A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 20. rész • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 20. rész

„Édes Hazánk, kedves dalunk, Érted élünk, érted halunk!”
(A dalárda jeligéje)

Az 1883-as külföldi diadalút (negyedik rész)


Út Svájcba, majd Zürich

Zala György (Forrás: Wikipédia)

Salzburgból Münchenbe mentek, ahol egy napig ismerkedtek a város nevezetességeivel. Itt találkoztak honfitársaikkal, az idők folyamán neves képzőművészekké váló Baditz Ottóval (1849-1936), Peske Gézával (1859-1934), Szárits Kálmánnal, és Zala Györggyel (1858-1937), a közülük is kiemelkedő szobrászművésszel. Ők vállalták azt a szívességet, hogy elkísérték a pécsi vendégeket városnéző sétájukon. Lindauban lett a szállásuk, majd a Bodeni tavon hajóztak át Svájcba. Winterthurban nagy meglepetésükre küldöttség várta őket, mégpedig a zürichi egyetemi polgárokból álló disputa, akik az üdvözlésen túl tájékoztatást nyújtottak az ottani akkori eseményekről. Itt csatlakozott hozzájuk két fiatalember – név szerint Pecz József és Schorr Lajos –, akik nagy lelkesen végig velük maradtak további útjukon. (Későbbi életük során hazatértek, és mérnökként dolgoztak.)

Zürichbe érvén a Harmónia Férfi Dalegylet nagyszámú küldöttsége fogadta a Pécsi Dalárdát szívélyesen. A Palmengartengesellschaft nevű szervezet igazgatósága ajánlatot tett nékik, hogy amennyiben két koncertet adnak a Palmengartenben, 500 frank díjazásban részesülnek. Mivel ők nem ezzel a szándékkal keltek útra, vissza kellett utasítaniuk ezt a kedvező ajánlatot. Hasonlóan jártak el azokkal a helyi kiállítás-szervezőkkel is, akiket kísérőik fölvilágosítottak a pécsiek jövetele céljáról, amikor szintén a szereplésükről volt szó. Ővelük közölték abbéli szándékukat, hogy a hangversenyük jövedelmét a beggenried-i hegycsuszamlás kárvallottjainak megsegítésére ajánlják föl, ez a szerencsétlenség ugyanis éppen ezekben a napokban sújtotta a vidéket.

Liszt Ferenc (Forrás: Wikipédia)

A hangversenyt 1883. augusztus 5.-én tartották meg a Tonhalle-ben, ahol a mi Liszt Ferencünk (1811-1886) is számtalanszor föllépett már. Műsoruk a következő volt: „Édes lánykám”, „Sonnenlicht ist schlafen gangen”, „Lehullott a rezgő nyárfa”, „Fáj a szívem”, „Érik a ropogós cseresnye”, „Szőke legény”, „Wach auf , du schöne Träumerin”, „Ki a gonddal”, „Vineta”, „Szabadságdal.”

Zürich Tonhalle ma (Forrás: Wikipédia)

Erről a Züricher Post 1883. augusztus 7.-i száma írt. Elsőként azt szögezte le, hogy kevesebb volt a néző, mint amennyire számítottak, és amelyet a jótékony cél megérdemelt volna. Ezt követően értékelte dalárdánk produkcióját. „A két tuczat (sic!) magyar dalos oly hangteljességet fejtett ki, s oly pontossággal énekelt, mely valójában meglepő volt. Emellett helyenkint olyan piano jutott érvényre, mely a mi legjobb dalegyleteinknek is dicsőségére válhatnék. A magyar darabok sajátszerű ritmusukkal, s a bennük rejlő tűzzel fölvillanyozták a közönséget, gyakran annyira, hogy a tetszésnyilatkozatok nem akartak véget érni. A ’Pécsi Dalárda’ bebizonyította Zürichben, hogy nem hiába viseli a magyar ’minta-dalárda’ nevet, s tegyük hozzá még, hogy a dalárda tagjaiban egy csoport művelt embert tanultunk becsülni, kiknek igazszívűségét és szeretetre méltóságát nem feledjük egyhamar.”

Zürich Tonhalle belülről (Forrás: Wikipédia)

Vendéglátóik, a Harmónia Férfi Dalegylet tagjai természetesen utána fényes ünnepséget rendeztek részükre, de volt egy másik, helybéli okuk is erre, ugyanis ebben az időben lépett be egyesületükbe az ezredik (!) tag! Nagyon sokan voltak itt, ugyanis az összes, a városban tartózkodó tagjuk (!) megjelent. Nem túlzás, hogy fékevesztett „páros nótázás” kezdődött, olyan jól érezték magukat egymás társaságában. A pécsiek repertoárjából különösen kettő Abt-szerzeményt kedveltek meg, mégpedig a „Vineta” és a „Sonnenlicht ist schlafen gangen” címűt. Különösen a pécsiek éneke „fogta meg” a házigazdákat. Franz Abt (1819-1885) ugyanis az ő dalegyletük karnagya is volt, és másrészt mindkét szerzemény ott, Zürichben született meg. Nosza, elragadtatásukban mindjárt sürgönyöztek is Abtnak, a következőket: „Vinetát Zürichben soha még oly csodálatosan nem énekelték, mint az itt hangversenyező magyar dalegylet, a Pécsi Dalárda.”

Zürich Bahnhofplatz 1900 (Forrás: Wikipédia)

A „Sonnenlicht ist schlafen gangen” című szerzemény négy szólamban volt megkomponálva, azonban a pécsiek össz karral énekelték, és a végén a basszus-szólamban kontra-d is megszólalt, amely nagy hatást tett a szakmai hallgatóságra is. A magyar dalok közül pedig Erkel Gyula (1842-1909): Ébresztő című szerzeménye aratott sikert. A hangversenynek volt még egy tekintélyes szakmai látogatója is, a híres stuttgarti férfi dalegylet elnöke, akinek annyira megtetszett a Pécsi Dalárda éneke, hogy meghívta dalosainkat Stuttgartba, de sajnos a kötött idejük és a programjuk szorossága miatt ezt nem fogadhatták el.

Vendéglátóik közül Koller egyetemi tanár szintén csupa szépet mondott köszöntőjében: „Most alkalmam van magyar lelkesedést látni és hallani, most értem a történelmi szót… A Pécsi Dalárda egész Európában minta-dalárda, az első, mely íly’ óriási körút tervét kivitte, s ez által a kultúr történelemben maga számára helyet biztosított.” Erre mondják azt, hogy ehhez nem kell több kommentár…

 

Luzern

Luzern a 19. század végén (Forrás: Wikipédia)

Ebbe a városba 1883. augusztus 6.-án délután 4 órakor érkezett meg pécsi „kultúr küldöttségünk”, és amikor egy testes és egy sovány, hétköznapi ruhájú „fogadó bizottság” várta őket az osztrák arisztokraták után, a tisztes svájci polgárok képviselőit látták bennük. Már jó előre megtudták, hogy ott ekkor három férfi énekegyüttes működött, mégpedig a Männerchor Luzern, a Liedertafel Luzern és a Gesangverein der Züricher Strasse. A pécsiek látogatása alkalmából mindhárman összefogtak, hogy megfelelően tudják ellátni vendégeiket, sőt mindenhová elkísérték őket. Egy kegyeletes svájci hagyomány előtt is közösen tisztelegtek. Elzarándokoltak Bertel Thorvaldsen (1770-1844) nemzetközi hírű dán szobrászművész híres oroszlánjához. Ez a műalkotás a Gletschergarten parkjának szomszédságában található egy kis tó túlsó partján lévő sziklafalban. Itt egy oroszlán található, hátába döfött lándzsával, haldokolván, ernyedt karmai között fehér liliommal, a francia királyság jelképével. Annak idején ugyanis az ottani szabadság-mozgalmat a francia király verte le. Erre és az áldozatokra emlékezvén hajtottak fejet az emlékműnél. Az egyesült svájci és magyar (pécsi) dalosok pedig együtt fakadtak dalra, éltették a svájciak szabadság-hagyományait. Felemelő este volt…

Luzern mai látképe (Forrás: Wikipédia)

A Pécsi Dalárda 1883. augusztus 7.-én két hangversenyt is adott: egyet délután az ottani protestáns templomban, és egyet este, a Hungária elnevezésű egyleti kerthelyiségben. A zászlótartó ideje jött el délután, amikor embert próbálóan, a tekintélyes súlyú díszes lobogót maga elé tartván vonult végig a menet élén a templomba, a rendezvény színhelyére. Volt ám nagy bámulat a derék helybéliek részéről, mert ilyen díszes menetet nem nagyon láttak még. Jó hosszú volt az út, volt idő csodálkozni tehát.

Maga a hangverseny annyiban zajlott le másként, mint az addigiak, mert mind a Männerchor Luzern, mind a Liedertafel Luzern, mind egy ottani énekművész, Julia Wanner egy-egy számmal szerepelt a Pécsi Dalárda mellett. A rendezvény műsora az alábbi volt. „Vineta”, „Fájó emlékek”, „Szabadságdal” (Pécsi Dalárda), Mendelssohn: „Der frohe Wandersmann” (Männerchor Luzern), Möhring: „Normannenzug” (Liedertafel Luzern), Händel: „Recitativ und Arie aus Messias” (Julia Wanner). Különösen a „Fájó emlékek” előadása aratott elsöprő sikert.

Cziglányi Béla (A szerző felvétele)

Amikor Cziglányi Béla, a küldöttség vezetője a jól sikerült hangversenyt követően, másnap megkérte a svájci kísérőjét, hogy vezesse el a hangversenyen közreműködő Julia Wannerhez, hogy köszönetet tudjon néki mondani mindannyiuk nevében, heves tiltakozással találkozott. A svájci „sallangmentes polgári modor” ellenállt ennek, ugyanis komoly vita kerekedett ebből. A svájci dalos társ ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy a kisasszony jöjjön oda, és ebben társai is csatlakoztak hozzá, Cziglányi Béla pedig a hölgyeknek járó udvariasság szellemében azt az álláspontot képviselte, hogy menjenek ők hozzájuk. Csak hosszas vitatkozás, és a vendégeknek való engedékenység elve győzte meg a svájci polgárt vendége álláspontjának elfogadásáról. Amint azonban elindultak, azt kérte, hogy küldöncük előzze meg őket, és legalább tudassa a kisasszonnyal és szüleivel azt, hogy küldöttség tart hozzájuk. Az könnyen kitalálható, hogy a kis hölgy és szülei szörnyen meg voltak hatódva, amikor a tekintélyes külsejű magyar (pécsi) úr megjelent náluk, és a szülők rögtön eltűntek, amikor a köszönetre került a sor. A leány nagyon elpirult, alig győzte megköszönni a nemes gesztust zavarában. Azt rebegte, hogy milyen nagy öröm jótékony célú hangversenyen közreműködni.

Még előttük volt azonban az esti hangverseny, amelynek szintén megadták a formáját. Az esemény alatt ugyanis egyre több fény gyulladt ki a Hungária termében, ezzel is fokozván a hatást. Írjuk le a műsort itt is: „Ki a gonddal”, „Waldesgruss”, „Te vagy, te vagy barna kis lány”, „Édes lánykám”, „Sonnenlicht ist schlafen gangen”, „Lehullott a rezgő nyárfa.” A két nagy kulturális esemény tiszta bevételét fele részben a helyi szegényeknek, fele részben pedig az ottani szegény iskolások részére ajánlották föl.

Tell Vilmos Mozaik a nemzeti múzeumban (Forrás: Wikipédia)

Szokás szerint a hangversenyt követően nagyon jól sikerült közös társas összejövetelt tartottak. A két nép szabadságvágyát emelték ki, külön kitértek dicsérő szavakkal arra a Tell Vilmos-hagyományra, amelyet Magyarhon iskoláiban sajátítottak el az akkori kor gyermekei. Erősítette a hagyományt Johann Christoph Friedrich Schiller (1759-1805) 5 felvonásos drámája (1804), és Gioachino Rossini (1792-1868) 4 felvonásos operája (1836). Mi, magyarok még különös módon „hozzátettünk” a hagyomány ápolásához: Schneider József kártyafestő mester a Tell-monda alakjairól mintázta (1836) az az óta is használt magyar kártya lapjait.

Luzern vízparti képe ma (Forrás: Wikipédia)

Joggal érezték hát teljesnek a pécsi dalárdisták, az egész út koronájának ezt a napot, mivel szakmai, művészi hangversenykörútjuk itt véget ért. Végszóra befutott még Nürnberg „észhez térése”, támogató meghívása – az indulás előtt ugyanis mereven elutasítók voltak a pécsiek fogadását illetőleg –, de már csak önérzetből sem fogadhatták el, a viszont-visszautasító levél ment el tehát.

Luzern Tó Hotel (Forrás: Wikipédia)

Hátra van még a helyi újság, a Luzerner Tagblatt 1883. augusztus 9.-i 186. száma Pécsi Dalárdáról szóló cikkének ismertetése. Elsőként azt kérték a helybéli dalegyleteiktől, hogy tekintsenek el az őróluk szóló megemlékezésről, most a pécsi vendégek kórusáról fognak szólni. Helyeslőleg idézték a Liedertafel Luzern énekkaruk vezetőjének a „Hungáriá”-ban elmondott köszöntőjének azon gondolatát, „hogy úgy mint a pécsiek, Luzernben dilettánsok még sohasem énekeltek, hogy ezek a magyar dalosok olyan példakép gyanánt jelentkeznek, melyre a ’Liedertäfler’ a legnagyobb elismeréssel és irigység nélkül tekintenek föl.”

Luzern mai látképe (Forrás: Wikipédia)

Ezt fejti ki a következőkben a lap, a következő megfontolandó gondolatokkal. „Legelső sorban az egyénenkint (sic!) való kiképzés. Ez abból az erőből és tömörségből tűnik csak elő a maga valóságában, melyek előadásukat remekké teszik. Csak 23-an vagy 24-en voltak, hanem olyan hangtömeget fejtettek ki, minőt kétszerte oly számos, de kevésbé kimívelt (sic!), és a maga dolgában kevésbé biztos seregnél gyakran hiába keres az ember. A biztosság érzete, mely minden egyesben benne él, idézi elő ezt a csodát. De ez a biztosság nem is csak esetleges, hanem komoly, buzgó szorgalom eredménye, czéltudatos (sic!), folytonos igyekvés gyümölcse. Ez az egyénenkint való kiképzés az éneklés teknikájában (sic!) is nyilvánul…”

Az akkori kor szakmai fejtegetése folytatódott tovább, majd rátértek a pécsiek dicséretére. „…De amit népdal terén elérni lehet, azt a pécsiek kimerítették, és ezért meg is érdemlik a ’magyar minta dalárda’ kitüntető nevet a legteljesebb mérvben – minta nemcsak Magyarországban, de svájczi (sic!) dalosok számára is, akiknek megmutatták és bebizonyították, hova lehet kitartó szorgalommal és férfias elhatározással följutni.” Az utolsó mondatában pedig a cikk az övéinek üzent: „Menjetek és tegyetek hasonlóképen (sic!).”

 

Rigi

Rigi látképe ma (Forrás: Wikipédia)

A következő nap korán kezdődött dalárdánk tagjainak. Hajóra szálltak már kora hajnali 5 órakor (!), és a Vierwaldstädt tavon át Rigire érkeztek. Luzerni házigazdáik közül többen is elkísérték őket, így együtt dideregtek a hajnali metsző szélben a hajón. A svájci vendégszeretet mellett azért is vállalták az utat – és ebben az érzésben a pécsiek szintén osztoztak –, mivel hagyományuk szerint innen indult Tell Vilmos mozgalma. Sokan zarándokoltak el ahhoz a csőszházikóhoz, amely a monda szerint Tell Vilmoshoz fűződött – szintén a jótékony hazai hagyomány szerint, és amelyet az ottani ifjúság gondozott, s helyi gyűjtésekből tartott fönn.

Még a hajón történt, hogy az akkori hangulatban: „… se térhetett ki a Pécsi Dalárda annak a ’Canticum’-nak szabad kitörése elől, mely dagasztotta keblét akkor minden egyes tagjának. És betölti ma is, s valamint akkor közelítvén hajóján a ’Tell’s Platte’-hoz, a Dalárda sorakozott, oda állt az Isten szabad ege alatt, levett kalappal adni hálát Annak, ki hosszú útján sorsát annyi dicsőségre vezette, adván jó egészséget és kitartást, rázendített aztán a ’Szabadság Dal’-ra. Levette a kalapját az ihletett pillanatban a hajó egész népe, – éppúgy most is előtör lelkünkből a szózat: Tell Vilmos! Légy legendás alak, vagy olyan hús és vér, aki e bérczeket (sic!) csakugyan bejártad, aki néped és magad zsarnokát tényleg megszámoltattad, s kigyújtanád a szabadság örömtüzeit e hegyek ormain, – ideál vagy már majd ezer éve, és az is maradsz az idők végéig! Hős vagy és szent, rokona a szabad magyarnak, legyen neved áldott a Pécsi Dalárda előtt, melynek hazádfiaiból (sic!) oly sok és oly édes testvért talál.”

 

A visszaút hazáig

Tell Vilmos illusztráció (Forrás: Wikipédia)

Tell Vilmos emléke egész nap fogva tartotta őket. Este volt már, amikor Goldau felé visszaérkeztek vonattal Zürichbe, ahol az ottani Harmónia kórus ölelő karjaiba futottak, és közösen kóstolták meg a magukkal hozott (!) finom egri borokat. Így vonultak végig együtt dalolva az utcákon, még a pécsiek ezüst serlegébe is hazai nedű került – az ottani békés polgárok ámulatára. Schaffhausennél a Rajnát még meg is világították a kedves zürichiek. Ezekkel a kívülálló számára őrültnek tűnő jelenetekkel ért véget az ünneplés, és a tulajdonképpeni külföldi szereplés.

Győr Anno (Forrás: Wikipédia)

A hazafelé vezető út első részének állomásai Schaffhausen, Constanz, Lindau, München voltak, majd Linz következett. A vámvizsgálat Lindaunál történt meg. Itt azonban az a „malőr” történt velük, hogy a szőrös szívű vámvizsgálat nyomán nem kapták vissza csomagjukat sokan, csak Bécsben, de volt olyan tag is, aki csak Pécsett. Ez azonban nem tartotta vissza őket attól, hogy a vasúti utazást követően Linznél hajóra ne szálljanak, és gyönyörű dunai hajóút után Bécsbe, majd hazai földre, Győrbe érkezzenek.    Közben Gönyünél fogadták őket a győri küldöttek, a Győri Ének- és Zeneegylet lelkes küldöttsége, és együtt utaztak a hajón ünnepelve úti céljuk felé. Amikor beértek Győrbe, ragyogó díszlet, örömujjongás, fény és pompa fogadta őket.

A már említett „malőr” következtében föllépő ruhából ki kellett segíteni őket a győri testvér-dalosoknak, amelyet nagy örömmel tettek meg. Emellett még a kotta-anyaguk is ottmaradt, de mivel kívülről tudták a műsorukat, a föllépéskor kotta nélkül énekeltek. „Szerettelek”, „Nyisd ki rózsám”, „Te vagy, te vagy”, „Ki a gonddal” – ez volt a nagy tetszéssel kísért hangverseny műsora. Bevételét, a 172 forintot ottani jótékony célra ajánlották föl. Az már magától értetődő volt, hogy a szívélyes fogadtatás és a nagysikerű föllépés után a búcsúzkodás szintén hasonló volt.

Mohácsi Duna-part Anno (Forrás: Szívemcsücske Mohács hírportál)

S ha már folyókkal övezett honi városban jártak, akkor hajóra „pattantak”, és befejezésként, szép dunai folyami hajóút után Mohácson kötöttek ki. Itt már hosszú idő után hazai ízek fogadták őket a megvendégelésüknél fölszolgált ebédnél a vendéglátóhelyen, ugyanis a már akkor is híres mohácsi halászlét fogyaszthatták. A végén pedig adjuk vissza a szót eddigi krónikásunknak, a végig vezetőként is, dalosként is remeklő Cziglányi Bélának: „S ez nap, azaz (1883.) augusztus 15.-én délután zöldgalyas (sic!), bokrétás, pántlikás gőzlovunk (milyen szép leírása ez a vonatnak!) haza röpített bennünket. Milyen lelkülettel zengtük a minket váró ünnep akkordjai közé: Édes hazánk, kedves dalunk, érted élünk, érted halunk! Ez a Pécsi Dalárda külföldi, művészeti körutazásának története.”

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 20. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés