Albert Camus városai – 2. rész • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Albert Camus városai – 2. rész

 

Távol a szülőföldtől

Prága

1936 nyarán Camus feleségével, Simone-nal és barátjukkal, Yves Bourgeois-val ellátogat Innsbruckba és Salzbourgba. Prágába egyedül érkezik Camus: „Este hat órakor érkeztem Prágába. A pályaudvarról a kertek mentén haladtam, és csakhamar a Wenceslas sugárúton találtam magamat, amit ebben az órában elözönlöttek az emberek.” Camus négy napot tölt a városban, egyedül és lehangoltan: „Ebben a városban, ahol semmi sem áll hozzám közel, a cégtáblákat sem tudom elolvasni a számomra ismeretlen írásmód miatt.” Teljesen elkeseredett, és ezt írja: „Prágában fuldokoltam a falak között. Elvesztem a pompás barokk templomokban, próbáltam otthonra találni, de csak még elkeseredettebben jöttem ki.” .

 

Prága. A Szent Miklós barokk templom külső és belső

 

Olaszország

Olaszországban visszatér Camus életkedve. „Beléptem Olaszországba. Egy lelkemnek való föld” – írja. Felesége, Simone és Barátjuk, Yves Bourgeois társaságában felfedezi Velencét. Megcsodálják a Szent Márk teret és elbűvöli őket „a kőbe vésett álom”. Két évtizeddel később ugyanerről a Velencéről 1959. július 4-én ezt írja szerelmének, Maria Casarèsnek: „Velence, ahol nem szeretnék élni, ezúttal a nemsokára a lagúnában eltűnő városnak tűnt, egyre inkább lepusztult palotáival, és egy régi bárka felrepedezett festékével.”

 

Velence két arca

 

Camus Pisát és Firenzét is meglátogatja. Pisáról írja: „Tudom már, mi vár rám. A zaklatott élet után egy különleges pillanat lesz, bezárt kávéházaival és a visszatérő csenddel, amikor rövid és sötét utcáit rovom a város központja felé. A sötét és aranyló Arno, a sárga és zöld műemlékek, a kihalt város, hogyan is lehetne leírni azt az oly váratlan és oly gyors fortélyt, ahogyan Pisa este tíz órakor a csend, a víz és a kövek különös díszletévé változik.”

 

Az éjszakai Pisa

 

Firenzében a Pitti-palota mögött elterülő, 1550-ben Cosimo nagyherceg feleségének, Toledói Eleonórának kérésére kialakított Boboli kertet csodálta meg Camus, amit édenkertnek nevezett. A kert a nevét adó Boboli-dombra nyúlik fel. Camus ezt írja róla: „Firenzében felmentem a Boboli kertben egészen a teraszig, ahonnan az Olivetó hegyet láthattam és a várost, egészen a horizontig.”

 

Firenze. Boboli kert

 

New York

1946. március 10-én amerikai meghívást kap Camus, előadások tartására. New Yorkba érkezése után levelet ír tanárának és jótevőjének, Louis Germainnek. Amerikát egy „szabad, nagy és erős országnak” írja le. Utalva a háború sötét éveire, lelkesen ír a vakító fényekről: „Este, taxival haladva a Brodwayn, fáradtan és lázasan, teljesen elkábultam a fények tobzódásától. Öt évnyi sötétség után a fényeknek ez az orgiája egy új kontinens érzetét adta.” New York-i élményeit Camus megörökítette az Esők New Yorkban című írásában. Ebben ezt írja a városról: „Szerettem New Yorkot, azzal a heves szeretettel, amiben bizonytalanság és irtózás is van. Néha szükség van menedékre.

 

New York. Brodway

 

Amszterdam

1954 októberében Camus Hollandiába utazik. A Noteszlapokban ekkor már bejelenti A bukás című regényét, ami 1956-ban jelenik majd meg. A regény két színhelye Amszterdam és Párizs. A könyv tartalmát Camus így foglalja össze: „Az az ember, aki A bukásban beszél, egy kiszámított vallomásba kezd. Visszavonultan Amszterdamba, a csatornák és a hideg fény városába, ahol a remetét és a prófétát játssza, ez a volt ügyvéd egy kétes hírű bárban várja megértő hallgatóságát. Modern gondolkodású, azaz nem tudja elviselni, hogy mások ítéljék meg. Igyekszik hát a maga perét előadni, de úgy, hogy annál jobban el tudjon ítélni másokat. A tükröt, amelybe belenéz, végül a többiek felé fordítja. Hol kezdődik a vallomás, és hol a vád? Különleges eset vagy a mindennapok hőse? Egy igazság mindenképpen van ebben a tudatos tükörjátékban: a fájdalom és ami abból következik.

A regényben Camus szól Hollandiáról: „Észrevette-e, hogy Hollandia egén millió és millió galamb lebeg, (…) de nincs semmi, csak a tenger, semmi más, csak a csatornák, cégtáblákkal fedett tetők, és egyetlen menedék sem, ahol megpihenhetnének.” Bemutatja azt a várost, amit utazása során megismert, csatornáival, a Mexico-City nevű bárral, ahol a regény főhőse, Clamence a bárpulthoz támaszkodva mesél végetérhetetlenül, vall múltjáról és lelkifurdalásáról.

 

Amszterdam, a csatornák városa és Claude Monet: Csatorna Amszterdamban

 

Clamence elviszi hallgatóját a város körkörös csatornáihoz, ahol saját helyzetét Dante poklához hasonlítja: „Észrevette-e, hogy Amszterdam körkörös csatornái a pokol köreihez hasonlítanak? Egy polgári pokolhoz, persze, rossz álmokkal benépesített polgári pokolhoz.”

 

Amszterdam körkörös csatornái

 

Róma

Camus először 1954. november 30-án érkezik Rómába. Az első éjszakát a Villa Borghese-ben tölti, amit másnap tüzetesen megismer.

 

Villa Borghese

 

December 6-án találkozik Alberto Moraviával. Rómában Camus nagy figyelmet szentel az építészetnek, megjegyzi, hogy a város pompásan illeszkedik a természetbe. Ír arról, hogyan váltakoznak a szűk utcák és a nyílt terek: „Róma terei. Piazza Navona. Sant’Ignacio és a többiek. Sárgák. A szökőkutak medencéi enyhén rózsaszínűek a víz barokkos felszökkenése és a kő alatt.”

 

Róma. Piazza Navona

 

Görögország    

Camus Görögörszágban. 1955

Albert Camus, a görög mitológia és irodalom csodálója és ismerője mindig is szerette volna megismerni Görögországot. Huszonhárom éves volt, amikor 1936-ban bejegyezte a Noteszlapokba: „Görögországot látni. Egy álom, amely úgy tűnik, sohasem valósul meg. Mindig akadályok merültek fel: a betegség és a háború.

1939 augusztusában feleségével, Francine Faure-ral készül Görögországba. A Noteszlapokban feljegyzéseket készít az előkészületekről, a görög mítoszokról, a legendákról. Már a jegyük is megvolt a hajóra, amely szeptember 2-án indult volna. Másnap azonban kitör a háború, és az utat törlik. 1946-ban a Prométeusz a pokolban című írásában így ír erről: „A háború évében hajóra kellett volna szállnom, hogy bejárjam Ulysses útját.” A Nász című esszéjében is megemlíti az elmaradt utazást: „1939. szeptember 2-án mégsem utaztam Görögországba. A háború viszont eljött egészen hozzánk, majd Görögországba is eljutott.”

Camus először 1955-ben jut el Görögországba. A francia-görög kulturális egyezmény keretében Az európai civilizációk jövője című konferenciára kap meghívást Athénbe. Április 26-án érkezik a görög fővárosba, ahol másnap meglátogatja az Akropoliszt.

Camust meglepik az Akropolisz romjain burjánzó növények: „sötétvörös pipacsok, amelyek közül az egyik magányosan, közvetlenül a csupasz kövön nő.” A pipacsok és más virágok látványa egész görögországi útján lenyűgözi: „Most Görögország valamennyi tája pipacsokkal, virágok ezreivel borított.”

 

Pipacsok az Akropoliszon és vadvirágok Kréta szigetén

 

Ezután a görög szigetek következnek. „Úgy élek itt, mint egy jó vadember, egyik szigetről a másikra hajózva, ugyanabban a fényben, ami napok óta folytatódik és amivel nem tudok betelni.” – írja barátjának, René Charnak Leszbosz szigetéről való visszatértekor.

A Szunion-foknál tett látogatásáról írja: „A szél árnyékában, a templom előtt ülve, a fény egyfajta mozdulatlanságban még tisztábbnak látszik. Távolról előtűnnek a szigetek. Egyetlen madár sincs. A tenger csendesen morajlik egészen a horizontig. Tökéletes pillanat.”

 

Szunion-fok. Poszeidon temploma

 

Hazautazása előtt jegyzi be Camus a Noteszlapok III-ba: „Athénból való elutazásom előtt visszatekintve erre a húsz napnyi görögországi utamra, úgy tűnik, mint egy egyedüli és kitartó fényforrás, amit egész életemben a szívemben fogok őrizni.

Camus másodszor 1958 júniusában látogat el Görögországba. Erről az útjáról sokkal kevesebbet olvashatunk, mint a megelőzőről. Megérkezéséről írja: „Kora reggel szállok le a hajóról, egyedül megyek el a húsz percnyire lévő Rodosz homokos partjára fürödni. A víz tiszta, lágy. A nap kora reggel melegít, de még nem éget. Csodálatos pillanatok, amelyek a húsz évvel ezelőtti Madrague-ra emlékeztetnek, amikor néhány méterre a tengertől, álmosan jöttem ki a sátramból, hogy a még a bóbiskoló reggeli vízbe merüljek.” .

Délosz szigetéről jegyzi fel a Noteszlapokban: „Az Égei-tenger különleges helyzete, ahol mindegyik sziget egyforma és mégis különböző, egy külön világot képez, és a föld, a tenger és az ember egy újfaja tökéletesség formáját alkotja, amit Délosz szigetén hangsúlyozottan érzünk”.

 

Délosz szigete. Műemlékek és „a föld, a tenger és az ember” (Antony Gormley szobrával)

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Albert Camus városai – 2. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés