, hogy fölköltsék. Meggyőzték őt, hogy most egy ilyen eset állott elő, így a herceg fogadni tudta őket. Nagyon szívélyes beszélgetés kezdődött hármójuk között, közben többször bement Rohan herceg a már fölkelt feleségéhez is. A pécsi küldöttek megtudták, hogy tegnap estére várták őket a náluk vendégeskedő Lajos Viktor főherceggel együtt, de a rossz időjárás meghiúsította a szerenád megtörténtét. Ezért a hercegi párral abban állapodtak meg, hogy a mai napon tartják meg. Erről azonban értesíteniük kellett Lajos Viktor főherceget is, ezért a következő órában egy olyan meglepő dolog történt, amelyre sokáig emlékeztek a salzburgiak.
A különösen szívélyes Rohan herceg ugyanis fölpattant a bakra – nem minden herceg tette meg ezt akkoriban –, és a hátul helyet foglaló, egyik ámulatból a másikba eső két pécsi vezetővel együtt Salzburg belvárosához, a Linz Hotel elé hajtott, de még arra is volt ideje, hogy út közben egy báróné ismerősét meghívja a dalárda estéli hangversenyére, a Mirabell-Saal-ba. Gondolhatjuk, hogy meglepődtek a jó salzburgi polgárok, amikor ezt a kocsit meglátták – a Pécsi Dalárda tagjaival együtt.
Cziglányi Béla (A szerző felvétele)
Miután a tervet a többiekkel közölték, végre is hajtották: Rohan herceg kihajtott a kocsival Klessheim-be, ahol Lajos Viktor főherceg palotája volt található. A főherceg szintén aludt még, de Rohan herceg fölkeltette, és együtt megbeszélték a következő tennivalókat. Közben a két pécsi a csodaszép kertet csodálta. A megbeszélés eredménye az lett, hogy a főherceg délután 4 órára meghívta kastélyába a pécsieket, és fölkérte őket szereplésre. Előkelő vendégek meghívásáról ő gondoskodott. Egy kérése azonban volt: a kor egyik kedvenc dalművét, a „Volkshymne”-t („Néphimnusz”-t) – ha tudják – énekeljék el, méghozzá magyarul.
Hoffer Károly (Forrás: Wikipédia)
A jól zárult megbeszélést követően Rohan herceg visszavitte őket Salzburg központjába, a Mozart térre, közben pedig intézkedett arról, hogy megfelelő számú kocsi vigye ki majd délután a dalárdistákat a főhercegi palotába. A Linz Hotelben készültek föl a délutáni szereplésre. Mivel a „Volkshymne” („Néphimnusz”) négyszólamú férfikar eredeti kottáját nem tudták megszerezni, csak egy szóló hangra zongorakísérettel, Wachauer Károly karmesterre (1829-1890) várt az a föladat, hogy belőle négyszólamú férfikart állítson össze. Közben Cziglányi Béla az első két versszakot fordította le magyarra, így nemsokára készen állott éneklésre a kért szám. Most már „csak” a betanulás volt hátra, amely nemsokára meg is történt. Így még időben el tudtak indulni a kocsikkal Klessheimbe. Mondanom sem kell, ismét nagy föltűnést keltettek a kocsik vonulásával a városban.
Salzburg belvárosa ma (Forrás: Wikipédia)
Amikor megérkeztek a palotába, a főhercegi titkár közölte Lajos Viktor főherceg első pillanatra szokatlan, nagylelkű kérését: a kórus válassza ki azt a termet, amelyik a legmegfelelőbb a föllépésre, és ő a közönségével együtt oda fog menni, meghallgatni őket. Amikor ez megtörtént, bevonult a magas rangú, válogatott nézőközönség – a főherceggel és a hercegi párral az élen. Haubnitz- és Thun grófnő, Kolovinszky- és Szapáry gróf, valamint a főherceg adjutánsa, O’Donnel gróf és báró Wimpffen tábornok, udvarmester követte őket. A kezdés előtt a főherceg odament Wachauer Károly karnagyhoz, és kedvesen az iránt érdeklődött: nem lesz sok a délutáni és az esti szereplés? A megnyugtató válasz után elkezdődött a műsor.
Klessheimi kastély ma (Forrás: Wikipédia)
Amikor a „Néphimnusz” elkezdődött, a főherceg fölállt, őt a nézők követték. Végig tetszésnyilvánítással kísérték a műsort, és a végső ünneplés fölemelő volt. Ezt követően a főherceg ismét Wachauerhez ment, és a további útvonaluk után érdeklődött. Örömét fejezte ki, hogy ilyen magas színvonalú műsort hallott, és további sikereket kívánt nékik. Főudvarmestere ez után egy szomszéd terembe vezette a kórust, ahol finomságok várták őket, és mielőtt elbocsátották volna a társaságot, átadták nékik a főherceg adományát, 100 forintot az útra.
Salzburgi Mirabell palota ma (Forrás: Wikipédia)
Este, augusztus 1.-jén 8 órakor adták a Mirabell-Saalban a teltházas hangversenyt, ahol a délutáni szereplés hallgatósága szintén ott volt, a salzburgi dalosokkal együtt. Ismételten fergeteges sikert arattak, a szünetben pedig a nézők megtekinthették a Pécsi Dalárda trófeáit, értékeit, amelyeket működésük során kiérdemeltek. Műsorukban a következőket énekelték: „Ki a gonddal”, „Vineta”, „Nyisd ki rózsám”, „A szerelem”. Ezt követte a „Das deutsche Lied”, „Édes lánykám”, „Irgend und irgend im Wald”, „Fájó emlékek”, „Sonnenlicht ist schlafen gangen”, „Lehullott a rezgő nyárfa”, „Fáj a szívem”, „Érik a ropogós cseresnye”, „Szőke legény.”
Salzburg Residenzplatz ma (Forrás: Wikipédia)
Az esti banketten hatalmas volt az ünneplés, egymás után hangzottak föl az énekszámok úgy az osztrák, mind a magyar dalárdisták ajkán, mind együttesen. A hangulat tetőpontján pedig Rudolf Freisauff von Neudegg, a Salzburger Volksblatt szerkesztője, aki egyúttal a magyar-ellenes hangnemű bécsi Neue Freie Presse levelezője (mai szóval tudósítója) volt akkoriban, és nem kevesebbet üzent a pécsieknek Salzburg nevében, mint a németség és a magyarság lelki egybeolvadását a dal erejével, amely nemzetiséget nem ismer.
Hátra volt még egy kegyelet teljes aktus, ugyanis a Pécsi Dalárda a hangverseny teljes jövedelmét, 42 forint 65 krajcárt a város szegényeinek adományozta. Még egy napot töltöttek Salzburgban, ugyanis az ottani dalos barátaikkal együtt kirándulást tettek a hellbrunni vízi erőműhöz, ahol nagyon jól érezték magukat. Ráadásul a pécsiek csomagjainak szállításáról szintén ők gondoskodtak.
Salzburg Emlékmű (Forrás: Wikipédia)
Erről a kirobbanó sikerű hangversenyről a Salzburger Volksblatt 1883. augusztus 3.-i külön kiadásában (!) ezek a fölemelő sorok találhatók: „…minden jelenvoltnak még sokáig kedves emlékében fog maradni (a hangverseny), mert nem egyhamar hallottunk oly mesteri férfi énekkart, mint aminő ez. A Pécsi Dalárda itt mindössze 23 énekesből állt, de ez a 23 fölséges hanganyag fölött rendelkezik, kivált a II. basszusban és az I. tenorban. Ehez (sic!) járul, hogy valamennyi énekes derekasan van iskolázva, és az előadott karok elejétől végig mintaszerűen vannak betanulva. Minden akkord teljes súllyal, erőteljesen jutott érvényre, a bevágások kifogástalanul tiszták, az előadás mód végre csodálatra méltóan elegáns és finom. A program öt magyar és négy német karénekből állott… Nem igen lehet sok magyar dalos egyesület, mely a német férfiéneket épúgy (sic!) ápolja, mint a pécsi dalosok, akik a salzburgiak rokonszenvét egy csapással meghódították…”
Salzburgi Hellbrunn palota (Forrás: Wikipédia)
Mondanunk sem kell, itt is ódákat zengtek az ereje teljében lévő hőstenorunkról: „De egyáltalán kevés dalos egyesület lesz található, amelyek körében olyan prim-tenor létezik, minő Hoffer úr, a pécsi dóm soloénekese (sic!). Ritkán hallani oly nemesen érczes (sic!) csillogó magasságú ezüsthangot, mint ez. Hoffer úr finoman képzett énekes, aki a legmagasabb régiókban könnyedén jár, és kidomborított előadásának tüzével magával ragadja a többit. Akárhány udvari színház szerencséről beszélhetne, ha ilyen tenorja volna.”
Az akkori kor neves helyi lapja részletesen beszámolt a hangversenyről, az ott elhangzott dalokról, a Pécsi Dalárda kiállított relikviáiról, az azt követő ünneplésről, sőt a főhercegi „elő-hangversenyről” is. Nem hagyhatjuk ki az ismertetésből a következő gondolatokat sem: „Ha a magyarok mind ily nyíltan őszinte szívélyesek, ily nyájasan előzékenyek volnának, mint a pécsi vendégek, az ausztriai németek magoknak különb szomszédságot bizony nem kívánhatnának.” Ma is jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy abban az (ideiglenes) magyar-ellenes hangulatban tehát elődeink „jószolgálati missziót” is teljesítettek ezzel a látogatással.
Salzburgi látkép ma (Forrás: Wikipédia)
Utóhatása is lett ennek a látogatásnak. Karl Petter tanácsos közvetítésével, a városi tanács nevében Biebl polgármester – aki maga is jelenvolt a hangversenyen, és ő is részt vett a férfikarunk ünneplésében – 1883. augusztus 28.-án, a 15.922 sorszám alatt mondott írásos köszönetet. A köszönet végén ezek a sorok találhatók: „Ehhez a köszönethez még azt az óhajt kell csatolnom, vajha Salzburg városának módjában lehetne, mielőbb megint oly szeretetreméltó dalos vendégeket, akik nekünk oly élvezettel teljes estét szereztek, falai között üdvözölhetni…”
Salzburg Mozart szülőháza (Forrás: Wikipédia)
Visszatérvén a Rohan hercegékkel való találkozásra, örömmel állapíthatjuk meg, hogy ez a nemes gesztus később jól gyümölcsözött a kórusnak. A hercegné férje ugyanis magas rangú katonatiszt volt, aki később ezredével városunkban állomásozott, és mivel támogatójuk lettek, így jól működő kapcsolatot alakíthattak ki vélük ezt követően.
És azt se felejtsük el rögzíteni: a Pécsi Dalárda ezt a „földöntúli sikert” Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791) városában érte el…
(Folytatása következik)
Hozzászólások