Gyönyörű hivatás
A tanáré az egyik legszebb hivatás. Csak megélni nagyon nehéz volt belőle. Ráadásul az én tanári pályám kissé cikkcakkosra sikeredett, mint maga az egész életem. Élményekben dúsan megáldott időszakaimban a könyvtári pálya mellett a tanítás mindig üde színfoltot jelentett számomra.
Már gimnazista korom elején adódtak magántanítványok. Idők során számuk összességükben kicsivel meghaladta a százat. A legtöbb tanítvány matematikából és fizikából adódott. Sokan voltak olyanok, akiket minden nap kellett korrepetálni mindenből. A legtöbb gyerek bukott, vagy harmatgyenge volt. Kevesebb olyan gyerek adódott, akivel a továbbtanulás reményében kellett a jobb jegyre hajtani. Egy szem pótvizsgázóm volt magyarból is. (Mára már híres cimbalomművész.)
Az intézményeket tekintve volt 1 gimnázium, 2 általános iskola, 2 dolgozók esti iskolája és egy Munkásakadémia (ugyanúgy az általános iskola felső tagozata 4 osztályának elvégzését célozta meg, csak így mennyivel előkelőbben hangzott). Alig múltam 23 éves, már a zirci III. Béla Gimnáziumban tanítottam. Budapesten 2 általános iskola következett. Egyidejűleg tanítottam 2 dolgozók esti iskolájában és a Munkásakadémián. Az egyik dolgozók iskoláját kihelyezték a csokoládégyárba. A tanáriban bőven kóstolhattunk a portékákból. Én inkább azt választottam, hogy vihessek haza a gyerekeknek. Ekkor még a hét magántanítványomon kívül jártam háromhetente a szegedi egyetem levelező tagozatára, matematika szakra. Az elfoglaltságaim közül felüdülésként hatott, hogy ráadásul ez idő tájt NB-II-ben röplabdáztam. Túl sok időm nem maradt unatkozni. Ekkor volt az, hogy a két végén égő gyertyát meggyújtottam középütt is. Fölszálltam a buszra, belekapaszkodtam a fogantyúba, és állva aludtam az úti célomig. Többnyire megéreztem, hol kell leszállni. Csak egyszer suhantam túl.
Szomszédaim a tanáriban
Tanításom során igen érdekes emberekkel hozott össze a sors. Akikkel közösen megosztottam a tanáriban az íróasztalt, emberileg is közelebb kerültünk egymáshoz. Az első szomszédomról később külön írok. A második tanári szobám Budapesten, az Üllői út 118. sz. Általános Iskolában volt 1969–1970-ben. Remek, összetartó tanári kollektíva, egy még remekebb igazgatóval, Szabó Istvánnal. A férfi társaság nagy része a szünetekben ádáz sakkcsatákat vívott (többnyire schnell-partikat), és állandóan ugrattuk egymást.
Az íróasztalon Cseh Tamással osztoztunk, aki rajzot és földrajzot tanított. Nagyon összebarátkoztunk. Közösen vittük az osztályainkat egy esztergomi hajókirándulásra. Az egész úton fölváltva gitároztunk. Később akárhányszor összefutottunk, jó érzéssel gondoltunk a közös emlékekre.
Még ez év nyári szünetében a X. kerületi napközis táborban ismerkedtem meg Virga Lászlóval, akivel a különböző labdajátékok, a sakk és a politizálás révén barátkoztam össze. A következő tanévben közös íróasztalunk volt a Sibrik Miklós úti Általános Iskola tanárijában.
Hozzászólások